
Fotó: Kristó Róbert
Jónak ígérkezik az idei búzatermés. Szemben a tavalyi esztendővel – amikor az esőzések miatt igencsak megcsappant a terméshozam – idén már minden külső tényező a búzának kedvezett. Csíkban a napokban csak a kövesebb parcellákon kezdtek aratni, Udvarhely környékén viszont már a búza mintegy negyven százalékát, Keresztúr vidékén pedig a kalászosok 60-70 százalékát learatták.
2011. július 28., 16:442011. július 28., 16:44
2011. július 28., 18:442011. július 28., 18:44
Claas márkájú „klassz” kombájn Szépvíz határában. Pár hét munka...
A búza mellett idén a pityókatermés is jónak ígérkezik – mondják a szakemberek, akik az idejében elkezdett növényvédelmi munkálatokkal, valamint a burgonyavész elleni hatékony védekezéssel magyarázzák a jó mutatókat.
A szépvízi kísérleti állomáson csütörtökön kezdték el az aratást: a Román Mezőgazdasági Akadémiához tartozó állomás közel száz hektárnyi, Szépvíz környéki területet művel meg, ebből hatvan hektáron idén búzát vetettek. „A búza mellett harminckét hektáron pityókát ültettünk, nyolc hektárra pedig árpa került” – sorolja Molnár Albert agrármérnök, a kísérleti állomás vezetője, aki immár 32 esztendeje dolgozik a szakmában. „Tavaly hektáronként 2800 kilogramm búza termett, idén ez a szám meghaladja a háromezret. Mindez a kövesebb területeken” – újságolja.
A kísérleti állomás Hargita megyében egyedüliként tartozik az akadémiához, a megművelt területeket pedig a szépvízi és környékbeli gazdáktól bérli. „Az idei időjárás eddig tökéletes volt: a hét nagy részében sütött a nap, hétvégeken viszont bőséges csapadék esett, ami igencsak kedvezett a kalászosoknak” – értékel Molnár Albert.
„Nincs gond az értékesítéssel”
Szépvíz másik nagy gabonatermelője maga a helyi polgármester: Ferencz Tibor ötven hektáron gazdálkodik, ennek jelentős része saját terület. „A rendszerváltozás óta családi vállalkozás formájában műveljük a földeket, idén huszonkét hektáron kalászos növényeket vetettünk, tizenegyen pedig burgonyát ültettünk, a fennmaradó területeken takarmánynövények vannak” – tudjuk meg az agrármérnök végzettségű polgármestertől.
„Ha az Isten is megsegít, két nap alatt befejezzük az aratást. A búza piaca a régi: a környékbeli pékségek minden kilót felvásárolnak, nincs gond tehát az értékesítéssel. A hozam parcellánként változik, átlagban viszont elmondható, hogy az elmúlt esztendőhöz képest idén jobb a hozam: egy hektáron 4600 kilogrammnyi búzára számítok, de mindez függ a terület minőségétől. Tavaly ez a szám alacsonyabb, négyezer körüli volt, igaz, a minőségi mutatók akkor is jók voltak” – hasonlítja össze a két esztendőt Ferencz Tibor.
Növekedett a gazdálkodók kedve
„A termés közepes lesz, a gabona ára viszont jobbnak ígérkezik, mint tavaly”– nyilatkozta a Székelyhon.ro megkeresésére Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője – a piaci előrejelzéseket figyelembe véve – úgy számol, hogy a termelők a búza kilogrammonkénti áráért helyben 80-90 bani körüli összeget kaphatnak. Egyébként idén Hargita megyében őszi és tavaszi búzát, illetve rozst és tritikálét összesen közel 12 ezer hektáron vetettek.
A pityókatermés is jónak ígérkezik – mondja Török Jenő –, mivel a növényvédelmi munkálatokat idejében elkezdték a termelők, ugyanakkor a burgonyavész ellen is hatékonyabban védekeztek. „Mostantól csapadékmentes időre van szükség, mivel innentől fogva a pityókának rosszat tesz az eső, a búzatermésben pedig egyenesen kárt okoz” – vélekedik a szakember, aki nem akart előrejelzésekbe bocsátkozni, annyit viszont megkockáztatott, hogy ebben az esztendőben közepes pityókaárra számítanak.
Érdekes adat, hogy idén Hargita megyében 11 370 hektáron termelnek krumplit, a beültetett területek nagysága 515 hektárral meghaladja a tavalyit.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!