Fotó: Thomas Campean
A templom felé vezető utcát modernizálják, járdát építenek a főúton, illetve a régi községházat is felújítják – egyebek mellett ezeket tervezi idén Máréfalva Polgármesteri Hivatala.
2015. április 08., 20:132015. április 08., 20:13
Hamarosan – amint az időjárás engedi – elkezdik a templom, illetve a temető felé vezető utca modernizálását, ahol nyolcszáz méteren fognak aszfaltozni, illetve parkolókat is kialakítanak a sportpálya mellett – közölte Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere, akitől megtudtuk, hogy a közművesítést már a korábbi években megoldották. A községvezető kifejtette, több mint 700 ezer lej értékű munkálatról van szó, amelyre az Európai Unió LEADER programja révén nyertek támogatást. A 2007-ben megkezdett projekt folytatásaként további járdarészeket alakítanak ki a 13A országút bizonyos szakaszain, ahol a szennyvízhálózatot is kiépítik. Ezenkívül modernizálják a régi községházat, amely jelenleg a rendőrségnek és az orvosi rendelőnek ad otthont. Itt hátravannak még a közművesítési munkálatok, így az építkezést vélhetően nyáron indítják el.
Tavaly a község belterületén lévő utak telekkönyvezését hajtották végre, idén pedig a külső utaké következik, ami fontos, hogy a későbbiekben pályázhassanak ezek modernizálása érdekében – mondta el Dávid Lajos. Hasonló okokból az óvoda bővítésére készítenek megvalósíthatósági tervet, amelyben ugyan jelenleg is működik napközi, de javítanának a körülményeken. „Ezenkívül elkezdjük az általános falurendezési terv megújítását is” – tette hozzá a polgármester, akitől megtudtuk, jelenleg karbantartási munkálatokat végeznek a községi, az erdei, illetve a mezei utak mentén.
szóljon hozzá!