Podcast

Anyagi nehézségek, magány, haláltól való félelem – sokaknak így telt 2020

Nehéz évet tudhatunk magunk mögött a koronavírus-járvány és az ehhez kapcsolódó megszorítások miatt, ez pedig az emberek lelki- és egészségügyi állapotán, szociális életén és pénztárcáján is meglátszik.

Rengetegen költöznek vidékre

Évente közel százezer személy költözik városiból vidéki környezetbe az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint.

Rengetegen költöznek vidékre
Rengetegen költöznek vidékre
2021. január 05., kedd

Rengetegen költöznek vidékre

2021. január 05., kedd

Több mint húsz százalékkal csökkent a burgonyatermés

Meghaladta a kétmillió tonnát a 2020-as burgonyatermés Romániában, de 21 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 2,62 millió tonnát takarítottak be – derül ki a mezőgazdasági minisztérium által ismertetett adatokból.

Több mint húsz százalékkal csökkent a burgonyatermés
2021. január 05., kedd

Ismét megnőtt a tesztkapacitás, több mint 4700 új fertőzöttet azonosítottak

31 022 elvégzett koronavírus-teszt, 4729 új fertőzött (15,2 százalékos fertőzöttségi arány), valamint 121, a fertőzéssel összefüggésbe hozott haláleset az elmúlt 24 óra mérlege.

Ismét megnőtt a tesztkapacitás, több mint 4700 új fertőzöttet azonosítottak
2021. január 05., kedd

Oltáskampány-koordinátor: a vakcina jelenti a hatékony megoldást ahhoz, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba

A koronavírus elleni oltás jelenti a biztos, hatékony és gyors orvosi megoldást ahhoz, hogy az életünk visszatérjen a normális kerékvágásba – jelentette ki kedden Valeriu Gheorghiţă, az országos oltási kampány koordinátora.

Oltáskampány-koordinátor: a vakcina jelenti a hatékony megoldást ahhoz, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba
2021. január 05., kedd

Sokszor még a karkörzéshez sincs elég hely

Az online tornaórán nem lehet ugyanazt elvárni a diákoktól, mint a tornateremben, hiszen a legtöbb lakásban nincs elég hely még a karkörzéshez sem, ugyanakkor sokszor többen vannak a szobában. A tanárnak a szokványostól eltérően kell rávennie a gyerekeket a mozgásra. 

Sokszor még a karkörzéshez sincs elég hely
2021. január 04., hétfő

Az oltáskampány kezdetétől 47 személynél jegyeztek kisebb allergiás reakciót Romániában

Az elmúlt 24 órában 11 912 személy kapta meg Romániában a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját – tájékoztat hétfőn a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság. Ezzel meghaladta a 25 ezret a beoltottak száma Romániában.

Az oltáskampány kezdetétől 47 személynél jegyeztek kisebb allergiás reakciót Romániában
2021. január 04., hétfő

A fizetés nem igazi motiváló erő, szükségesek a pihenőnapok a feltöltődéshez

Az idei hivatalos munkaszüneti napok több mint fele esik hétvégére, azaz a tizenöt hivatalos szabadnap közül csak hét lesz hétköznap. Akaratlanul is kellemetlenül érinti a dolgozókat a kevesebb hivatalos szabadnap híre, pszichológus fejtette ki a Székelyhonnak ennek lélektani okát.

A fizetés nem igazi motiváló erő, szükségesek a pihenőnapok a feltöltődéshez
2021. január 04., hétfő

Több mint háromezer új fertőzött, közel tízezer elvégzett teszt

9550 elvégzett koronavírus-teszt, 3130 új fertőzött (32 százalékos fertőzöttségi arány), valamint 78, a fertőzéssel összefüggésbe hozott haláleset az elmúlt 24 óra mérlege.

Több mint háromezer új fertőzött, közel tízezer elvégzett teszt
2021. január 03., vasárnap

Átlagban kevesebbet keres a tanár, mint más felsőfokú végzettségű munkavállaló

Romániában a tanárok átlagosan egyharmaddal kevesebbet keresnek, mint a magánszektorban dolgozó felsőfokú végzettséggel rendelkezők – derül ki az Európai Bizottság szakosított honlapján közzétett elemzésből.

Átlagban kevesebbet keres a tanár, mint más felsőfokú végzettségű munkavállaló
2021. január 03., vasárnap

Háromezer új fertőzöttet regisztráltak

Az elmúlt 24 órában 3034 új fertőzéses esetet azonosítottak Romániában. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 60-nal emelkedett.

Háromezer új fertőzöttet regisztráltak
Háromezer új fertőzöttet regisztráltak
2021. január 03., vasárnap

Háromezer új fertőzöttet regisztráltak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2021. január 03., vasárnap

Arafat: nem érheti diszkrimináció az oltást megtagadókat

A romániai hatóságoknak nem áll szándékukban olyan szabályokat bevezetni, amelyek révén hátrányos megkülönböztetés érheti mindazokat, akik nem adatják be maguknak a koronavírus elleni oltást.

Arafat: nem érheti diszkrimináció az oltást megtagadókat
2021. január 02., szombat

Minél kisebb egy magyar vállalkozás, annál jellemzőbb, hogy csak magyarok dolgoznak ott

Az erdélyi magyar munkaadók nagyobb arányban alkalmaznak magyar munkaerőt, a magyar munkakeresők nagyobb arányban választanak olyan munkahelyet, ahol több magyar dolgozik – vonja le a következtetést Csata Zsombor Etnikai törésvonalak a munkaerőpiacon – a koetnikus alkalmazás jellemzői Erdélyben című, nemrég megjelent szociológiai tanulmányában.

Minél kisebb egy magyar vállalkozás, annál jellemzőbb, hogy csak magyarok dolgoznak ott
2021. január 02., szombat

Alig haladta meg az ezret az elmúlt 24 órában igazolt koronavírus-fertőzöttek száma

Az elmúlt 24 órában 1194 új fertőzéses esetet azonosítottak Romániában. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 78-cal emelkedett.

Alig haladta meg az ezret az elmúlt 24 órában igazolt koronavírus-fertőzöttek száma
2021. január 01., péntek

Már több mint 11 ezren kapták meg a koronavírus elleni vakcinát Romániában

A pénteki nap folyamán 1367 személy kapta meg a Pfizer BioNTech koronavírus elleni vakcinát Romániában, és ezzel 11 656-ra nőtt a beoltottak száma – tájékoztat a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV).

Már több mint 11 ezren kapták meg a koronavírus elleni vakcinát Romániában
2021. január 01., péntek

Rajtunk múlik, de könnyen megeshet, hogy többet fizetünk január 1-jétől a villanyért

Teljesen liberalizálták január 1-jétől a romániai villamosenergia-piacot, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók már nem az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) által rögzített árakat fizetik, hanem azt, amely nekik a leginkább megfelel.

Rajtunk múlik, de könnyen megeshet, hogy többet fizetünk január 1-jétől a villanyért
2021. január 01., péntek

Kétszer is rengett a föld 2020 utolsó napján

A Richter-skála szerinti 3,6-os fokozatú földrengés volt csütörtök éjjel Buzău megyében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet péntek reggeli közlésére hivatkozva.

Kétszer is rengett a föld 2020 utolsó napján
2020. december 31., csütörtök

Tanügyi tiltakozás 2021 küszöbén?

A kormány által bejelentett megszorítások tiltakozások kirobbantásához vezethetnek a tanügyben – írja az Agerpres hírügynökség a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) csütörtöki közleményére hivatkozva.

Tanügyi tiltakozás 2021 küszöbén?
Tanügyi tiltakozás 2021 küszöbén?
2020. december 31., csütörtök

Tanügyi tiltakozás 2021 küszöbén?

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye