Aggasztóan megnőtt a parlagtüzek száma Hargita megyében tavaly márciushoz képest – csütörtökig a tűzoltóság közel negyven riasztásra válaszolt. Noha a gondatlan gazdákra kemény pénzbírság róható, nem egyszerű tetten érni őket.
Ötszáz darab pelenkát ajándékoz a Gyerekeink Egyesület – Szilágyság, együttműködve az erdélyi magyar egyházakkal a sokgyermekes magyar családoknak.
Tizenöt százalékkal kevesebb működési költségből kell gazdálkodniuk a gyergyószentmiklósi közintézményeknek. A megszorításnak több oka is van – közölte Nagy Zoltán polgármester csütörtökön, amikor a város képviselő-testülete többen között a 2017-es költségvetést is elfogadta.
„Segítenünk kell egy súlyosan beteg gyerek meggyógyításában. Sajnos, jelentős pénzösszeg szükséges ehhez, de minden kis erő számít” – szól a felhívás. Egy szárhegyi kislány családjának van szüksége támogatásra.
Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatala általános tavaszi nagytakarítást szervez április 3. és 7. között.
Korodi Attila, valamint Tánczos Barna RMDSZ-es politikusok sajtótájékoztatón számoltak be az elmúlt hetek fontosabb eredményeiről.
Három parlamenti képviselői irodát nyit Hargita megyében a Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ listáján tisztséget nyert két parlamenti képviselője, Biró Zsolt és Kulcsár Terza József.
Öt éve egyrészt divat is volt, másrészt egyfajta belső késztetésként a virágok szeretetét akarta átvinni a gyümölcs- és zöldségfaragásba Fóris Kinga. Azóta igazi háromdimenziós műalkotásokat készít, és különleges munkáit versenyeken is elismerik.
Egyre gyakrabban szólalnak fel a biciklisávok hiánya, a gépkocsiforgalom állandó növekedése miatt a kerékpárosok. Marosvásárhelyen csütörtökön tüntetést szerveztek, és azt kérték a tanácsosoktól, szavazzák meg a biztonságos utak kialakításához szükséges pénzt.
Petíciót indítottak a korondi polgárok, ugyanis attól tartanak, hogy minden korábbi nyilatkozat ellenére Hargita Megye Tanácsa mégis a Sórét utcában építi meg a vitás hulladéktömörítő állomást.
Szintetikus drogokkal kereskedő személyeket vettek őrizetbe a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei. A pszichoaktív hatású szereket Medgyesen, Segesváron és Dicsőszentmártonban terjesztették – fiatalkorúaknak is.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
A Maros megyei önkormányzat csütörtöki ülésének legfontosabb napirendi pontja a megyei költségvetés elfogadása volt. Tavalyhoz képest idén 28 százalékkal több pénzből gazdálkodhat a megyevezetés.
Eredményes volt az a legutóbbi kampány, mely során a gyergyócsomafalvi önkéntes tűzoltók bekopogtak falustársaikhoz, cégekhez, hogy adójuk 2 százalékát utalják az egyesületnek. Összesen 2230 lejt fordíthattak új, nélkülözhetetlen eszközökre.
Székelyföldön tart meghallgatást az RTL Klub zenei tehetségkutatója, az X-Faktor. A népszerű műsor énekeseket, zenekarokat keres, akik – ha elnyerik a zsűri tetszését – eljuthatnak az élő műsorba, és megpályázhatják a sokmilliós fődíjat.
A közúti balesetek után a megrongálódott védőkorlátokat az útügyi igazgatóság cseréli ki, a kifolyt üzemanyagot pedig a tűzoltóság takarítja le az aszfaltról. A törmelékek eltakarításának felelőssége ügyében azonban egymásra mutogat a két intézmény.
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum Access City! Székelyudvarhely címmel szervez ERASMUS+ ifjúsági csereprogramot április 3–12. között kilenc ország fiataljainak részvételével. Az ifjúsági tapasztalatcsere témája a város akadálymentesítésének felmérése.
Maros megye nem áll túl jól a dúsgazdagok számát illetően, csak tizenötödik ezen a kétes hírű országos listán. A Capital lap évente összeálltott rangsor alapján a szászrégeni Mircea Oltean áll az élen a megyében.
A nemrég 87 éves korában elhunyt Bodor Pál író, újságíró, a Román Televízió Magyar Adásának főszerkesztője emléke előtt tisztelegtek egykori kollégái a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) marosvásárhelyi sajtóklubjában.