Nem bővelkednek, mégis mindegyre azon vannak, hogy segítsenek

Nem bővelkednek, mégis mindegyre azon vannak, hogy segítsenek

Nem könnyű beilleszkedniük a társadalomba és munkát találniuk azoknak a fiataloknak, akik szülők nélkül, az állami gyermekvédelmi rendszerben nevelkedtek, azonban vannak sikertörténetek is.

Botrány a tanfelügyelőségen

A marosvásárhelyi katolikus iskolába járó diákok szüleinek elegük van a tanfelügyelőség törvénytelenségeiből. Mindenre elszántan keresték fel Ioan Macariét, az újonnan kinevezett főtanfelügyelőt, aki megpróbált elmenekülni előlük, kevés sikerrel.

Botrány a tanfelügyelőségen
Botrány a tanfelügyelőségen
2017. március 23., csütörtök

Botrány a tanfelügyelőségen

2017. március 23., csütörtök

Fontosnak tartják, hogy felhívják a Down-szindrómával élőkre a figyelmet

A gyergyószentmiklósi értelmi sérülteket foglalkoztató napközibe járó fiatalok három arany- és egy bronzéremmel tértek haza a Down-szindrómások Világnapjára szervezett háromnapos kolozsvári rendezvényről.

Fontosnak tartják, hogy felhívják a Down-szindrómával élőkre a figyelmet
2017. március 23., csütörtök

Gyergyószentmiklóson is lesz Föld Órája-akció

Hét éve csatlakozott hivatalosan Gyergyószentmiklós a klímaváltozás elleni kampányhoz, a Föld órája nemzetközi akcióhoz. A mozgalom alkalmából idén is programokat szervez az Ifitéka.

Gyergyószentmiklóson is lesz Föld Órája-akció
2017. március 23., csütörtök

Útlezárás a Szent Anna-tó felé

Autóversenyzők tartanak edzést, ezért lezárják a Szent Anna-tóhoz vezető 113A jelzésű megyei utat szombaton.

Útlezárás a Szent Anna-tó felé
Útlezárás a Szent Anna-tó felé
2017. március 23., csütörtök

Útlezárás a Szent Anna-tó felé

2017. március 23., csütörtök

Udvarhelyi költségvetés: prioritás a parkolási gondok megoldása

Elfogadta a város idei költségvetés-tervezetét csütörtökön Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete, a városvezetőség idén több mint 99 millió lejes bevétellel számol. Prioritást képez a parkolási gondok megoldása, az utak megjavítása.

Udvarhelyi költségvetés: prioritás a parkolási gondok megoldása
2017. március 23., csütörtök

Lázár Ede: felelősségteljes szabadságra nevelni az egyetemistákat

A hallgatók elégedettségére szeretne alapozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának új dékánja. Makó Zoltán volt dékán helyét márciustól vette át Lázár Ede egyetemi docens, korábbi dékánhelyettes, akivel jövőbeli terveiről, a tervezett változtatásokról, illetve magánélet&

Lázár Ede: felelősségteljes szabadságra nevelni az egyetemistákat
2017. március 23., csütörtök

Csak egy csíkszeredai iskolában volt túljelentkezés az előkészítőbe iratkozásnál

Lejárt az előkészítő osztályokba a körzetes beiratkozás első szakasza, a gyermekek névjegyzékét szerdán tették közzé. A csíkszeredai tanintézetek esetében csak a Petőfi Sándor Általános Iskolában volt túljelentkezés.

Csak egy csíkszeredai iskolában volt túljelentkezés az előkészítőbe iratkozásnál
2017. március 23., csütörtök

Igazi Csíki Sör-ügy: Lázár János Csíkszeredába látogat

A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja – jelentette ki Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón az Igazi Csíki Sör ügyében.

Igazi Csíki Sör-ügy: Lázár János Csíkszeredába látogat
2017. március 23., csütörtök

Rádiósok kampánya a tisztább vízért és környezetért

A Marosvásárhelyi Rádió hallgatói segítségével újabb közösségi célú kampányt indított, amelyben a székelyföldi folyók, patakok, tavak kapják a főszerepet.

Rádiósok kampánya a tisztább vízért és környezetért
2017. március 23., csütörtök

Turizmus Éve Háromszéken: legyen Székelyföld turisztikai nagyhatalom

Romániában előzmény nélküli, hogy egy önkormányzat a turizmusnak szentel tematikus évet – hangzott el csütörtökön a 2017 – Turizmus Éve Háromszéken nyitókonferenciáján Sepsiszentgyörgyön.

Turizmus Éve Háromszéken: legyen Székelyföld turisztikai nagyhatalom
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A Gyárfás kúria felújítási látványterve
Megnyitás

A Gyárfás kúria felújítási látványterve

Kiállítótermeket, szálláshelyeket és kávézót is szeretnének kialakítani a székelykeresztúri Gyárfás-kúriában a nyáron elkezdődő restaurálás során. A tervek szerint 19. századi állapotába állítják vissza az épületet a korabeli leírások alapján.

2017. március 23., csütörtök

Az sem egyezett bele a per felfüggesztésébe, akit bepereltek

A marosvásárhelyi katolikus iskola mellett kiálló szülők szerdán kérték annak a két pernek a felfüggesztését, amelyet a tanfelügyelőség határozata ellen indítottak az unireás szülők.

Az sem egyezett bele a per felfüggesztésébe, akit bepereltek
2017. március 23., csütörtök

Névre szólóan adnák bérbe a tömbházak körüli parkolóhelyeket

A lakótelepi parkolóhelyként használt közterületet is szeretné bérbe adni a marosvásárhelyi városháza, ennek érdekében a szakigazgatóság egy tervezetet dolgozott ki. Ebből kiderül, ahol nincs elegendő állomásozóhely, ott licitálni lehet majd azokra, és aki többet fizet, az névre szóló bérletet kap.

Névre szólóan adnák bérbe a tömbházak körüli parkolóhelyeket
2017. március 23., csütörtök

A fekete március ügyében kért vizsgálatot Biró Zsolt

Biró Zsolt parlamenti képviselő március 22-én iktatta azt a levelet, amelyben az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi események ügyének újbóli kivizsgálását kérte Románia főügyészétől.

A fekete március ügyében kért vizsgálatot Biró Zsolt
2017. március 23., csütörtök

Útfelújításokra, építkezésre igényelt pénzt a megyei és a csíkszeredai önkormányzat

A Hargita megyei önkormányzat többnyire útfelújításokra kért pénzt, a csíkszeredai az utak rendbetétele mellett új létesítmények felépítésére is igényelt támogatást a Helyi Fejlesztések Országos Programon keresztül a fejlesztési minisztériumhoz.

Útfelújításokra, építkezésre igényelt pénzt a megyei és a csíkszeredai önkormányzat
2017. március 23., csütörtök

Hét új munkahelyet hirdethet meg Csíkszereda Polgármesteri Hivatala

Rendkívüli ülést tartott csütörtökön a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete, amelyen módosították a polgármesteri hivatal státusjegyzékét, hét új állással bővítve a közintézményt.

Hét új munkahelyet hirdethet meg Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
2017. március 23., csütörtök

Gyilkosság gyanúja miatt nyomoznak Sepsiszentgyörgyön

Gyilkosság gyanúja miatt nyomoz a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyilkosság gyanúja miatt nyomoznak Sepsiszentgyörgyön
2017. március 23., csütörtök

Gerillaakció a Nagy-Küküllő tisztán tartásáért?

Purhabbal tömték be ismeretlen tettesek az Aqua Nova Hargita Kft. által működtetett szennyvízhálózati rendszer egyik túlfolyócsövét a Hunyadi János utcai Küküllő-híd közelében kedden. A szolgáltató vezetője szerint az átemelő pumpák károsodása esetén a lakosok házait elöntötte volna a szennyvíz.

Gerillaakció a Nagy-Küküllő tisztán tartásáért?

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye