Gyergyószéken immár hetedik alkalommal szervezik meg a Születés Hete Fesztivált augusztus 20–24. között. A szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat a fogantatás, szülés-születés, anyaság-apaság, a családi élet témakörét járja körül.
Humoros előadások, népi műsorok és az elmaradhatatlan főzőverseny adják a tizedik alkalommal megszervezett Hargitafürdői Borvíznap gerincét. A szervezők szombaton várják az érdeklődőket az üdülőtelepre számos érdekes programmal.
Javultak az egyetemekről kikerülő friss diplomások elhelyezkedési lehetőségei Romániában: a munkaadók az utóbbi években egyre inkább elismerik a felsőoktatási tanulmányok során megszerzett diploma értékét, emellett manapság sokkal több szakma gyakorlásához van szükség egyetemi oklevélre.
Hargitafürdőn és Hidegségen ünnepi szentmisével emlékeznek Szent István királyra, Csíkszentkirályon és Csíkajnádon az egyházi ünnep mellett falunapokat is tartanak a hétvégén.
A csíksomlyói nyeregben szombaton este nyolc órától mutatják be a Magyar Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját, a Csíksomlyói Passiót székelyföldi táncosok közreműködésével. Az előadás ingyenesen megtekinthető, valamint a Duna Televízió élőben közvetíti majd.
Taktikázni az utolsó percig, vagy az első megérzésre hallgatni, és kitartani amellett? Nagy kérdés, pláne egy tippverseny esetében. Bizony mindkettő nyerő lehet, biztosíthatják erről olvasóinkat a Székelyhon tippversenyének dobogósai, akiknek átadtuk a díjakat.
Újabb pert indított a Méltóságért Európában Polgári Egyesület Csíkszereda polgármestere ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy bírságolják meg Ráduly Róbert Kálmánt, mert nem hajtotta végre a forgalmi táblákon levő feliratok nyelvi sorrendjére vonatkozó bírósági ítéletet.
Közvilágítás modernizálására vonatkozó pályázatot nyújt be Gyergyószentmiklós önkormányzata. A dokumentációt a legutóbbi tanácsülésen fogadta el a helyi képviselő-testület.
Tavaly és idén készült magyar, román és nemzetközi filmeket fognak vetíteni a második Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválon szeptember 11–22. között a Csíki Moziban. A filmkedvelők több mint 30 alkotást tekinthetnek meg a fesztivál ideje alatt.
Nyugat-nílusi vírussal fertőződött meg egy háromszéki férfi; a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban kezelik, állapota súlyos – jelentette be csütörtökön a kórház menedzsere.
Nem mindennapi rendezvényt tartanak a hétvégén Csíkszentimrén: a Szent Imre Herceg Nyugdíjasok Egyesülete ugyanis második alkalommal szervez arató- és cséplőkalákát szombaton.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Kétnapos faluünnepet tartanak a Gyergyóalfaluhoz tartozó Borzonton. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínálnak kikapcsolódási lehetőséget a hétvégén. A Szent István-napokon többek között sakkversenyre, orgonakoncertre, utcabálra várják a borzontiakat, a vendégeket.
Jó úton jártak azok, akik Nagyboldogasszony ünnepén a Hagymás-hegységben lévő Kis-Cohárdot tűzték ki úti célként. A nem mindennapi eseményen egy frissen állított keresztet szenteltek fel.
Tíz esztendeje, hogy felszentelték a Bucsin negyedi Szent István templomot, ezért ad hálát a közösség augusztus 20-án délután öt órakor.
A Csíki Játékszín új évadára szeptember 15-éig lehet bérletet váltani, és szeptember elsejéig tart a bérletmegújítási periódus – tájékoztatott közleményében Csíkszereda önkormányzati színháza.
Háromnapos ünnepély kezdődik pénteken Ákosfalván. Vasárnap derül ki, hogy ki lesz az idei Marosszék Szépe szépségverseny nyertese, aznap délig még lehet szavazni a döntősökre.
Száznyolcvan fokos fordulatot vett a Maros megyei főtanfelügyelő viszonyulása az újraalakított katolikus iskolához. Míg néhány nappal korábban arról beszélt, hogy miért nem lehet végrehajtani a miniszteri rendeletet, most azon munkálkodik, hogy életbe ültesse.
Van amiért felkelni, várni a holnapot – mondta a 63 éves Dán János, a Gyergyószentmiklósi Ápoló- és Gondozóközpont lakója a Népdalkedvelők találkozóján. A Fogarasy utcában lévő szociális intézménybe kaptunk meghívást.