Nincs az a pénz ebben az országban, amit ne tudnának templomokra költeni. Na igen, mi másra van szükség ebben az istentelen világban, mint hitre és templomokra.
Ez itt a kérdés, csak éppen nem olyan egyszerű megválaszolni. Egyrészt melyik szülő szeretné, hogy gyerekét más verje, akkor is, ha látszólag a pofon (vagy fülhúzás) belefér az iskolai (rendre?) nevelés „hagyományos” módszertanába?
Szétdobált műanyagzacskók, dobozok, étel- és italmaradékok, kacatok, szennytől ragacsos aszfalt, zümmögő legyek, a nyári meleg által megsokszorozott bűz, a közelben tömbházlakók, akik legszívesebben erre az időszakra távol maradnának otthonuktól.
Borboly Csaba, a megyei tanács vezetője lemaradt a keddi medvekilövésről, ez pedig dühíti őt. Valahol igazat kell adnunk neki, hiszen most végre csúcsra érhetett volna.
Világos számomra, hogy a pletyka ugyanolyan ősi jelenség, mint a prostitúció vagy a bűnözés: a homo siculus sajátja. Ugyanakkor ideje lenne már a pletykakultúráról is értekezni kicsit.
Lépjünk hátrébb a napi csatazajtól, és tegyük fel a kérdést, mielőtt még mások feltennék helyettünk: Erdélyből, Székelyföldről nézve mi értelme van annak, hogy „nekünk Magyarország az első”?
A közösségi portálok rávilágítottak arra, hogy Székelyföldön nemcsak a román nyelv oktatásával van óriási probléma, hanem sajnos a magyarral is.
Óriási lelkesedéssel számolt be a megyei tanács sajtószolgálata, hogy „Hargita Megye Tanácsának munkaközössége kihelyezett munkanapot tartott február 13-án, kedden Gyergyócsomafalván Márton László Szilárd polgármester meghívására”.
Nehezen tudtam eldönteni, hogy a kedden éjszaka, 63 évesen elhunyt Verestóy Attiláról kell-e írnom, s ha igen, akkor miért nekem? Pont nekem? S aztán eldöntöttem, hogy igen, éppenhogy nekem kell, de minimum nekem is. Több okból, sorolom…
Furcsa egy diktatúra épül Magyarországon: közpénzből finanszíroznak egy olyan újságíróról készülő dokumentumfilmet, aki ellenzékibb a magyarországi ellenzéknél is.
Új, eddig teljesen ismeretlen élőlényfajta árasztotta el az óév utolsó napján Marosvásárhelyt.
Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.
Én is – jelezte a napokban egyre több nőismerősöm Facebook-oldalán. Kutatók, színésznők, orvosok, grafikusok, irodai dolgozók és újságírók. Hogy mire is utaltak?
Meccsre járni, városod csapatának szurkolni az egyik legfantasztikusabb közösségi élmény. Határtalan örömet vagy bánatot, összehasonlíthatatlan élményt nyújt. Itt nincs magyar és román, gazdag meg szegény.
Miközben Vásárhely magyarságának a közélet iránt még érdeklődő parányi része azon vitatkozik, hogy jól szervezett volt-e az amúgy bántóan kevés résztvevővel lezajlott szerdai tüntetés, a katolikus iskola ügye dübörögve kért és kapott helyet magának a nagypolitika színpadán.
Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba levélben válaszolt Szőke László Borboly Csaba, a kondu(k)átor című jegyzetére. Az alábbiakban változtatások nélkül közölük.
Ha ma (vagy bármikor!) belépsz a Facebookra, elolvasod a Hargita megyei napilapokat és azok sms-rovatát, bekapcsolod a megyében elérhető, magyar nyelvű hírekkel jelentkező rádióadókat, nos, Borboly Csaba valósággal folyik ki belőlük.
A segítség mindig jól jön, bármilyen problémát kell megoldani, hiszen több kéz többet tesz, így lényegesen gyorsabban javíthatunk egy-egy rászoruló mindennapjain vagy egy adott helyzeten – gondolják a jóhiszemű, tenni akaró emberek.
Az a jó a városnapokban – ha az idő nem fog ki teljesen rajtunk –, hogy mivel majdnem mindenki kimozdul valamilyen neki tetsző rendezvényre, alkalom nyílik olyanokkal is szót váltani, akikkel különben ritkán tesszük, tehetjük.