Dr. Ferencz László docens és Lucian Chiriac ügyvéd, egyetemi professzor veheti át az idei marosvásárhelyi városnapokon a díszpolgári kitüntetést – döntött a helyi tanács a csütörtöki ülésen, amelyen többek között megszavazták az egyházaknak nyújtandó határozatot is.
Íjászok veszik birtokba szombaton a marosvásárhelyi várat, ahol másodjára szervezik meg A vár legjobb íjásza versenyt. A különleges megmérettetésre több mint hetvenen jelentkeztek.
Eco Atitudine, azaz Ökohozzáállás név alatt indult környezetvédelmi nevelési program a Maros megyei iskolákban. A szelektív hulladékgyűjtés fontosságára és szükségességére hívják fel a diákok és szüleik figyelmét.
Sebtében már szinte összeszámolni sem lehet azokat az emlékműveket, emlékhelyeket, emléktáblákat és kopjafákat, amelyeket Bandi Árpád nyugalmazott tanár, a vásárhelyiek 92 éves, közkedvelt Árpád bácsija állított, vagy állításában oroszlánrészt vállalt.
Huszonhat közép-erdélyi kastély különleges képét és rövid leírását tartalmazó kötetet mutattak be a szerda délelőtt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban. A kő marad című, igényes kivitelezésű könyv szerzője Ferencz András, az iskola volt diákja.
Új híd épül Maros és Hargita megye között, Héjjasfalván – előtte azonban megerősítik a régit, amelynek igencsak megromlott az állapota. Ennek ellenére mégis használják.
A legmagasabb riasztási fokozatba léptek a biztonsági szolgálat ügynökei kedden Kolozsváron, miután meghibásodott az a helikopter, amely Donald Trump amerikai elnök fiát szállította volna tovább a repülőtérről – számoltak be sajtóforrások.
A Marosvásárhelyi Rádió menedzsere feljelentette az illetékes hatóságoknál az ellene nyílt levélben különféle vádakat megfogalmazó korábbi versenytársát. Továbbá Lavinia Nicoleta Ghișa cáfolja Ioan Chiorean állításait.
Utánanéztünk, hogy Marosvásárhelyen a magyar gimnáziumokban, illetve a magyar tagozattal rendelkező középiskolákban mikor szólal meg utoljára a csengő a végzősök számára. Az egyetemi ballagások sorát a Művészeti Egyetem nyitja május 19-én.
Az országos RMDSZ olyan tervezetet küldött a marosvásárhelyi, illetve a Maros megyei szervezetekhez, amelyben a római katolikus iskola megalapításáról, és a jelenlegi diák és tanári közösség beszippantásáról van szó.
A marosvásárhelyi Milvus csoport által megfigyelt sáromberki fészekben bárki láthatta az internetes kamera segítségével közzétett élőképben, hogy a két szülő különösen nagy gonddal vigyázta a négy tojást.
Pontosan meghatározott folyamatok és gondosan összeválogatott hozzávalók – köztük a pityóka és a kötelező „kellék”, a kovász –, a készítő rutinja, illetve nagy fokú hozzáértése teszi ízében és kinézetében is összetéveszthetetlenné a kemencében sült hagyományos csíki házi kenyeret.
Két személy megsérült kedd délután Erdőszentgyörgyön, amikor a vasúti átkelőn áthaladó autójukat elütötte a vonat.
Alig két hete, hogy elutasította a marosvásárhelyi önkormányzat az egyházaknak nyújtandó idei támogatást, mivel sokallták az ikonfestésre szánt pénzt. Kissé átcsoportosították az összegeket.
A budapesti Szépművészeti Múzeum Zichy-gyűjteményéből érkezett Marosvásárhelyre az a tárlat, amelynek megnyitóját a Múzeumok Éjszakája alkalmából tartják csütörtök este 6 órakor a Kultúrpalota második emeleti kiállítótermében.
Gyalogosgázolás történt kedd reggel a marosvásárhelyi Tudor lakótelepen, néhány órával korábban pedig Marosfelfalu mellett hajtott át egy úton fekvő férfin egy sofőr.
A Maros megyei Segesvárt Európa legszebb és legjobban megőrzött huszonöt középkori települése közé sorolta egy nemzetközi turisztikai portál.
Kilenc erdélyi és egy hollandiai református lelkipásztor terve, hogy június 19–30. között Svájcban Kálvin János nyomába eredjen biciklivel.
Marosvásárhelyen mutatja be kedden a Start-Up Nation programot az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium küldöttsége – írja az Agerpres hírügynökség a Maros megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.