Szászrégenben elkészülhet az első engedélyezett graffitifal, és a tervek szerint a Rodnei lakónegyedi utcaművészeti alkotást újabbak fogják követni. Marosvásárhelyen egyébként van már ilyen.
Még mindig hamu és törmelék fogad a két hete a marosvásárhelyi Hidegvölgyben történt tűzeset helyszínén. A károsultak a várostól várják, hogy eltakaríttassa a romokat a helyszínről, és építőanyagot biztosítson számukra. A városvezetés azonban, a törvényt betartva, ezt nem teheti meg.
Bizakodásra ad okot, hogy idén először volt ilyen kevés, mint szerdán az egy nap alatt azonosított koronavírusos betegek száma Maros megyében. De nőtt a kórházban kezelt fertőzöttek és a megfigyelés alatt lévők száma.
Május utolsó napján kezdődik az óvodai beiratkozás a kicsik számára, május 17-én pedig elkezdődik a már óvodába járó gyerekek újrairatkozása a következő tanévre. Tavaly bevezették a beiratkozási kérelem e-mailben és telefonon történő elküldésének lehetőségét – ezek idén is megmaradnak.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba vették azt a személyt, akinek legálisan tartott légpuskájával egy nyolcéves gyerek agyonlőtte ötéves öccsét a Mezőpanit és Mezőmadaras közötti erdőben – tájékoztat szerdán a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hargita megyében ismét vérhiánnyal küzdenek, csak a sürgősségi esetekben tudják a műtéteket végrehajtani, és nincs akitől vérkészítményt kérni, mert Brassó megye is hasonló problémával küzd. Maros megyében egyelőre minden kérést teljesíteni tudnak.
Csíkszereda és Gyergyószentmiklós tanintézetei egyes forgatókönyv szerint, míg a többi székelyföldi nagyobb városban kettes forgatókönyv szerint térhettek vissza az iskolákba a tanulók.
Az egészségügyi és oktatásügyi minisztériumok közösen aláírt, legújabb rendelete szerint ezentúl csak két forgatókönyv lesz érvényben az iskolák esetében. Továbbá minden végzős és sajátos igényű tanuló is visszatérhet az iskolapadba, ha nincs vesztegzár alá vonva az adott település.
Szinte nem telik el úgy hét a Maros megyei településeken, hogy ne kapnának medvejelenlétre figyelmeztető vészjelzést az ott élők. A nagyvadak korábban még Marosvásárhelyre is hetekig bejártak, most a kisebb-nagyobb városközeli vagy dombvidéki települések lakóit riogatják.
Keddtől a háziorvosi rendelők egy részében is be lehet adatni a koronavírus elleni védőoltást. Hargita megyében a rendelőknek több mint a hatvan százalékában elvégzik az immunizálást. Azok, akiknek a háziorvosa nem kötött szerződést erre a szolgáltatásra, beadathatják a védőoltást egy másik háziorvosnál.
Közlekedési csomópontot építenének ki Marosvásárhely mellett, a repülőtér, az autópálya és a vasút találkozásánál. A megvalósíthatósági előtanulmány elkészítésére 190 ezer lejt szán a Maros megyei önkormányzat a 2021-re elfogadott költségvetéséből.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Bár folyamatosan csökken az aktív koronavírusos fertőzöttek száma Maros megyében, még mindig 320 szorulnak kórházi kezelésre.
Van, ahol a tavalyival megegyező, máshol annál kevesebb költségvetésből kell gazdálkodniuk a Maros megyei településeknek. A prioritások között mindenhol a tavaly elkezdődött beruházások folytatása áll, de óvodaépítés, útjavítás, gázbevezetés is szerepel az idei tennivalók között.
Őrizetbe vették azt a férfit, akinek légpuskájával halálosan megsebesítettek egy kisgyermeket hétfőn Maros megyében. Az őrizetbe vételt a lőfegyverekre vonatkozó rendelkezések megszegése miatt rendelték el.
Lakástűz ütött ki a marosvásárhelyi Petru Dobra utcában kedd hajnalban. Egy személy bent rekedt, de a helyszínre siető tűzoltóknak sikerült időben kimenekíteniük.
Felügyelet nélkül hagyott légpuskával játszott egy nyolcéves gyerek, aki véletlenül meglőtte az ötéves kisöccsét. A kis testvér a helyszínen elhunyt.
Halálos vonatbaleset, tűzeset, összetűzés, közúti baleset és egyéb kihágások is történtek Hargita megyében az ünnepi hétvégén. Maros megyében szintén több alkalommal volt szükség a rendőrség közbelépésére.
Idén ősszel újabb erdélyi képzési központokkal bővül a magyarországi Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja és Fiatal Tehetség Programja, miután tavaly Sepsiszentgyörgyön megnyílt az első erdélyi helyszínük.