A régi Oroszországnak is ő volt a fő patrónusa, különleges tiszteletet tanúsítottak iránta, de ugyanígy Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának is védőszentje.

Mindenesetre a mai olaszok ősei annyira oda voltak érte, hogy a 9. században Rómában már egy bazilikában és három kápolnában imádkoztak hozzá, sőt

Mint említettük, a Magyar Királyságban is viszonylag korán kezdték el tisztelni. Az 1560-ban tartott zsinat még kötelező ünnepként említi, az 1611. évi nagyszombati zsinat viszont megszüntette eme státuszát, ám a két világháború között, az impériumváltozás velejárójaként az erdélyi közhivatalokban napján ismét szünetelt a munka. A 19. század elején több mint ötven, Szent Miklósról elnevezet települést tartottak számon Magyarországon.

A magyar nyelvterület egyes részein úgy vélekedtek, ha ma fúj a szél, akkor elpusztulnak az egerek. Székelyföld-szerte ismert regulája szerint:

Ha ma eső formájában jelentkezik a csapadék, kemény, szürke télre számíthatunk.

Varrni viszont nem szabadott, mert az ezen a napon varrott ruhában folyó mentén járó könnyen vízbe fulladhatott.

A 19. század második felében a kalotaszegi lányoknál még megtartották a fonalvizsgát. „Miklós napján a leányos házakat az ifjú legények rendre járják, megvizsgálják a darab fonalakat, s azon leányt, ki november első napjától kezdve minden héten egy darab fonalat nem mutathat, hamuval tömött zacskóval megütögetik” – írta Rése Ensel.

Alma a cipőben

A Miklós-napi ajándékozás szokása nem modern találmány Székelyföldön, hiszen mint Bod Péter egyháztörténész is írja az 1757-ben megjelent Szent Heortokrates című munkájában:

Igaz, nincs kizárva, hogy ezt szászoktól lestük el. A német kolostorok iskoláiban már a 16. században színjátékszerűen idézték fel Szent Miklós tetteit, és míg kezdetben gyerekek alakították az ajándékozó szerepét, később felnőttek vették át ezt a feladatkört, és talán ezt a „Mikulást” vettük át mi is (a Mikulás szó amúgy a Miklós név szlovák megfelelője, csak a 19. században került be a köznyelvbe). A brassói evangélikus iskolában 1730-ban szüntették be az égi kenyér sütését:

Vadasdon „régen a Mikulás csak a jobb módúaknál járt, a szegények beérték azzal, ha a ház öregjei beöltöztek kózsókba (bundába), lantot (pléhből készült juhharangot) és csengettyűt kötve a derekukra. Fejükön bundasapka volt, szakállat kenderből vagy gyapjúból csináltak. Ők cukorkát, almát és diót osztogattak a gyerekeknek.”

A székelykocsárdi fiatal legények régen maguk készítettek arany- vagy ezüstpapírral bevont, szalaggal díszített virgácsot, amit a számukra tetszetős lányoknak adtak át.

Sokat nem veszítettek vele, vagy ha igen, még pótolhatják. De talán ennél is fontosabb bár egy perc erejéig elmélyülni a Szent Miklós-i csodák máig ható üzenetében: