Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

23:03

Lekapcsolódott a világítás, félbeszakadt az FK Csíkszereda-Bukaresti Dinamo mérkőzés

22:42

Dinamo-szurkolók: „a körmeitek alatti föld is román”

22:22

Pajzsos csendőrök és randalírozó szurkolók

21:20

Kezdődik az első ligás focimeccs Csíkszeredában, bozgorozva vonultak fel a Dinamo szurkolói

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

26 millió lej, 29 kilogramm arany, 12 ingatlan – zárolta a legfőbb ügyészség Horațiu Potra zsoldosvezér vagyonát

Helikopterrel érkezett Székelyföldre Ion Țiriac: jégpályákat szemlézett és az utánpótlásról tárgyalt

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak

Fontos, hogy az egész nőt lássuk

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Szent Miklós napja: ha eddig nem havazott, mától biztosra vehető

Fotó: Pixabay

Szent Miklós kapcsán a legtöbb gyereknek, de inkább az őket meglepni kívánó felnőttnek a Mikulás jut elsőként az eszébe, holott a piros köpenyes, fehér szakállú, a hátán zsákot cipelő öregúr nem föltétlenül székely hagyományt testesít meg. De mivel az előestéjén szokásos ajándékozás már elég régóta dívik mifelénk is, kár lenne lemondani róla.

Kocsis Károly

2023. december 06., 08:012023. december 06., 08:01

Miklós a kisázsiai Myra püspöke volt a 4. században, és már éltében szentként tisztelték, a késő-középkor óta pedig a tizennégy segítő szent közé sorolják. A hozzá kapcsolódó számos történet közül a legismertebb az,

amikor meghallotta, hogy egy leszegényedett nemes bordélyházba akarja küldeni három lányát, és ezért éjszaka arannyal teli erszényt tett az ablakukba, hogy tudjanak tisztességesen férjhez menni – merthogy akkoriban a báj és a szépség nem sokat ért hozomány nélkül.

Fotó: Pixabay

Többek között a gyermekek, tanulók, eladósorban levő leányok, aggszüzek, hajósok, foglyok, pékek, gabonakereskedők, gyógyszerészek, jogászok, olajárusok, hídépítők, rabok, zarándokok, tengerészek, illatszerészek, zálogházak, bányászok patrónusa, a házasság és anyaság oltalmazója, de számos helyen a vízen járók (halászok, molnárok) is hozzá imádkoztak ezen a napon, hogy ne fulladjanak vízbe, vagy hogy a hajójuk ne süllyedjen el. Kultusza a 6. századtól kezdve alakult ki Kis-Ázsiában, innen került át Dél-Itáliába, illetve – a görög származású Theofanu császárnő révén – a német vidékekre, bár egyes vélekedések szerint a 10. században már a Kárpát-medencében is kimutatható. Hogy aztán

Árpád honfoglalói hozták-e magukkal, vagy nyugati „importnak” tekintendő, az még nem teljesen tisztázott.

A régi Oroszországnak is ő volt a fő patrónusa, különleges tiszteletet tanúsítottak iránta, de ugyanígy Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának is védőszentje.

Mindenesetre a mai olaszok ősei annyira oda voltak érte, hogy a 9. században Rómában már egy bazilikában és három kápolnában imádkoztak hozzá, sőt

1087-ben az ereklyéit is elrabolták, és Bari városába vitték.

Fotó: Pixabay

Francia és angol területekre a normannok juttatták el kultuszát a 11. század végén, onnan kerülhetett át a Lappföldre is, ahonnan aztán

pár száz év múlva rénszarvasok vontatta szánjával mifelénk is megjelent, hogy az 1950-es években – orosz mintára – Télapóként tetszelegjen.

Mint említettük, a Magyar Királyságban is viszonylag korán kezdték el tisztelni. Az 1560-ban tartott zsinat még kötelező ünnepként említi, az 1611. évi nagyszombati zsinat viszont megszüntette eme státuszát, ám a két világháború között, az impériumváltozás velejárójaként az erdélyi közhivatalokban napján ismét szünetelt a munka. A 19. század elején több mint ötven, Szent Miklósról elnevezet települést tartottak számon Magyarországon.

Székelyföldön Altorján, Bereckben, Csíkszentmiklóson, Gyergyószentmiklóson, Kászonújfaluban, Marosvásárhelyen, Miklósváron és Székelyudvarhely szenteltek templomot vagy kápolnát a tiszteletére.

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom

Fotó: Pinti Attila

Csak épp eső ne legyen ma!

Ha Erzsébet nem hozott havat, majd „Miklós megrázza a szakállát”, szokták mondogatni nagyszüleink, akik azt is tudták, hogy milyen idő van december 6-án, olyan várható karácsonykor is.

A bukovinai székelyek is biztosak voltak abban, hogy ha eddig nem esett hó, innentől kezdve elkerülhetetlen a havazás.

A magyar nyelvterület egyes részein úgy vélekedtek, ha ma fúj a szél, akkor elpusztulnak az egerek. Székelyföld-szerte ismert regulája szerint:

Ha Miklós napján hó esik, vége az enyheségnek.”

Ha ma eső formájában jelentkezik a csapadék, kemény, szürke télre számíthatunk.

A berecki Szent Miklós-templom

Fotó: Kocsis Károly

Gazdasági határnapnak is számított, hiszen például Korondon és Parajdon legkésőbb eddig a napig fogadták fel a juhászokat, amit alaposan meg is ünnepeltek. Máshol azt tartották, hogy

a Miklóskor született malacokat biztosan egészségben felneveli a koca.

Varrni viszont nem szabadott, mert az ezen a napon varrott ruhában folyó mentén járó könnyen vízbe fulladhatott.

A 19. század második felében a kalotaszegi lányoknál még megtartották a fonalvizsgát. „Miklós napján a leányos házakat az ifjú legények rendre járják, megvizsgálják a darab fonalakat, s azon leányt, ki november első napjától kezdve minden héten egy darab fonalat nem mutathat, hamuval tömött zacskóval megütögetik” – írta Rése Ensel.

Csíkszentmiklós temploma

Fotó: Kocsis Károly

Régen Miklós-napja, illetve advent második vasárnapja után fogtak hozzá az asszonyok a karácsony előtti nagytakarításnak, nagymosásnak, hiszen az őszi munkálatok idején erre nem jutott idő.

Némely székely falvakban igyekeztek advent negyedik hete előtt a disznót is levágni; aki nagyhétre hagyta, azt megszólták.

Alma a cipőben

A Miklós-napi ajándékozás szokása nem modern találmány Székelyföldön, hiszen mint Bod Péter egyháztörténész is írja az 1757-ben megjelent Szent Heortokrates című munkájában:

némely tartományokban a szülők a gyermekeknek Sz. Miklós éjtszakáján ajándékocskákat tesznek el, s azt mondják, hogy Sz. Miklós hozta.”

Igaz, nincs kizárva, hogy ezt szászoktól lestük el. A német kolostorok iskoláiban már a 16. században színjátékszerűen idézték fel Szent Miklós tetteit, és míg kezdetben gyerekek alakították az ajándékozó szerepét, később felnőttek vették át ezt a feladatkört, és talán ezt a „Mikulást” vettük át mi is (a Mikulás szó amúgy a Miklós név szlovák megfelelője, csak a 19. században került be a köznyelvbe). A brassói evangélikus iskolában 1730-ban szüntették be az égi kenyér sütését:

addig a gabonacsodájáért is tisztelt Miklós napján a tanulók lisztet vittek a tanítónak, aki karácsonykor ezt alkalmi sütemény formájában osztotta szét, a szülők pedig ennek fejében ünnepi ajándékot küldtek a mesternek.

Fotó: Dobos László

Ám míg a német nyelvterületen a Mikulás fenyegető külsejű „kísérők” társaságában érkezik, és veréssel vagy éppen megevéssel ijesztgeti a szófogadatlan gyermekeket, nálunk inkább ajándékot tesz az ablakba kihelyezett cipőkbe, és ha elégedetlen a viselkedésükkel, legfennebb virgáccsal fenyíti meg őket. A korondi gyerekek is emberemlékezet óta az ablakban vagy az ajtó előtt hagyják szépen megtakarított cipőiket – írja István Lajos.

A szülők a cipőkbe régebb almát, diót, mogyorót, aszalt szilvát és a rosszabb gyermekeknek egy nyírfa-ágacskát tettek; újabban e hagyományos ajándékokat bolti cukorka, csokoládé és egyéb édesség váltotta fel.”

Vadasdon „régen a Mikulás csak a jobb módúaknál járt, a szegények beérték azzal, ha a ház öregjei beöltöztek kózsókba (bundába), lantot (pléhből készült juhharangot) és csengettyűt kötve a derekukra. Fejükön bundasapka volt, szakállat kenderből vagy gyapjúból csináltak. Ők cukorkát, almát és diót osztogattak a gyerekeknek.”

Fotó: Szent Miklós Napok

Az 1913-ban született Kovács János 1926-ban hallott először a Mikulásról a marosvásárhelyi református kollégiumban, mint friss diák. Vadasdon addig nem tudtak erről. Tőle jegyeztem le: „A gyakori névnaptartások és ajándékozások újabb keletűek, mint ahogy újabb keletűek a családi ünnepek alkalmával már-már túlzásba vitt ajándékozások is. A múltban is voltak jómódú falusi emberek, de sokkal több volt a szegény ember. A falunak csak tisztességes életmódra telt a pénze. Rossz kifejezéssel élve: a rongyot nem rázták úgy, mint most...” Siklódon és Gegesben általában advent első hetében készültek el a mikulásnapi ajándékok is. Míg a lányok s az asszonyok korcsoportok illetve utcák szerint (10-12 nőszemély) kórusba jártak gyapjút fonni (karácsony előtt csak gyapjút fontak), addig az édesapák a kicsi fiúgyerekeknek spárgán mozgatható paprikajancsit, a nagyobbaknak pedig kerepelőt készítettek. Szilveszter éjszakáján ezzel kerepeltek a falu melletti dombon, így köszöntve az új esztendőt. Nyáron is használták madárijesztésre vagy népi gyermekjátékként. A házasulandó legények szép, színes, festett csörgővel díszített guzsalyat készítettek ajándékba annak a lánynak, akit szándékukban volt a farsang végén feleségül venni.
Székely Ferenc: Jeles napok, ünnepek, szokások Vadasdon

A székelykocsárdi fiatal legények régen maguk készítettek arany- vagy ezüstpapírral bevont, szalaggal díszített virgácsot, amit a számukra tetszetős lányoknak adtak át.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Székelyvarságon csak a „kicsi magyar világ” idején kezdtek felfigyelni Miklós napjára, Horthy Miklós kormányzó névnapja okán, és az ajándékozás szokása ezt követően kezdett meghonosodni.

Sokat nem veszítettek vele, vagy ha igen, még pótolhatják. De talán ennél is fontosabb bár egy perc erejéig elmélyülni a Szent Miklós-i csodák máig ható üzenetében:

akkor is van kiút, amikor már minden remény veszni látszik.

Csíkszék Udvarhelyszék Marosszék Gyergyószék Háromszék Egyház