Maros megyében megalakult a téli parancsnokság, amelynek vezetésével Maros Megye Tanácsának alelnökét, Ovidiu Dancut bízták meg. A parancsnokság feladata összehangolni a tél folyamán a megyei utakon zajló hóeltakarítási munkálatokat.
Egy anyát és újszülött gyerekét a kórházba szállító SMURD-mentőautó ütközött egy ittas sofőr által vezetett gépkocsival Marosvásárhelyen – tájékoztatott a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.
Egy évre csökkentenék Marosvásárhelyen a művészek jelenlegi, ötéves időszakra szóló bérleti szerződéseit a műtermekre. Az alkotók ezt nehezményezik, mondván, az egy év túl rövid, bizonytalanságban éreznék magukat.
A rossz kémények, a hibás gázkazán és az aragázkályhával való fűtés évente több személy halálát okozza – figyelmeztet a gázszolgáltató vállalat vezetője, Csulák Ferenc, hangsúlyozva, hogy a szén-monoxid-mérgezések kis odafigyeléssel megelőzhetők.
Csupán „beetetésnek” bizonyult az egészségügyi minisztérium szeptemberi bejelentése, miszerint ezúttal időben megkezdik az ingyenes immunizálási kampányt: az influenza elleni védőoltás továbbra is hiánycikk a háziorvosoknál.
Iskola utáni, úgynevezett after school program bevezetését javasolja a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) az oktatási minisztériumnak, hogy ne szűnjön meg 25 ezer pedagógusi állás a tanóraszám-csökkentést előíró múlt heti szenátusi döntés miatt.
Az államelnök-választásról, a magyarok részvételének fontosságáról, a jelenlegi polgármester leváltásáról, illetve az oktatási rendszerről is szó esett azon a közéleti konferencián, amelyet kedd este szervezett a Maros megyei RMDSZ Kelemen Hunor szövetségi elnök részvételével Marosvásárhelyen.
Japán sztrájkba lépnek keddtől Marosvásárhelyen a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek, amelyek négy-öt hónapja nem kapták meg a polgármesteri hivataltól a leszerződött szolgáltatásaik ellenértékét. Mint mondták, számos egyesület, alapítvány a napi túléléssel küszködik.
Feljelenti a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőket Dorin Florea polgármester, aki azt állítja, hogy az érintettek akadályozzák a város működését, és politikai parancsra cselekednek, ahelyett, hogy betöltenék az elvállalt feladatukat. Az RMDSZ frakcióvezetője cáfolta Florea állításait.
Nem kell többé Marosvásárhelyre utazniuk azoknak a szászrégenieknek és környékbelieknek, akik útlevelet szeretnének igényelni. A Maros megyei útlevélosztály 2016-ban megszüntetett szászrégeni irodája októbertől újból fogadja az érdekelteket.
Feltehetően szívinfarktus okozhatta a halálát annak a kutyfalvi férfinek, akinek eltűnését hétfő este jelezte a 112-es sürgősségi hívószámon az élettársa. A 61 éves férfi még délután elment otthonról, hogy a közelben fát vágjon, azonban négy óra elteltével sem érkezett haza.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Minden bizonnyal elölről kezdődik a bizonyítási eljárás abban a perben, amelyet román nacionalista szervezetek indítottak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újbóli létrehozását elrendelő tanügy-minisztériumi rendelet érvénytelenítéséért.
Új helyszínre költözött Marosvásárhelyen a Székelyhon napilap Lapozni főnyeremény! elnevezésű nyereményjátékának fődíja, a 2019-es metálszürke Toyota Corolla. Hétfőtől vasárnapig a Jeddi úti Merkúr előtt látható az idei kiadású, 78 ezer lej értékű Toyota Corolla.
November folyamán hatnapos székelyföldi turnén vesz részt a Budapesti Vonósok Kamarazenekar.
Több mint egy évtizede árulják, most gazdára lelt a sáromberki Teleki-kastély. Új tulajdonosa Benedek Imre marosvásárhelyi kardiológus, aki a tervek szerint visszaadja az épület régi pompáját, és a Teleki családhoz méltó rendeltetést is társít hozzá.
Immár hagyományosan minden évben október utolsó vasárnapján őrtűz gyújtásával hívják fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre.
Országos szinten 2500 földgáz- és villanyáramtolvajt ért tetten a szolgáltatók ellenőrei idén. Maros és Hargita megyében is voltak olyanok, akik rögtönzött megoldásokkal kapcsolódtak a vezetékekhez, illegálisan használva a földgázt.
A Marosvásárhely egykori városépítő polgármesterének kultuszát megidéző Bernády Napok ezúttal is gálaműsorral és díjazással ért véget. Idén a Bernády-díjat a 80. életévét ünneplő tudós, levéltáros, Pál-Antal Sándor kapta, a közönséget pedig Udvaros Dorottya szórakoztatta.