Két férfit vett őrizetbe, majd helyezett előzetes letartóztatásba a rendőrség október végén. Azzal gyanúsítják őket, hogy Maros, Hargita, Beszterce, Bákó, Máramaros és Szeben megyei lakásokba törtek be, különböző javakat tulajdonítva el.
Mentőhelikopterrel vitték kórházba azt a kisfiút, akit a balavásári tetőn ütöttek el kedden délelőtt. Az állapota válságos.
Háromszázhetven aláírást gyűjtöttek össze a marosvásárhelyi Állomás téren lakók, tiltakozva az ellen, hogy az egykori parkba, jelenlegi zöldövezetbe egy épületegyüttest építsenek. A marosvásárhelyi képviselő-testület a lakók képviselőjének felszólalása nyomán elhalasztotta a döntést.
Szent István király és Boldog Gizella királyné másodszülött fia, Imre herceg életéről a krónikák és legendák adnak támpontokat.
Egész napos programmal várják november 9-én az érdeklődőket a marosvécsi Kemény-kastélyba, ahol az öt évvel ezelőtti kapunyitóra emlékeznek, bemutatják az épület múltját, és egyebek mellett azt is, hogy mi minden történt a 2014. szeptember 30-ai visszaszolgáltatás óta.
Elsősorban a moziélményre hívja a közönséget a 27. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amely idén hamarabb kezdődik és tovább tart, ugyanakkor több koncertet kínál a filmrajongó közönségnek. Természetesen a versenyfilmek és az Oscar-díjra jelölt alkotások sem hiányoznak az idei programból.
61 éves férfit gázolt el vasárnap este személygépkocsijával egy 70 éves marosvásárhelyi férfi Maroskecén, az E60-as nemzetközi úton.
A repülőgépparkoló kivilágítását szolgáló rendszer bővítését, valamint a kifutópálya meghosszabbítását tervezi a Transilvania Nemzetközi Repülőtér vezetősége, amelyhez a Maros megyei önkormányzat is megadta a jóváhagyását.
Eredményesnek bizonyult a marosvásárhelyi szociális szolgáltatók tiltakozása, mert hétvégéig átutalta a városháza az elmaradt támogatások egy részét. Ábrám Noémi, a szolgáltatók képviselője arra biztatja az egyesületeket, alapítványokat, hogy fogjanak össze.
Új ingatlant vásárol Mikházán a Maros Megyei Múzeum a megyei önkormányzat támogatásával.
Három évre köti a lakásgazdálkodási vállalat a marosvásárhelyi képzőművészekkel a bérleti szerződést a Bolyai tér 5. szám alatti ingatlanban működő műtermekre.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
A Mindenszentek ünnepe és a halottak napja csendes, imádságos ünnepek, alkalmak a mulandóságra való emlékezésre. Ilyenkor sokan a sírkertek, temetők, emlékhelyek, templomok csendjébe vonulnak leróni kegyeletüket. Az elmúlás hónapjában a legszínesebbek a hantok, legnépesebbek a földi búcsúzás helyei.
A rendőrséggel együtt ment ki a szentháromsági temetőbe Nyárádgálfalva község vezetője, hogy megbizonyosodjanak az interneten megosztott fotók és állítások valóságáról. A frissen elhantolt sír ki volt ásva, és letépett deszka hevert a közelben. No, meg medvenyomok.
A városházi igazgatóságok vezetőinek kérlelése és panaszkodása, illetve a liberális tanácsosok javaslata ellenére a marosvásárhelyi önkormányzati ülésen nem fogadták el a városvezetés által beterjesztett költségvetés-kiegészítést.
Marosvásárhely keleti kijárata közelében, a Szorgalom utcában felbukkant medve miatt riasztották csütörtök este a lakosságot és a környéken lévőket a Ro-Alert rendszeren keresztül.
Csaknem 5700 orvos, fogorvos és gyógyszerész végzett idén, rezidenshelyet azonban csupán 4700-at hirdettek meg. Így megy ez minden évben, mindig több a végzett hallgató, mint a meghirdetett hely – többek közt ezen változtatna egy új törvénymódosítási javaslatcsomag, amelyet döntőházként fogadott el a képviselőház.
Török-Magyar Kultúrházat avattak, Rákóczi-múzeumot látogattak és székely himnuszt énekeltek Rodostóban a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai, akiket még áprilisban, hívott meg Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Cirkusszá dagadt a marosvásárhelyi helyi önkormányzati ülés, amelyen a 17 szavazattal menesztették Makkai Gergely marosvásárhelyi alpolgármestert. Az érintett nem volt a teremben, de azelőtt hosszasan vádaskodott és bizonygatta, hogy jól végezte munkáját. Arról még nem született döntés, hogy lesz-e új magyar alpolgármester vagy sem.&a&l