
Öt hónapja tartozik Marosvásárhely önkormányzata a szociális szolgáltatásokért
Fotó: Haáz Vince
Japán sztrájkba lépnek keddtől Marosvásárhelyen a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek, amelyek négy-öt hónapja nem kapták meg a polgármesteri hivataltól a leszerződött szolgáltatásaik ellenértékét. Mint mondták, számos egyesület, alapítvány a napi túléléssel küszködik ahelyett, hogy felvállalt hivatását végezné.
2019. október 29., 20:282019. október 29., 20:28
A szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek, egyesületek nem először kerülnek nehéz helyzetbe az önkormányzat vagy az állam által elmaradt kifizetések miatt, noha mindannyian olyan feladatokat vállaltak fel, amelyet ha nem ők, akkor bizony senki más nem végezne el.
– mutatott rá a Caritas szociális ágazati igazgatója, Ludescher László, aki több más civil szervezet képviselőjével együtt sajtótájékoztatón számolt be tarthatatlan helyzetükről. „Ez az arány az ellátottak számában is megjelenik. A rászorulók, nehézséggel küszködők több mint hetven százalékát marosvásárhelyi civilek segítik, fejlesztik, ápolják, gondozzák”– fejtette ki Ludescher. Hozzátette, éppen ezért gondolták úgy ezek az egyesületek, hogy ideje összefogni, közösen képviselni az érdekeiket. Ennek érdekében október 25-én megalakult Marosvásárhelyen egy akciócsoport, amelyben már 17 akkreditált civil szervezet vesz részt.
Eddig, ha konzultáltak is velünk, civilekkel, az csak jelképes, nem valós kommunikáció volt, mi azonban szeretnénk minden szociális szolgáltatást érintő kérdésben konzultációt folytatni a hivatallal, és szeretnénk hozzájárulni a marosvásárhelyi szociális szolgáltatásokat érintő stratégia kialakításához” – magyarázta Ludescher László.
A sajtótájékoztatón kiderült, az akciócsoport egyik első lépéseként
„Megállapodott, leszerződött szolgáltatásokról beszélünk, amelynek az ellenértékét nem fizette ki a hivatal immár májustól” – magyarázta a Caritas igazgatója.
Közösen hallatják a hangjukat a civilek
Fotó: Haáz Vince
Ábrám Noémi, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének ügyvezetője arról beszélt, hogy a kifizetések elmaradása, késése miatt, a tevékenységeiket csak bizonyos szinten tudják ellátni, addig amíg a „karitatív hajlandóságukból ez telik”. „A gondozottjaink is megérzik ezt, de leginkább azok az alapítványok, egyesületek, amelyek az önfenntartással, a napról napra túléléssel vannak elfoglalva ahelyett, hogy azt a munkát végeznék, amelyet hivatástudattal felvállaltak” – fogalmazott Ábrám Noémi. Hozzátette, nem profitorientált szervezetekről van szó, hogy a farzsebükből elővegyék a hiányzó összeget és kiegészítsék a költségvetésüket.
Simon Judit Gyöngyi, a Hifa Románia Egyesület képviselője arról beszélt, hogy nem csak a sérültjeik kerültek nehéz helyzetbe, de a sérülteket képviselő hivatásos gondozók sem kapják meg gondozói juttatásaikat. Alexandru Lupșa, az Alpha Transilvana Alapítvány elnöke arról beszélt,
A civilek azzal, hogy mostantól fehér karszalaggal dolgoznak, felháborodásukat fejezik ki a lehetetlen helyzet kialakulása miatt, ugyanakkor készek továbblépni is: csütörtökön meg fognak jelenni a marosvásárhelyi önkormányzat tanácsülésén, ahol többek közt költségvetési kérdésekről lesz szó, és remélik, jelenlétükkel elérik, hogy az önkormányzat legalább az eddigi elmaradásait egyenlítse ki. Ludescher László elmondta, hogy
Marosvásárhely polgármesterét, Dorin Floreát is szembesítettük a civilek vádjaival. A városvezető azt mondta, hogy sajnálja a kialakult helyzetet, és arra biztatja a civil szervezetek képviselőit, hogy jelenjenek meg a csütörtöki tanácsülésen és értessék meg a képviselőkkel, hogy vannak fontosabb dolgok, mint a politika.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!