A Maros megyei Dédabisztrához közeli erdőben mintegy húsz hektárnyi területen gyulladtak ki egy fakitermelés után hátramaradt rönkök kedden este. A helyszínre érkezett csapatoknak sikerült megfékezni a lángok továbbterjedését.
Jelen állás szerint május elsejétől, vagyis péntektől újraindulhat a Marosvásárhely-Budapest-Marosvásárhely repülőgépjárat és előre láthatóan május második felétől Londonba és Németországban is el lehet jutni majd a Transilvania légikikötőből.
Egy szűk hét alatt megugrott azoknak a Maros megyei egészségügyben dolgozóknak a száma, akik koronavírussal fertőződtek meg. A közegészségügyi igazgatóság tájékoztatása szerint a járvány kezdete óta Maros megyében hetven egészségügyi alkalmazott kapta el a koronavírust.
Marosvásárhelynek jelenleg 26 nyertes uniós pályázata van, a legutóbbi egy csaknem hat millió lejes vissza nem térítendő támogatásról szól, amelyből egy többrendeltetésű épületet fognak felhúzni a romák számára.
A kötelezővé vált online oktatással a diákok esélyegyenlősége válik kérdésessé, ugyanis vannak olyan helyzetben élő tanulók, akiknek nem csak az okos eszköz és az internet-hozzáférés hiánya okoz gondot a távoktatás megvalósulásában, hanem a család írástudatlansága is.
Pontosításokat közölt Mariana Negoiţă, a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője, miután az egészségügyi minisztérium jelentése szerint az egyik Maros megyei elhunyt egy kórházifertőzés-gócponthoz tartozott.
A legutóbbi tájékoztatás óta 303 új koronavírusos megbetegedést mutattak ki Romániában, és ezzel 11 339-re nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma – írja az Agerpres hírügynökség a Stratégiai Kommunikációs Csoport hétfő 13 órai tájékoztatására hivatkozva.
Nagyon újszerű, látványban a csíkszeredai Csíki Csobbanóhoz hasonló módszert alkalmaznak a most épülő olimpiai méretű uszodánál Marosvásárhelyen: a belső mennyezet hajlított faszerkezetű lesz, és részben már kész is van. Az építkezést a tervező szerint év végéig fejezik be.
Megemelkedett a koronavírussal fertőzött személyek száma Maros megyében: 24 óra alatt 38-al több személyt vettek nyilvántartásba.
351 koronavírus-fertőzött személyt tartanak nyilván jelenleg, 31-en életüket vesztették 82-en pedig meggyógyultak járvány kezdete óta – így néz ki a legfrissebb koronavírus-mérleg Maros megyében, miután szombaton újabb 16 személynél igazolták a fertőzést.
A koronavírus-járvány kezdete óta Maros megyében 55 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Maros megye önkormányzata pénteki rendkívüli ülésén 1 031 000 lejt hagyott jóvá a költségvetés átcsoportosítása után a Maros Megyei Sürgősségi Kórháznak. A kórház az összeget kizárólag a volt orvosi egyetem sportcsarnokának átalakítására használhatja.
Szent György életéhez több legendás elem kapcsolódik. A középkor egyik leginkább tisztelt vértanújáról, a tizennégy segítőszent egyikéről a magyar katolikus egyházban pénteken emlékeznek meg.
Második díjjal jutalmazták Pálfi Tamás és Székely Ferencz 12. osztályos tanulók tudományos cikkét a Természet Világa folyóirat Természet-Tudomány Diákpályázatán.
Gyermeküket egyedül nevelő, munka nélkül maradt édesanyák, kisnyugdíjasok, mélyszegénységben élő gyerekek kapnak adományokból hetente háromszor egy-egy adag meleg, tápláló levest és néhány szelet kenyeret Marosvásárhelyen. Elkísértük az önkénteseket.
A Maros megyei tűzoltóság kilenc életmentőt küldött Suceavára, hogy segítse az ottani mentősök munkáját. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a koronavírus-járvány által erősen sújtott megyében sok egészségügyi alkalmazott, közöttük mentős fertőződött meg.
Akaratán kívül sok szülő vált az elmúlt hetekben saját gyerekének a tanítójává. Sok nehézség merül fel a családok életében az online oktatás terén, amely Romániában jelentősen tananyagközpontú. Létezik azonban egy másfajta otthonoktatás, amelyet a családok önként vállalnak.
Derékig ragadt az iszapba egy gyerek, akit a tűzoltóknak kellett kimenteni Mezőméhes településen szerda este.