A sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi kórház már megkapta azt a jelentős összeget, amit a koronavírusos betegeket is kezelő kórházként megpályázott európai uniós pénzalapból.
A Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórházba beutalt betegek ellátása, az egészségügyi szolgáltatás biztosítása nincs veszélyben – tudtuk meg, miután kiderült, hogy kórházmenedzser nélkül marad Székelyföld legnagyobb kórháza.
Egyelőre a kedvező időjárásra várnak, de húsvét után mindenképp hozzálátnak a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház székely kapujának és kerítésének a tatarozásához. A javításokhoz szükséges pénz ugyanis összegyűlt, kezdődhet a munka.
Elsősorban az uniós pályázati támogatások, de a helyi adók és illetékek várhatóan hatékonyabb begyűjtése miatt is 17 százalékkal nagyobb lesz Marosvásárhely idei költségvetése, mint a tavalyi. Jut pénz a beruházásokra, oktatásra, de a sportra és kikapcsolódásra is.
Nagy hiány van Romániában a bölcsődékből, hiszen kevés a létesítmény, ez alól pedig a székelyföldi megyék sem jelentenek kivételt. A magyarlakta településeken legtöbb helyen megfogalmazódott az igény a bölcsődék iránt.
A hétfőn elkezdődött országos próba-képességvizsga szerdán ért véget az anyanyelvből szervezett írásbelivel, előző napon pedig matematikából tesztelték az általános iskolai tanulmányaikat záró diákokokat, igaz, még nem élesben, csak próbából.
Kigyulladt egy huzalokat szállító teherautó pótkocsija a Maros megyei Mesterházán, az európai úton hétfő este. A tűzhöz a szomszédos Hargita megyéből vonultak ki a tűzoltók.
A 112-es segélyhívószámon értesítették kedd délután a marosvásárhelyi rendőrséget, hogy egy lakásban egy férfi holtteste található.
Több személy ellen is eljárás indult hétfőn Maros megyében, aki ittasan vezetve veszélyeztették a közúti forgalmat.
Újabb adag koronavírus elleni oltóanyag érkezett kedden Maros megyébe. A megyei egészségügyi igazgatóság tájékoztatása szerint összesen 3268 dózis Pfizer és 200 dózis Astra Zeneca érkezett az oltóközpontokba.
Közzétették Marosvásárhely idei költségvetésének tervezetét. Első ránézésre az tűnik fel, hogy a személyzeti, fizetésekkel járó kiadások nem csökkennek, de némiképp átcsoportosítják ezeket. Hat parkolóház megvalósíthatósági tanulmányát rendelnék meg idén.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Marosvásárhelyen kedden elkezdték kiosztani a nehéz helyzetben lévő személyek számára biztosított élelmiszercsomagokat.
Eléggé rejtélyes, de kimondottan hasznos weboldalon tekinthető meg a fertőzöttségi arány településekre bontva: a restrictii.ro oldalon naprakész adatokat kaphat bárki arról, hogy egy adott településen, legyen az város vagy község, éppen hány igazolt fertőzés jut ezer lakosra az elmúlt tizennégy nap adatai alapján.
Országos szinten Hargita megyében volt a legmagasabb a diákok részvétele a múlt heti próbaérettségin, Ilfov, Brassó és Temes megyékben volt a leggyengébb jelenlét – derül ki az oktatási minisztérium mérlegéből. Hétfőn pedig elkezdődött a nyolcadikosok próbavizsgája is a román írásbelivel.
Szászrégenben a fertőzöttségi mutató átlépte a 4 ezreléket, így érvénybe lépnek az új járványügyi szabályok: két hétig pénteken, szombaton, vasárnap az üzletek 18 órakor bezárnak, 20 órától pedig érvénybe lép a kijárási tilalom.
Marosvásárhelyen az ezer főre eső koronavírusos fertőzések száma meghaladta a 3 ezrelékes határt, ezért a hatályba lépő intézkedések betartása érdekében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház meghirdetett előadásai március 28-ától kezdődően a következő rendelkezésekig elmaradnak.
A hétvége folyamán 156 alkalommal volt szükség a tűzoltók és a tűzoltósági mentőegységek beavatkozására Maros megyében. Ebből 146 alkalommal a rohammentő-szolgálat (SMURD) sietett a különböző esetek helyszíneire. Nyolc alkalommal tűzesethez kértek segítséget, illetve kétszer egyéb jellegű probléma megoldásához.
A marosvásárhelyi Bolyai és a George Enescu utcák, valamint a Győzelem tér 3. szám alatti parkosított tér átalakítására vonatkozó online kérdőívet jelentetett meg a marosvásárhelyi városháza, április 12-ig várva a lakók válaszait.