
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Alkoholt és drogot fogyasztott, jogosítvány nélkül vezetett, fennakadt egy közúti ellenőrzésen pénteken egy 28 éves sofőr Kibéden. A sofőrt 24 órára előzetes letartóztatásba helyezték, majd 60 napos házi őrizetbe került.
2023. szeptember 24., 20:162023. szeptember 24., 20:16
2023. szeptember 24., 20:192023. szeptember 24., 20:19
A Maros megyei Kibéd községben, a 13A jelzésű országúton közúti ellenőrzést tartottak a makfalvi rendőrök pénteken, amely során megállítottak egy 28 éves fiatalt, aki – mint utólag kiderült vezetői engedély nélkül vezette a járművet – ugyanakkor 0,84 milligrammos légalkoholszintet állapítottak meg nála.
A drogteszt többféle tiltott szert is kimutatott a sofőr szervezetéből, ezt azonban nem használhatják fel bizonyítékként a bűncselekményi eljárás során, ezért a sofőrt elkísérték a legközelebbi egészségügyi egységig vérmintát vegyenek tőle a tiltott szerek használatának pontos megállapítására.
A fiatal 24 órára előzetes őrizetbe, majd utólag a segesvári ügyészség elrendelte a házi őrizetbe vételét 60 napra. Az ügyben tovább folyik a vizsgálat.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.
szóljon hozzá!