Magyar tanácsost magyar kövessen – ezt is megérték Marosvásárhelyen

Magyar tanácsost magyar kövessen – ezt is megérték Marosvásárhelyen

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Györfi Júlia, a Szabad Emberek Pártja (POL) marosvásárhelyi önkormányzati képviselője, a párt azonban bejelentette: magyar jelöltet küld helyette a testületbe.

Segítő önkéntesek jelentkezését várják az élményterápiás Yuppi Táborokba

A Yuppi Tábormozgalom olyan élményterápiás táborokat szervez krónikus beteg gyermekeknek, kamaszoknak és családjaiknak, ami képes kizökkenteni őket a hétköznapokból, elfeledtetni velük a betegséget.

Segítő önkéntesek jelentkezését várják az élményterápiás Yuppi Táborokba
2018. február 28., szerda

Előre megtervezve, vagy kényszerből fognak fellépni az autósok ellen?

Előbb a parkolóhelyek felszámolása és az utcák egyirányúsítása dühítette az autósokat, kedden már az alig pár centiméteres hó okozta közlekedési dugók borzolták az idegeket. Az időnként majdnem lebénult állapotban lévő vásárhelyi közlekedés megoldására állítólag vannak tervek.

Előre megtervezve, vagy kényszerből fognak fellépni az autósok ellen?
2018. február 28., szerda

Épülhet az út Hargita és Maros megye között

Átadta a terepet a Hargita megyei önkormányzat annak a Maros megyei cégnek, amely a 136A jelzésű út Kőrispatak és a Maros megyei határ közötti szakaszának felújítását nyerte el – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió.

Épülhet az út Hargita és Maros megye között
2018. február 27., kedd

Tonitza-festménnyel gazdagodott a Maros Megyei Múzeum

Egy értékes Nicolae Tonitza festménnyel gazdagodott a Maros Megyei Múzeum gyűjteménye – számolt be Facebook-oldalán Soós Zoltán múzeumigazgató.

Tonitza-festménnyel gazdagodott a Maros Megyei Múzeum
2018. február 27., kedd

A legtöbb iskolában még arra sincs esély, hogy felmérjék a beszédkorrekcióra szorulók számát

Évek óta iskolapszichológus és logopédushiánnyal küzd Maros megye, és annak ellenére, hogy a szakemberek folyamatosan jelzik a problémát, még mindig nem történt változás. Csép Andrea parlamenti képviselő az oktatási minisztériumhoz fordult.

A legtöbb iskolában még arra sincs esély, hogy felmérjék a beszédkorrekcióra szorulók számát
2018. február 27., kedd

Mennyire boldog a székely?

„Szárnyaló GDP, minimálbér-emelés, több ezer új- és használtautó-bejegyzés” – csak néhány a mostanában megszokott szalagcímek közül. Anyagi javaink gyarapodnak, egyre nagyobb a jólét, de ez valóban megmutatja a jóllétet? A Székely Boldogság Indexszel pontosan erre keressük a választ.

Mennyire boldog a székely?
Mennyire boldog a székely?
2018. február 27., kedd

Mennyire boldog a székely?

2018. február 27., kedd

Nem az olcsó darabok kaphatók szinte ingyen, inkább a több száz lejért kínált termék van féláron

A marosvásárhelyi üzletekben hetek óta megjelentek a tavaszi cipők, ruhák, a téli darabokat pedig akciósan kínálják, hogy ne maradjon a következő télre a régi kollekció. A tél végi leárazásokat érdemes kihasználni.

Nem az olcsó darabok kaphatók szinte ingyen, inkább a több száz lejért kínált termék van féláron
2018. február 27., kedd

Egy aprócska kompromisszum a parajdi bányászokkal, miután Vásárhelyen nincs mivel utat szórni

A közlekedésben okozott fennakadásokat a parajdi sóbánya alkalmazottainak sztrájkja. A Marosvásárhely utcáinak járhatóvá tételével megbízott vállalat ugyanis kifogyott sótartalékából.

Egy aprócska kompromisszum a parajdi bányászokkal, miután Vásárhelyen nincs mivel utat szórni
2018. február 26., hétfő

Lehet szavazni a leendő marosvásárhelyi városkapuk látványterveire

Öt képzőművész jelentkezett a marosvásárhelyi városháza kiírására, városkapu-tervet készítve. Ez már a második nekifutás, az első kiírásra jelentkezők rajzaival, terveivel nem volt elégedett a hivatal. A lakók szerdáig szavazhatnak.

Lehet szavazni a leendő marosvásárhelyi városkapuk látványterveire
2018. február 26., hétfő

Marosvásárhelyen vetélkedtek az erdélyi és partiumi református kollégiumok

Találkoztak, ismerkedtek, vetélkedtek és szórakoztak az ország különböző városaiban tanuló református kollégisták, akik hétvégén a Marosvásárhelyen tartott bibliaismereti vetélkedőn vettek részt.

Marosvásárhelyen vetélkedtek az erdélyi és partiumi református kollégiumok
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2018. február 26., hétfő

Sok gyerek, kevés hely – új bölcsődékre lenne szükség

A bölcsődék számának növelését kérte egy maroknyi édesanya a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőktől, arra hivatkozva, hogy jelenleg szinte lehetetlen beíratni egy apróságot ezekbe az intézményekbe.

Sok gyerek, kevés hely – új bölcsődékre lenne szükség
2018. február 25., vasárnap

Székelyföld a Romexpón: többen jelezték, hogy voltak már és visszatérnének ide

A február 22–25. között megszervezett nemzetközi turisztikai vásáron, a Romexpón Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei közösen népszerűsítették Székelyföld gazdag természeti, kulturális értékeit és turisztikai látványosságait Bukarestben.

Székelyföld a Romexpón: többen jelezték, hogy voltak már és visszatérnének ide
2018. február 25., vasárnap

Kicsi, nem olyan havas, de a miénk ez a téli olimpia

Míg sokan a televízióban követték figyelemmel a téli olimpia eseményeit, addig a marosvásárhelyi Bolyai-pályán mini téli olimpiát szerveztek az iskola jelenlegi és korábbi diákjai. Igaz, a gyakorlatok nem voltak hagyományosak, és a győzelmen túl egyéb nemes cél is vezérelte az „olimpikonokat”.

Kicsi, nem olyan havas, de a miénk ez a téli olimpia
2018. február 25., vasárnap

Jókora áldozatot hoztak azért, hogy gördülékenyebb legyen a központi forgalom

Több változtatást eszközöltek a hétvégén Marosvásárhelyen, a főtér környéki közúti közlekedés szabályozásában. A legfontosabb, hogy felszámolták a parkolóhelyeket a Forradalom utcában, amit a környéken lakók nem vettek jó néven. Bosszúsak, hogy most a távolban kell parkolniuk.

Jókora áldozatot hoztak azért, hogy gördülékenyebb legyen a központi forgalom
2018. február 23., péntek

Planetáriumot és csillagvizsgálót terveznek a Somostetőre

Planetárium és csillagvizsgáló lesz a marosvásárhelyi Somostetőn, a volt trafóállomás helyszínén. A tervek szerint az épület földszintjén egy fogadószobát alakítanak ki, az első emeleten egy planetárium kap helyet, amely oktatásra is használható, és legfelül rendezik be az obszervatóriumot.

Planetáriumot és csillagvizsgálót terveznek a Somostetőre
2018. február 22., csütörtök

Nem mondanak le a falunapról, csak elhalasztják – ki tudja, meddig

Nem lesznek falunapok, nem kirándulnak külföldre, nem jut pénz az egyházak és a sport támogatására, diákok szociális ösztöndíjára, iskolák, óvodák felszereléseinek támogatására – derült ki az idei költségvetés összeállításakor a Maros megyei Jedden.

Nem mondanak le a falunapról, csak elhalasztják – ki tudja, meddig
2018. február 22., csütörtök

Erdők, utak szélén az építkezési szemét – megoldást keresnek, a miniszterig mennek

A környezetvédelmi miniszterrel találkozik Bukarestben Dorin Flora polgármester szerdán, akinek legfőbb célja, hogy megértesse az illetékesekkel: Marosvásárhelynek szüksége van egy építkezési hulladékot tároló lerakóra, amelyet a volt agyagbánya és téglagyár területén lehetne kialakítani.

Erdők, utak szélén az építkezési szemét – megoldást keresnek, a miniszterig mennek

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye