
Lemondott egy vásárhelyi magyar tanácsos, de megmarad a magyar többség. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Györfi Júlia, a Szabad Emberek Pártja (POL) marosvásárhelyi önkormányzati képviselője, a párt azonban bejelentette: magyar jelöltet küld helyette a testületbe.
2018. február 28., 14:512018. február 28., 14:51
2018. február 28., 14:522018. február 28., 14:52
Györfi Júlia az önkormányzati képviselő-testület keddi ülésén jelentette be lemondását. A testület több tagja is méltatta munkásságát, Makkai Gergely, az RMDSZ színeiben megválasztott alpolgármester pedig arra kérte a képviselőt, hogy
Dan Mașca, a POL alapító elnöke az MTI-nek szerdán azt mondta, ugyan ő következne a jelöltlistán, de úgy határoztak, hogy
A huszonhárom tagú marosvásárhelyi képviselő-testületben az RMDSZ-nek tíz, a Dorin Florea polgármestert támogató Nemzeti Liberális Pártnak hat, a Szociáldemokrata Pártnak négy és a regionális Szabad Emberek Pártjának (POL) három képviselői mandátuma van. A POL színeiben mindeddig két magyar és egy román nemzetiségű képviselő tevékenykedett, és – amint Dan Mașca pártelnök közölte – ez ezután sem változik. Így
Noha a POL a magyarság számára fontos marosvásárhelyi kérdésekben – amilyen például a római katolikus gimnázium újraalakítása, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése vagy az önkormányzati ülések kétnyelvűsége – következetesen a magyar követelések mellett foglalt állást, az RMDSZ-szel feszült a kapcsolata. A magyar szövetség képviselői 2017 júliusában nem támogatták, hogy az RMDSZ-es Makkai Gergely mellett Györfi Júliát válasszák meg a város alpolgármesterévé. Helyette a szociáldemokrata Sergiu Papucnak szavaztak bizalmat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás