Elsősorban a krónikus betegek vannak veszélyben

Elsősorban a krónikus betegek vannak veszélyben

Újabb áldozatot szedett az influenza a napokban Maros megyében. Egy fiatal, erős szervezet képes megbirkózni az influenzavírussal, ellenben az idős, legyengült, krónikus betegségben szenvedő személy számára végzetes is lehet.

A jelentkezők számától függ, hány autóbuszt indítanak Marosvásárhelyre

Ingyenesen indít autóbuszokat a Székely Szabadság Napja marosvásárhelyi rendezvényére március 10-én a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredából.

A jelentkezők számától függ, hány autóbuszt indítanak Marosvásárhelyre
2018. március 06., kedd

Elkészülhet az építkezési hulladéktároló Marosvásárhelyen

Jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium, hogy építkezési hulladékokat tároló lerakót építsenek Marosvásárhelyen – jelentette be kedden Dorin Florea polgármester.

Elkészülhet az építkezési hulladéktároló Marosvásárhelyen
2018. március 05., hétfő

Havi két lejbe kerülő kényelem: online is törleszthető a közköltség

Országszerte újdonságnak számít az a számítógépes program, amelyet egy marosvásárhelyi tulajdonosi társulási adminisztrátor és informatikus barátai dolgoztak ki, és amely lehetővé teszi, hogy interneten is ki lehessen fizetni a tömbházlakások közköltséget.

Havi két lejbe kerülő kényelem: online is törleszthető a közköltség
2018. március 05., hétfő

Vissza nem térítendő támogastásból rendezik a Rhédey-kastély körüli teret

A Rhédey-kastély körüli tér rendezésére pályázott sikeresen Erdőszentgyörgy önkormányzata a Kis-Küküllő LEADER Egyesület által kiírt pályázaton.

Vissza nem térítendő támogastásból rendezik a Rhédey-kastély körüli teret
2018. március 05., hétfő

Ki kell használni minden lehetőséget: szövetkezve pláne megéri pályázniuk a gazdáknak

Ha öt-tíz gazda összeáll, s továbbra is önállóan, de az értékesítést, beszerzést közösen megoldva termel, már jóval nagyobb az esélye a terményértékesítésre és a beszerzésre is – hangzott el egyebek mellett a mezőcsávási gazdafórumon.

Ki kell használni minden lehetőséget: szövetkezve pláne megéri pályázniuk a gazdáknak
2018. március 05., hétfő

Buszokkal a Székely Szabadság Napjára

Székelyföld-szerte indítanak buszokat március 10-én Marosvásárhelyre, az SZNT székely szabadság napi megemlékezésre.

Buszokkal a Székely Szabadság Napjára
Buszokkal a Székely Szabadság Napjára
2018. március 05., hétfő

Buszokkal a Székely Szabadság Napjára

2018. március 05., hétfő

Hektáronként 200 euró jár annak, aki földjén megfelelő táplálkozási feltételeket teremt a békászó sasnak

Idén először kaphatnak hektáronként 200 eurós támogatást azok a gazdák, akik lehetővé teszik, hogy szántóföldjük megfelelő táplálkozóhely legyen a békászó sas számára – jelentették be a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai.

Hektáronként 200 euró jár annak, aki földjén megfelelő táplálkozási feltételeket teremt a békászó sasnak
2018. március 04., vasárnap

Bukarest után Budapestre költözött Székelyföld a hétvégén

A budapesti Hungexpo kiállítótérben berendezett 41. Utazás kiállításon idén is közösen kínálta a székelyföldi úti célokat és kikapcsolódási lehetőségeket Hargita, Kovászna és Maros megye március 1-4. között.

Bukarest után Budapestre költözött Székelyföld a hétvégén
2018. március 04., vasárnap

Érdemes lesz nézni a sáromberki gólyafészekhez felszerelt webkamerát

Érdemes lesz idén is követni a Milvus csoport által az egyik sáromberki gólyafészekbe felszerelt webkamerát. A madarászok hamarosan bekapcsolják a kamerát és előző évekhez hasonlóan egy versenyt is hirdettek az ügyes megfigyelőknek.

Érdemes lesz nézni a sáromberki gólyafészekhez felszerelt webkamerát
2018. március 02., péntek

Izsák szerint „minden adott, hogy negyvenezren vonuljanak fel” a Székely Szabadság Napján

Még folyik az egyeztetés a csendőrséggel, de ennek kimenetelétől függetlenül Izsák Balázs természetesnek tartja, hogy a Székely Szabadság Napja szervezői az idén sem mondanak le a marosvásárhelyi Postarét és a főtér közötti felvonulásról.

Izsák szerint „minden adott, hogy negyvenezren vonuljanak fel” a Székely Szabadság Napján
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2018. március 01., csütörtök

Ezek röpködtek csütörtökön Marosvásárhely fölött

Ha ön Marosvásárhelyen volt csütörtökön, biztosan felkapta a fejét a különös zajra, amelyekért az éppen Marosvásárhely fölött röpködő MiG-21 Lancer típusú vadászgépek és az IAR 330 típusú román gyártmányú katonai helikopter voltak felelősek.

Ezek röpködtek csütörtökön Marosvásárhely fölött
2018. március 01., csütörtök

A „második sorból” képviseli a továbbiakban a hátrányos helyzetűeket Györfi Júlia

„Én most nem visszavonulok, hanem teszek egy lépést hátra, de továbbra is segítem a tanácsosokat” – nyilatkozta lapunknak Györfi Júlia, a Szabad Emberek Pártjának marosvásárhelyi önkormányzati képviselője, aki csütörtökön iktatta hivatalos lemondását.

A „második sorból” képviseli a továbbiakban a hátrányos helyzetűeket Györfi Júlia
2018. március 01., csütörtök

Maros megye az élen jár a falopások tekintetében

2017-ben csökkent az illegális fakivágások száma, a 2016-ban jegyzett 47 788 köbméterről 47 713 köbméterre, az okozott károk pedig meghaladják a 13,4 millió lejt, derül ki a Romsilva Országos Erdészeti Igazgatóság csütörtökön közzétett adataiból.

Maros megye az élen jár a falopások tekintetében
2018. március 01., csütörtök

Összegben kis, arányban nagy drágítás a vidéki járatokon

A marosvásárhelyi Siletina cég vidéki járatain március elsejétől átlagosan ötven banival kell többet fizetni az utazásért.

Összegben kis, arányban nagy drágítás a vidéki járatokon
2018. március 01., csütörtök

Életveszélybe kerülhetnek az utcára visszatérő hajléktalanok

Felkutatják, és a hajléktalanszállóba viszik az utcán élőket Marosvásárhelyen a helyi rendőrök. Oda kerülnek azok is, akik ideig-óráig a rohammentő-szolgálatnál húzták meg magukat. A hajléktalanokra különösen odafigyelnek ezekben a napokban.

Életveszélybe kerülhetnek az utcára visszatérő hajléktalanok
2018. február 28., szerda

Lehetőséget kapnak a zenészek a marosvásárhelyi tehetségkutatón

Összesen nyolc együttes és előadó jelentkezett az első marosvásárhelyi Peron Music Tehetségkutató Fesztiválra. A magyarországi gyökerű rendezvényen a kiváló zenészeket, énekes tehetségeket keresik, miközben segítik az amatőr zenészek, zenekarok profivá válását.

Lehetőséget kapnak a zenészek a marosvásárhelyi tehetségkutatón
2018. február 28., szerda

UNITER-díjjal ismerik el a Marosvásáráhelyi Művészeti Egyetemet

Magyar produkció is van az idei UNITER-gála jelöltjei között: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Angyalok Amerikában című, kétestés előadása négy jelölést is kapott. Ugyanakkor a Román Színházi Szövetség különdíjban részesíti a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet.

UNITER-díjjal ismerik el a Marosvásáráhelyi Művészeti Egyetemet

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye