Negyedik éve, tehát megépítése óta nem üzemel megfelelően a szökőkút Csíkszereda központjában, a Szabadság téren. Korábban többször javították, de azóta sem sikerült kiküszöbölni, hogy a víz a kis medence mellett ne árassza el a tér egy részét.
Három év és négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek első fokon Romániában egy 18 éves craiovai fiatalembert, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezetet népszerűsítő üzeneteket terjesztett az interneten – írja az MTI a Mediafax hírügynökségre hivatkozva.
Súlyos égési sérülésekkel került kórházba egy zágonbárkányi fiatalember, miután otthonában kigyulladt egy fával működő vízmelegítő kazán.
Három, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyének rendezését célzó határozatot fogadtak el az RMDSZ-es és POL-os tanácsosok a csütörtöki rendkívüli tanácsülésen.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya idén negyedik alkalommal szervez teljesítménytúrát a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben, Erőss Zsolt hegymászó emlékére. A gyalogos és kerékpártúrára május 20-ig lehet bejelentkezni.
Könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, gyerekprogramok, slam poetry-est és több ezer könyv várja a látogatókat a második alkalommal megszervezett könyvvásáron a hétvégén az Erőss Zsolt Arénában. A vásárt csütörtök délután nyitották meg.
Pert nyert alapfokon Hermann Mark Christian a marosvásárhelyi városházával szemben, ezzel a bíróság arra kötelezi a hivatalt, hogy adja ki a közérdekű adatokat az önkormányzati képviselőnek. A döntés nem végleges.
Több ittas vezetőt is megállítottak a majálist követő napon a Maros megyei rendőrök, a legkirívóbb eset pedig egy buszvezetőé volt, aki tizenhat utast szállított részegen.
Három olyan törvényjavaslatot ismertetett Csép Andrea parlamenti képviselő, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő a nők védelmében, a családon belüli erőszak visszaszorításának érdekében.
Idén a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola nyitja a kicsengetések sorát a csíki régióban. Összesítettük a fontosabb időpontokat.
Türelmetlenül várja a lakosság, hogy Gyergyószentmiklóson is elkezdődjenek a kátyúzási munkálatok. György István alpolgármester ismertette az utcák, utak kátyúzásának menetét, reagált a Gyilkostó sugárúton történt homokszórásra is.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Az idén a szebb napokat megért, évek óta használhatatlan ligeti stadion korszerűsítését folytatná a marosvásárhelyi önkormányzat. A városháza készen áll a félbehagyott jégcsarnok befejezésére is – amennyiben a bukaresti hatóságok átadnák az ingatlant.
Felháborította a bögöziek egy részét, hogy a helyi erdőtársulás eladta a település határában található fenyves egy részének kitermelési jogát, és elkezdődött a fák kivágása. A közeli utca lakói attól félnek, hogy nem lesz ami megtartsa a domboldal csúszós talaját.
Barangolj velünk! – hangzik az Erdélyi Kárpát-Egyesület jelszava, amelynek égisze alatt az év minden hónapjában kínálnak túrákat az érdeklődőknek, természetkedvelőknek. Legközelebb május 6-án, szombaton a Mezőhavasra hívnak.
Az Amerikai Egyesült Államok támogatja a románok korrupcióellenes harcát és a jogállam megerősítését – nyilatkozta csütörtökön a Szeben megyei Százhalom településen Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete.
Május 5–7. között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán rendezik meg azt a nemzetközi kertészeti kiállítást és vásárt, amelynek célja a kertkultúra népszerűsítése.
Elkezdődött szerdán Marosvásárhelyen az Édesanyák hete rendezvénysorozat, amelynek keretében előadások, beszélgetések zajlanak. Három napon át a szülés, születés, gyerekgondozás, -nevelés, de a szülővé válás is terítékre kerül.
Első díjas esszéjére tízes osztályzatot kapott a nemlátó székelyudvarhelyi Kovács Tamás a Nagyenyeden zajlott Országos Protestáns Vallás Tantárgyversenyen, ugyanakkor az anyanyelv legékesebb használójának járó különdíjat is kiérdemelte.