Két, a Richter-skála szerinti 4-es, illetve 3-as erősségű földrengést mértek szombat este Vrancea és Buzău megyében, másfél óra különbséggel – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet jelentésére hivatkozva.
Versenytárgyaláson választják ki azt a céget, amely rendezi majd a Marosvásárhely közterületén lévő parkolóhelyeket, illetve évente hajlandó 1 millió 72 ezer lejt fizetni ezért a városnak − döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Általános sztrájk kirobbantását sem tartják kizártnak a tanügyi szakszervezetek – közöttük az érdekvédelmi szervezet udvarhelyi vezetője sem –, amennyiben a kormány nem korrigálja az egységes bérezésre vonatkozó törvénytervezetben rájuk vonatkozó igazságtalanságokat.
Pályázatot ír ki az RMDSZ a román nyelvű tankönyvek megírására – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton egy Marosvásárhelyen szervezett pedagógusfórumon.
Kalákáztak szombaton a gyergyócsomafalvi felső óvodában. A 35 gyermek tanodájának udvarán szülők, családok, óvónők dolgoztak. A tervek szerint nemcsak óvodások játszanak majd ott, hanem kisebbek is, ugyanis nemsokára bölcsődének alakítják ki az épület egyik szárnyát.
447 személy vesztette életét tavaly a romániai közutakon gyorshajtás okozta balesetekben, és további 1790-en súlyosan megsérültek – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton ismertetett statisztikájára hivatkozva.
Már csak alig több mint egy hét van hátra az egységes mezőgazdasági támogatáskérelmek leadásának határidejéig. Eddig mintegy 21 ezer gazda kereste fel a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséget, így közel ötezer gazdát várnak még.
Az első negyedévben több mint 150 ezer autót helyeztek forgalomba Romániában, 74,4 százalékkal többet, mint 2016 első negyedévében – közölte pénteken a román statisztikai intézet.
A pedagógusok többsége lemaradottnak érzi magát diákjaival szemben a digitális technológiák használata terén. Felvetődik a kérdés, hogy az oktatók miként felelhetnek meg a mai kor és iskolások által támasztott modern követelményeknek a közoktatási rendszerben.
Egykori és jelenlegi tagjaival, vendégeivel, segítőivel ünnepli fennállásának 35-ik évét a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Pénteken este a régi tagokból verbuválódott Öregfilisek, valamint a híres formáció jelenlegi tagjai adtak koncertet Szentegyházán.
Négy évre megtiltották a kijevi hatóságok Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek a beutazást Ukrajnába – hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtóosztálya.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Csíkszeredában Damó Erzsébet, míg Székelyudvarhelyen Márton Kinga látja el a hétvégén a fogászati sürgősségi ügyeletet.
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia megszavazta, hogy a pápa Csíksomlyón találkozzék a romániai katolikus egyházban többségben lévő magyar híveivel. Az erre vonatkozó meghívót jövő héten küldik el Rómába.
Felfüggesztettek tisztségéből Botoşani megyében egy ortodox papot, aki nem volt hajlandó engedelmeskedni feletteseinek, és nem foglalta miséibe Moldva és Bukovina metropolitáját, Teofant.
„Majdnem biztos”, hogy jövőre Romániába látogat Ferenc pápa – írja az Agerpres hírügynökség Ioan Robura, Bukarest római katolikus érsekére hivatkozva.
A Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásairól, főként az otthoni idős- és beteggondozásról, illetve a civil szervezet önkormányzatokkal való együttműködéséről láthattak pozitív példákat tanulmányútjukon a Moldovai Köztársaságból érkező településvezetők, önkormányzati képviselők.
Közel öt és félezer bírságot szabott ki, illetve 841 gépjárművezető jogosítványát vonta be a rendőrség csütörtökön, egy országos ellenőrző akció során – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság jelentésére hivatkozva.
Összesen húsz gumilövedékes és éles lőszeres pisztolyt vásárolt az udvarhelyi helyi rendőrség, ezentúl a fegyvereket maguknál hordják a járőrök a közrend fenntartása érdekében, illetve önvédelmi céllal. Az egység vezetője szerint a fegyverviselés nagy felelősséggel jár.