Nagyon rossz állapotban vannak a zsögödfürdői borvízforrás környékén kihelyezett padok: egyiknek a karfái hiányoztak, másiknak a háta, de van, amelyiknek az ülőfelülete szakadt le. Számos elem elkorhadt.
A tavaly munkába álló gyimesbükki kántor szolgálatának kezdetével megújult a település egyházi kórusa is. A „megfiatalodott” énekkarban jelenleg harmincöten énekelnek a hívek gyönyörködtetésére és a Jóisten dicsőségére.
Ha más nem is, ő benyújtja szeptemberben az autonómiastatútumot – ígérte az RMDSZ és az MPP választási megállapodásának eredményeként a szövetség jelöltlistáján bejutott MPP-s parlamenti képviselő, Kulcsár-Terza József. Ettől függetlenül nem bízik abban, hogy napirendre is tűzik.
Harmincnégy gazda több mint kétszáz állatát kínálta eladásra szombaton Csíkszeredában a harmadik Csíki Berbécsvásáron. A rendezvény a tenyészállatok adásvétele mellett lehetőséget biztosított a gazdák számára, hogy találkozzanak és megosszák tapasztalataikat.
„A román hatalom kriminalizálni akarja az autonómiaügyet. Erről szól a Beke–Szőcs-történet” – így látszik ez kívülről, Szilágyi Zsolt szemével. Akik benne vannak, megfélemlítésről, meghurcoltatásról beszélnek. Beke István és Szőcs Zoltán mesélt az EMI-táborban.
Biró Zsolt MPP-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök foglalt helyet szombat délben az előadók asztalánál az EMI-táborban. A beszélgetés során többször is barátjának szólította Biró Szilágyit – e megszólítás viszonzatlan maradt.
A felvételin elért eredmények alapján nem érzékelhető jelentős különbség a MOGYE magyar, illetve román tagozatára felvételizők között, csupán a mennyiség billenti el a mérleget a románok irányába. A legjobb eredmények között például alig háromszázados különbség volt.
A hosszú évek óta húzódó Maros megyei hulladékmenedzsment esetében remélhetőleg év végéig „bezárul a kör”, vagyis a rendszer összes komponense üzemképes lesz.
„Egy közösség, amelyik kitart a céljai mellett, annak a sikere garantált. Lesz székely autonómia” – fogalmazott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke az EMI-tábor meghívottjaként. A feltett kérdésekre válaszolva kitért az autonómiatörekvés száz évére, a romániai viszonyulás változás&
Marosludas és Nagysármás között haladva, a Mezőzáh fölötti dombon áll az Ugron-kastély, amely a jelenlegi lerobbant állapotában is őrzi egykori szépségét. A kastély jelenlegi tulajdonosa a Maros megyei önkormányzat. Az épület már évek óta nincs használatban.
Csíkszeredában Orbán Tímea, míg Székelyudvarhelyen Verestói Kinga fogorvosok látják el a hétvégi sürgősségi ügyeletet.
A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) adatai szerint júniusban több mint 64 millió lejt fizettek ki szociális segély (garantált minimális jövedelem) címén. Az átlagos kifizetés értéke 277,44 lej volt – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Levágta a vonat egy férfi fejét péntek délután Csíkszenttamáson. Az áldozat a síneken feküdt.
Fél napig kábeltévé- és internetszolgáltatás nélkül maradt Csíkszereda több városrésze, miután a Vörösmarty Mihály és a Mihail Sadoveanu utcák kereszteződésében lévő villanyoszlop aljánál valaki péntek éjjel elvágta három telekommunikációs szolgáltató optikai kábelét.
Őrizetben vettek csütörtökön Bukarestben egy 63 éves férfit, miután elköltött néhány száz lejt egy érintésmentes bankkártyáról, amelyet az utcán talált – írja az Agerpres hírügynökség a fővárosi rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatá
Már csak a harangot kell felszerelni, illetve az utolsó simításokat elvégezni a décsfalvi templomnál, hogy augusztus 6-án felavathassák – tájékoztat közleményben Bögöz Község Önkormányzata.
Elbocsátotta a papságból a Gyulafehérvári Ortodox Érsekség egyházmegyei tanácsa a Nyárádszeredához tartozó székelymosoni papot, akit azzal gyanúsítanak, hogy megpróbált rávenni egy 17 éves fiút, létesítsen vele szexuális kapcsolatot – írja az Agerpres hírügynökség.
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén a tanácsosok elfogadták azt a terveztet, amely a távhő lakossági árának csökkentését tartalmazta.