
Fotó: Barabás Ákos
Már csak a harangot kell felszerelni, illetve az utolsó simításokat elvégezni a décsfalvi templomnál, hogy augusztus 6-án felavathassák – tájékoztat közleményben Bögöz Község Önkormányzata.
2017. július 28., 17:502017. július 28., 17:50
2017. július 29., 18:252017. július 29., 18:25
A frissen elkészült épületet természetesen istentisztelettel avatják fel, amelyet délután egy órától tartanak. Az esemény ünnepélyességét igyekszik növelni a nemrég megalakult kórus fellépése, valamint a décsfalvi tanulók szavalatai. A rövid ünnepi műsort az istentisztelet után az iskolában tartják.
A napjainkban százhuszonöt főt számláló leányegyházközségbe évszázadokig csak temetni jártak ki az agyagfalvi lelkészek, a décsfalviak pedig az anyaegyház templomába jártak istentiszteletre. Négy év óta az iskolaépületben kéthetente istentiszteletre gyűlnek össze.
A templom alapkövét 2014. május 10-én tették le. A kis egyházközség önmagában erőtlen lett volna a saját istenháza felépíttetéséhez, noha a munkálatok során rengeteget közmunkáztak. A bögözi polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből készíttette a terveket, a kivitelezést nyertes célpályázatokból finanszírozták. Így kerülhetett tető alá a közel száz négyzetméter alapfelületű templom, a hajó és a két multifunkcionális terem. A napokban helyükre kerülnek a padok, és felszerelik a székelyudvarhelyi Páll János tervező- és Silye Ferenc öntőmérnök munkája által életre hívott harangot.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!