Könyv az erdélyi örményekről, szokásaikról, sajátosságaikról

Könyv az erdélyi örményekről, szokásaikról, sajátosságaikról

Az örmény kereskedők boltjánál, a vasajtóhoz dőlve jólesett melegedni a nyári fürdés után a hideg vizű patakból kilépve – hangzott el a Szépvízi örmények című kötet bemutatóján, amelyen szó esett a település struktúrájáról, építkezési szokásairól.

Éjszaka is a nemzetiben: így ünneplik a színház világnapját Marosvásárhelyen

Költői esttel, arcképcsarnok avatással, kosárlabdameccsel ünneplik a színház világnapját Marosvásárhelyen, de aki óhajtja, az egész éjszakát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban töltheti, ahol programkavalkáddal szolgálnak alvás helyett.

Éjszaka is a nemzetiben: így ünneplik a színház világnapját Marosvásárhelyen
2017. március 24., péntek

Könyvben bemutatva Szépvíz életének egy-egy szelete

Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A szentmise után a Szent László római katolikus templomban bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános falu múltját felelevenítő kötetét.

Könyvben bemutatva Szépvíz életének egy-egy szelete
2017. március 22., szerda

„A darabhoz méltóbb helyen még nem játszottuk”

A Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév méltó felvezetése volt a budapesti Nemzeti Színház által az író szülőfalujában, Farkaslakán kedden este bemutatott Vitéz lélek című előadás.

„A darabhoz méltóbb helyen még nem játszottuk”
2017. március 22., szerda

Megünneplik a színházi világnapot a Figuránál

A színházi világnap alkalmából szélesre tárja kapuit a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – március 27-én, hétfőn egész napos kínálattal várja az érdeklődőket. A nyílt napnak is titulálható eseményen gyerekek, felnőttek betekintést nyerhetnek a színház működésébe.

Megünneplik a színházi világnapot a Figuránál
2017. március 22., szerda

Darab az elvágyódásról a Csíki Játékszínnél

Emberek, akik vágyódnak valamire, valahová – dióhéjban erről szól Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiája, amelyet március 31-én mutat be a Csíki Játékszín. A darab nem csupán emberi sorsokat sorakoztat fel, hanem egyetemes érvényű kérdéseket is feltesz.

Darab az elvágyódásról a Csíki Játékszínnél
2017. március 21., kedd

Szinte színházat sem látott, mégis színésznő lett

Nem kényeztették el szerepekkel, sokáig kézzel-lábbal kellett csápolnia a színpadon, hogy észrevegyék, most pedig húsz egyéni díjjal büszkélkedhet. B. Fülöp Erzsébet egy hete Kemény-díjat vehetett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház „71. születésnapján”.

Szinte színházat sem látott, mégis színésznő lett
2017. március 21., kedd

Betekintést nyújtanak az ortodox zsidó nők rituális fürdőjébe

A mi alapvetően prűd társadalmunkban keveset beszélünk a testről, annak szabadságáról, így igazán érdekesnek tűnhet a végzős színésztanoncok legújabb bemutatója. A Gáspárik Attila által rendezett Mikvé című előadás az ortodox zsidó nők rituális fürdőjéről szól.

Betekintést nyújtanak az ortodox zsidó nők rituális fürdőjébe
2017. március 20., hétfő

Világháborús fényképek különleges szemszögből

Aki nem látott még lövészárkot, jöjjön a múzeumba! – javasolja Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója egy olyan kiállítás kapcsán, ahol testközelbe kerül az első világháború.

Világháborús fényképek különleges szemszögből
2017. március 19., vasárnap

Reklámgrafikus hallgatók kiállítása Udvarhelyen

A kortárs fotográfia, a képzőművészeti játék és kísérletezés témáiba kaphat bepillantást az, aki ellátogat a művelődési házba, ahol a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika szakos hallgatóinak anyagaiból nyílott kiállítás.

Reklámgrafikus hallgatók kiállítása Udvarhelyen
2017. március 17., péntek

Könyv a csíksomlyói kegyszoborról

Mohay Tamás néprajzkutató, szociológus Istennek kincses tárháza... című könyvét mutatták be csütörtök délután a csíkszeredai Lázár-házban Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében.

Könyv a csíksomlyói kegyszoborról
Könyv a csíksomlyói kegyszoborról
2017. március 17., péntek

Könyv a csíksomlyói kegyszoborról

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2017. március 16., csütörtök

Nézőpontok az első világháborúból

Az antant és az Osztrák-Magyar Monarchiát is magában foglaló központi hatalmak háborús propagandájáról, valamint a lövészárokéletről szerezhetnek ismereteket azok, akik megtekintik a Tarisznyás Márton Múzeumban pénteken megnyíló új kiállítást.

Nézőpontok az első világháborúból
Nézőpontok az első világháborúból
2017. március 16., csütörtök

Nézőpontok az első világháborúból

2017. március 16., csütörtök

Lengyel–magyar barátság az udvarhelyi múzeumban

A lengyel–magyar barátság jegyében és eredményeképpen nyitották meg március 15-én a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban a Bem–Petőfi-körképként is ismert Erdélyi panoráma kiállítást.

Lengyel–magyar barátság az udvarhelyi múzeumban
2017. március 16., csütörtök

Egy fiatal lány egy éve

Háromszázhatvanöt címmel jelent meg Szász Hargita első regénye, amelyet csütörtök délután hat órától mutatnak be a csíkszeredai Petőfi Kávéházban.

Egy fiatal lány egy éve
Egy fiatal lány egy éve
2017. március 16., csütörtök

Egy fiatal lány egy éve

2017. március 15., szerda

Így látják az udvarhelyszéki gyerekek a szabadságharcot

Udvarhelyi, oklándi és oroszhegyi általános iskolások, valamint helyi napközisek munkáiból nyílt tematikus kiállítás szerdán a székelyudvarhelyi könyvtár előtti téren.

Így látják az udvarhelyszéki gyerekek a szabadságharcot
2017. március 15., szerda

Bélyeggyűjtők, ide jöjjenek!

A Magyar Posta bélyegeiből válogatott kiállítás tekinthető meg a székelyudvarhelyi könyvtár látvány- és hangzóanyagrészlegén. A kiállított gyűjteményrészlet legrégebbi darabját az 1850-es években bocsátották ki.

Bélyeggyűjtők, ide jöjjenek!
Bélyeggyűjtők, ide jöjjenek!
2017. március 15., szerda

Bélyeggyűjtők, ide jöjjenek!

2017. március 15., szerda

Vásárhelyiek és csíkiak az erdélyi író novellájából készült filmben

Kisfilm készül Sánta Ferenc brassói születésű Kossuth-díjas író Téli virágzás című novellájából. Az önéletrajzi ihletettségű műben Szélyes Ferenc marosvásárhelyi színművész játssza az öreg írót, Szélyes Andrea pedig a jelmezeket tervezte, bizonyos jeleneteket Mikházán forgattak. A nyárra elk&

Vásárhelyiek és csíkiak az erdélyi író novellájából készült filmben
2017. március 15., szerda

Ritka műkincs tekinthető meg a marosvásárhelyi múzeumban

Megérkeztek Marosvásárhelyre azok a műtárgyak, amelyeket a Maros Megyei Múzeum online árverésen vásárolt meg februárban. Soós Zoltán múzeumigazgató úgy véli, ez csak a kezdete az erdélyi nemzeti kulturális örökség visszaszerzésének.

Ritka műkincs tekinthető meg a marosvásárhelyi múzeumban

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye