A jövő évi adók és illetékek elfogadása volt a legfontosabb napirendi pontja a kézdivásárhelyi városi tanács decemberi soros ülésének. A 10,4 százalékos inflációs rátán felül is emelnek – de tettek azért egy kivételt.
Sepsiszentgyörgyön a pályázatban megnyert 100 okoskukából december 10-ig összesen 22-t adtak át lakossági használatra.
A Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala égisze alatt működő Erdélyi Művészeti Központ 2014 őszétől működik az Olt utca 2. szám alatt található épületben. A Synopsis 2 az elmúlt tíz év lényegi összegzésének tekinthető.
A Kovászna megyei Közüzemek Rt-nek pár nappal az előre bejelentett határidő előtt sikerült befejeznie a sepsiszentgyörgyi Arany János utcai munkálatokat. Az ott élők most már fellélegezhetnek.
A sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Arénát hivatalosan is a megye látnivalói közé sorolták, miután a Visit Covasna turisztikai applikáció is ajánlatába foglalta. A sportlétesítmény már eddig is kedvelt célpontja volt a látogatóknak.
Egy szerencsétlenség során a megfelelően választott gyerekülés életet menthet – főleg annak tudatában, hogy Románia Európában az elsők között van az autóbalesetek tekintetében. Szakembert kérdeztünk.
Annyira leromboltuk a természetet magunk körül, hogy égető szükség volt egy olyan jogszabályra, amely a természet javát szolgálja. A nemrég elfogadott természet-helyreállítási jogszabályról is beszéltek a Milvus Csoport éves beszámolóján kedden.
Két részben tartják meg a sepsiszentgyörgyi városnapokat jövőre – adták hírül a szervezők kedden. A programváltoztatásra a 2025-ben esedékes jégkorong-világbajnokság miatt volt szükség.
A fesszegi fülharmónia címmel tart jótékonysági, akusztikus koncertet holnap 18 órától a Pittyes2es és Gyufa, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Jegyek még kaphatók, de nagy az érdeklődés.
A székely hősök emléktáblájába aranybetűkkel kellene bevésni a teleki Horváth Károly nevét, akit többedmagával végeztek ki a marosvásárhelyi Postaréten. Testvérhúga majd száz évvel később mondta tollba a történteket, emlékiratát kedden mutatják be.
Kovászna megyében kedden megkezdődött a 2024–2025-ös tanév próbaérettségije. Több mint ezer végzős diák tesztelheti le tudásszintjét.

Bűzlik a parajdi bányakatasztrófa helyszínén az elterelt Korond-patak a beszivárgó szennyeződésektől és a környékén felszínre törő gázoktól.
Az idei tanév nagy újdonsága az érettségi vizsga megváltozott időpontja: a végzősöknek másfél hónap múlva már bizonyítaniuk kell a szóbeli vizsgákon. 2025. január 27-e és február 7-e között szervezik meg az iskolák a szóbeli érettségit.
Kivágott fa okozta baleset miatt működésképtelenné vált a sugásfürdői kicsi sípálya felvonója. A szezonkezdés kérdésessé vált, hiszen a nagy pálya nyitása az időjárástól függ, a felvonó új alkatrészeinek engedélyeztetése pedig elhúzódhat.
Kovászna megyében a Diakónia Alapítvány délutáni oktatást célzó programjának köszönhetően jelenleg 550 gyerek kap meleg ebédet és támogatást a tanuláshoz, egyben esélyt egy emberibb életre. De még sokan szorulnak ilyesfajta segítségre.
Magyarországi jogosítványt nyújtott át egy fiatal a rendőröknek Papolcon, amelyről hamar kiderült, hogy nem az ő nevére állították ki. Egy másik férfi Gelencén vezetett jogosítvány nélkül – az elmúlt hétvégi mérleget közölték a hatóságok.
Még idén benyújtja a pályázatot a felső-háromszéki községeket összekötő, 114-es számú megyei út teljes körű korszerűsítésére Kovászna Megye Tanácsa. A munkálat részét képezi a Kézdiszentlélek központjában levő híd lebontása, illetve újjáépítése is.
Az utóbbi években a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban rendszeresen megszervezik az ingyenes prosztatarák-szűrést. A novemberi akció eredményei szerint legalább öt rákgyanús esetet sikerült felfedezni.
Idén is lehetünk a Gyulafehérvári Caritas háromszéki nappali központjához tartozó gyerekek angyalai, és azt is kiválaszthatjuk, kinek a kívánságát teljesítenénk.