Az ilyenkor megszokottnál jóval melegebb időre számíthatunk a következő két hétben (április 30 - május 13.), főleg az intervallum elején, ezt követően naponta erős záporok alakulhatnak ki – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
A sepsiszentgyörgyi Ipari Park a 27. Szent György Napok alkalmával megnyitotta kapuit a látogatók előtt.
A fesztiválhétvégén a főszínpadon zajló produkciók mellett a kicsik – akiknek még gyerekvárosuk is van – a közösségi színpadon mutathatják meg tehetségüket, míg a nagyobbaknak az ifjúsági udvar nyújt kikapcsolódási lehetőséget. A múzeumkert is várja a népzenét, dzsesszt, valamint folk- és régizen&am
Szellősebb, áttekinthetőbb az idei, 27. Szent György Napok szabadtéri rendezvénye, ám ettől még ugyanúgy hömpölyög a tömeg a belváros utcáin, a nagyszínpad előtt pedig sohasem üres a tér. A parkban gyermekseregek nyüzsögnek, a közösségi színpad előtti övezetet is belakták a városnapozók.
Önmagukat a képzőművészet és a zene nyelvén kifejező fogyatékkal élők számára biztosít bemutatkozási lehetőséget a hétvégén a Sepsiszentgyörgyön szervezendő Outsider Art, illetve Outsider Music Fest.
Több éves tárgyalás után úgy tűnik kimozdul a holtpontról a sepsiszentgyörgyi belvárosi postaépület ügye, az önkormányzat megszerezheti az elhanyagolt ingatlant.
Büntetőjogi vizsgálat indult egy 14 éves kiskorú és édesanyja ügyében, miután a Kovászna megyei Szaramás településen az anya átadta a kormányt tizenéves gyermekének.
Nagyon szép időre számíthatunk a május elsejei minivakációban az egész ország területén – közölte az Agerpres hírügynökséggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója, Elena Mateescu.
Négy terv érkezett be a Kézdivásárhely önkormányzata által kiírt totempályázatra.
Autonómiáról szó sem lehet, sem most, sem a jövőben – jelentette ki Gheorghe Baciu Kovászna megyei szenátor, aki az autonómiastatútum kapcsán foglalt állást szerdán a felsőházban.
Amennyiben gyanús külföldi telefonszámokról kapnak hívást, ne hívják vissza ezeket, hiszen könnyedén csalás áldozatai lehetnek – hívta fel a fogyasztók figyelmét a Facebookon az Országos Távközlési Hatóság.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Kovászna megye önkormányzatai idén több mint fél millió lejt pályáztak a regionális fejlesztési minisztériumtól egy országos program részeként a települések általános rendezési terveinek megújítására.
Az oktatás és a vállalkozói szféra közötti kapcsolatteremtésre irányították a figyelmet a háromszéki vállalkozói szervezetek által szakiskolásoknak szervezett vetélkedők.
Öt helyszínen tartott szombaton házkutatást a Kovászna megyei rendőrség – számolt be az esetről kedden Nicoleta Tolvaj-Marin rendőrségi szóvivő.
A lakók tiltakozását követően leállították a Sepsiszentgyörgy előpataki határában lévő szemerjai erdő kitermelését.
Ami nekünk természetes, másnak kuriózum, ebből lehet és kell előnyt kovácsolni az idegenforgalomban – vonta le az elmúlt egy év tanulságát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a 2017 – Turizmus Éve Háromszéken rendezvénysorozat keddi zárókonferenciáján.
Hiábavaló volt a sok egyeztetés, tiltakozás, gyakorlatilag alig változott a háziorvosok keretszerződése – legalábbis így vélik a lapunk által megkérdezett háziorvosok. Néhány fontosabb változást összegyűjtöttünk.
Csigatempóban halad Kovászna megyében a tűzvédelmi engedélyeztetés: a tervek, igénylések nagy részét kénytelenek visszautasítani.