
Archív
Fotó: Bíró Kovács Blanka
Több éves tárgyalás után úgy tűnik kimozdul a holtpontról a sepsiszentgyörgyi belvárosi postaépület ügye, az önkormányzat megszerezheti az elhanyagolt ingatlant.
2018. április 26., 20:272018. április 26., 20:27
Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta,
A város a tavaly vásárolta meg a posta szomszédságában levő, a helyiek által tükörpalotának nevezett épületet a tulajdonos Telecom társaságtól, ennek egy részét kínálják fel cserébe a postának. A polgármester elmondta, próbálja felpörgetni a cserét, abban bízik, hogy azt az év végéig sikerül lebonyolítani.
– részletezte az elöljáró. A műemléképületet már évek óta próbálja megszerezni az önkormányzat,
Ez a városfejlesztési tervben is szerepel. Próbáltak nyomást is gyakorolni a postára, ötszörös hanyagsági adót róttak ki, hiszen az épület rontja a városképet, a postának pedig bevallottan nincs pénze a felújításra. Az omladozó ingatlan ugyanakkor a minőségi ügyfélszolgálatra is alkalmatlan.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
Kültéri játszóteret avattak szerdán a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház udvarán. A létesítmény az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által februárban szervezett jótékonysági bál bevételéből, valamint a támogatók összefogásának köszönhetően valósult meg.
Elfogtak két budapesti dílert, aki Hollandiából hozott Magyarországra több kilogrammnyi drogot vonaton – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
szóljon hozzá!