
Fotó: MPP/Háromszék
A lakók tiltakozását követően leállították a Sepsiszentgyörgy előpataki határában lévő szemerjai erdő kitermelését.
2018. április 24., 18:172018. április 24., 18:17
2018. április 24., 18:182018. április 24., 18:18
Nagy Gábor Levente, a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi elnöke, az erdő sorsáért aggódó helybéliek képviselője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a napokban az önkormányzat vezetőivel és az erdőt kezelő magánerdészet képviselőivel találkoztak, tolmácsolva a helyiek aggodalmát.
Az önkormányzat vezetői bemutatták a tizenöt évre szóló, 2023-ig érvényes üzemtervet, mely szerint az erdő egyharmadát kellene kivágni. Eddig mintegy tíz százalékát termelték ki, a munkálat azonban leállt, noha a terv szerint április végéig folytathatták volna.
– mondta Nagy Gábor Levente. Hozzátette, a lakók beleegyeztek, hogy az országútra ráhajló korhadt, veszélyes fákat kivágják. Ennek az engedélyeztetését az erdészet már elindította, de a bürokratikus akadályok miatt végül ezzel a munkálattal is leálltak. Most az önkormányzat segítségével próbálják beszerezni a szükséges engedélyeket.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!