Az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakaszának eredményei alapján kijelenthető, hogy Sepsiszentgyörgyön továbbra is veszélyben vannak a lakónegyedi iskolák. Kellemetlen meglepetésnek számít, hogy a nagynevű belvárosi Székely Mikó Kollégiumban is közel egy osztálynyi hely maradt üresen.
A búvárszakma iránti nagy érdeklődésnek köszönhetően oktató programot kezdeményez a világhírű búvár, Szabó Jenő által létrehozott sepsiszentgyörgyi Víz Alatti Kutatások Központja.
Őrizetben van a sepsiszentgyörgyi gyilkosság feltételezett elkövetője. Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője megerősítette, a gyanúsítottat őrizetbe vették.
Hargita megye egész területén havazik, a magasabban fekvő útszakaszokon téli körülmények között zajlik a közlekedés, ezért a rendőrség azt ajánlja a gépkocsivezetőknek, hogy csak megfelelően felszerelt járművekkel induljanak útnak.
A romániai GastroPan kiállítás, verseny és vásár Délkelet-Európa legjelentősebb ilyen jellegű rendezvényének számít. Eddig a kiállítást rendszerint Marosvásárhelyen, idén viszont Nagyszebenben rendezték meg március 23–25. között.
A maximálishoz közelítő börtönbüntetés kiszabását és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom betiltását kérte az ügyész pénteken a bukaresti táblabíróságon Szőcs Zoltán és Beke István perében.
Romániában előzmény nélküli, hogy egy önkormányzat a turizmusnak szentel tematikus évet – hangzott el csütörtökön a 2017 – Turizmus Éve Háromszéken nyitókonferenciáján Sepsiszentgyörgyön.
Gyilkosság gyanúja miatt nyomoz a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hazajönnek a nyugdíjas éveikre a kilencvenes évek óta külföldön dolgozók, ám sokan csak most döbbennek rá, hogy a határon túl nem fizették utánuk az illetékeket, így nem jogosultak a teljes értékű nyugdíjra.
Öt személy sérült meg szerda reggel egy közúti balesetben Bereck község ojtozi bejáratánál, a 11-es számú országúton. A helyszínelés ideje alatt útlezárást rendeltek el a rendőrök, később egy sávon újraindult a közlekedés.
Késve, és kisebb költségvetést fogadott el folyó évre Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A hétfői rendkívüli ülésen a testület egyhangúlag megszavazta a büdzsét.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Több mint kilencezer nézőt vonzott a megnyitása óta eltelt két hónap alatt a sepsiszentgyörgyi mozi.
Oltási káosz van az országban. Másfél éve akadozik az ellátás, teljesen felborult az oltási rend, állandóan újabb és újabb időpontokra hívják a kisgyerekes családokat – részletezte a kialakult helyzetet Seres Lucia, a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke.
Kisebb baleset történt szerdán Kézdivásárhelyen, a Bem József utcában egy pótkocsis traktor elsodort egy lovast – tájékoztatott csütörtökön a Kovászna megyei rendőrség.
A sepsiszentgyörgyi Liliom sétányban lakók megelégelték, hogy nem figyelnek panaszaikra, és önerőből láttak hozzá a kátyúzáshoz.
Fel kell mutatni az autonómiaigényt, ám továbbra is gondot jelent, hogy két tervezet van. Az MPP szorgalmazza, hogy az RMDSZ és az SZNT tárgyalóasztalhoz üljenek, és egyezzenek meg az autonómiastatútum ügyében – szögezte le Kulcsár-Terza József.
Sepsiszentgyörgy polgármestere a megyeszékhelyen tartott március 15-i ünnepi megemlékezésen hangsúlyozta: a székelyek nem akarnak mást, mint a cselekvés szabad jogát azon a földön ahol születtek.
Húszéves hagyománynak megfelelően a kézdivásárhelyi március 15-i ünnepség az iskolák, a falvak és a hagyományőrző csapatok felvonulásával indult.