
Inkább a közönségfilmek vonzzák a nézőket a sepsiszentgyörgyi moziban
Fotó: Művész Mozi – by Cityplex
Több mint kilencezer nézőt vonzott a megnyitása óta eltelt két hónap alatt a sepsiszentgyörgyi mozi.
2017. március 20., 19:052017. március 20., 19:05
2017. március 20., 19:072017. március 20., 19:07
Ahogyan azt a megnyitón is hangsúlyozták, a Művész Mozi – by Cityplex műsorpolitikájában a népszerű hollywoodi filmek mellett az európai művészfilmek egyaránt helyet kapnak. Erre utal a mozi két termének névadása is: a nagyobb férőhelyes Chaplin teremben a szórakoztató sikerfilmeké a főszerep, a Fellini teremben pedig a művészfilmek futnak, így mindenki megtalálhatja a számára igazi mozis élményt.
Lázár- Prezsmer Endre a filmszínházat működtető Kónya Ádám művelődési ház munkatársa érdeklődésünkre elmondta, már évek óta működtetnek filmklubot, több filmes rendezvényt szerveztek, így kialakult egy olyan réteg, amely a művészfilmekre vevő, de sokan otthon nézik ezeket az alkotásokat, és abban bíznak, hogy őket is sikerül mozgósítani, becsábítani a moziba.
– mondta a művelődésszervező. A művészfilm kategóriában eddig a legnépszerűbb a német Toni Erdmann című alkotás volt, melyet a közönség és a kritikusok is egyaránt értékeltek. A gyerekfilmek közül a magyar szinkronosok vonzanak be több nézőt – számolt be Lázár Prezsmer Endre. A hollywoodi filmek közül pedig az Utazók és a Kong: Koponya-sziget aratott.
Ezen a héten a sepsiszentgyörgyi közönség Cristian Mungiu Bacalaureat (Érettségi) filmjét nézheti meg szerdán, március 22-én 21:15-től és csütörtökön, 23-án, 18 órától. A román rendező filmjéért a március 21-én kezdődő Gopo gálán lehet izgulni, hiszen nagyjátékfilm kategóriában a Bacalaureat filmjét is jelölték az idei, 11. „romániai Oscarra”.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!