Hirdetés
Hirdetés

Iratkozás az előkészítőbe: nagynevű gimnáziumban is maradtak üres helyek

A Székely Mikó Kollégiumba még be lehet íratni egy osztálynyi gyereket

A Székely Mikó Kollégiumba még be lehet íratni egy osztálynyi gyereket

Az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakaszának eredményei alapján kijelenthető, hogy Sepsiszentgyörgyön továbbra is veszélyben vannak a lakónegyedi iskolák. Kellemetlen meglepetésnek számít, hogy a nagynevű belvárosi Székely Mikó Kollégiumban is közel egy osztálynyi hely maradt üresen.

Bíró Blanka

2017. március 26., 17:532017. március 26., 17:53

2017. március 26., 17:552017. március 26., 17:55

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta: a beiratkozás első szakaszában a háromszéki iskolákban meghirdetett helyek 83 százaléka telt be, azaz 372 helyet nem foglaltak el. A főtanfelügyelő arra is kitért: a belvárosi iskolák általában népszerűek, de idén meglepetésszerűen

a Székely Mikó Kollégiumban maradt a legtöbb üres hely, még húsz kisdiák jelentkezését várják, hogy a jóváhagyott három osztály elindulhasson.

Hirdetés

Szerinte erre az lehet a magyarázat, hogy a szülők inkább tanítót, nem iskolát választanak, a kollégiumban pedig idén nyugdíjba vonult egy pedagógus, és nem lehetett tudni, hogy ki kerül a helyébe. Sepsiszentgyörgyön ugyanakkor évek óta jelenség, hogy a lakónegyedi iskolákba kevesen jelentkeznek, ez idén sem változott, három tanintézetbe alig félosztálynyi gyerek jelentkezett. A tendencia nemcsak a magyar tannyelvű iskolákban jellemző, hasonló gondokkal küzd a román tagozat is. A községközpontok többségében beteltek a meghirdetett helyek, sőt kiegészítésre is volt példa, de

a falusi összevont iskolákban a meghirdetett 328 helyre mindössze 252 gyereket írattak be.

Az iratkozás második fordulója már elkezdődött, a gyermekek március 30-áig jelentkezhetnek az üresen maradt helyekre, a gyakorlatban azonban az iskolakezdés előtti napon is beírják a gyerekeket. A tapasztalatok szerint elsősorban a külföldön dolgozó családok körében gyakori, hogy az utolsó percben jelentkeznek a tanintézetekben, hogy gyerekük betöltötte a hat évet, tehát iskolaköteles.

A legnépszerűbb sepsiszentgyörgyi tanintézet egyébként a Váradi József Általános Iskola, ahol akkora volt a túljelentkezés, hogy kénytelenek voltak még egy osztály jóváhagyni. Kiss Imre elmondta: a törvény szerint nem tehetnek különbséget az állandó és az ideiglenes lakhellyel rendelkezők között, így kötelesek voltak minden gyereket beírni, és új osztályt létrehozni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés