Egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött össze Kézdivásárhelyen vasárnap délután. A baleset következtében a motoros könnyebb sérüléseket szenvedett.
Harmadik napja keresi a rendőrség a 16 éves, kézdivásárhelyi születésű Koncz Anita Alexát. A fiatal lányt pénteken reggel látták utoljára Sepsiszentgyörgyön.
Manapság egyre gyakrabban hallani az elsőre ellentmondásosnak tűnő married single mom, azaz házas egyedülálló anya kifejezést. Ez a szókapcsolat látszólag önmagának mond ellent – hogyan lehet valaki egyszerre házas és egyedülálló?
A közlekedés biztonsága nem csak a sofőrökön múlik. Például a mobiltelefon képernyőjét böngészve még az arra kijelölt helyen is veszélyes lehet átkelni az úttesten.
A miklósvári római katolikus templomban húsvétra már ismét meleg lehet, hiszen a mennyezet kijavítása és a fűtésrendszer kiépítése is jó ütemben halad. Az alig egy hónappal ezelőtti tűzeset óta több mint százezer lejt gyűjtött össze a közösség.
A Kőrösi Csoma Sándor emlékére idén 35. alkalommal megszervezett Csoma-napok apropóján a magyar utazóról elnevezett kovásznai emlékközpont két értékes alkotással gazdagodott.
Újabb látványossága van a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőnek: megnyílt a Vadon Egyesület látogatóközpontja, amely látványosan és játékosan oktatja természetismeretre a gyerekeket.
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti osztályának új laparoszkópos tornyát már egy daganateltávolító műtétnél is használták. A kórházban 2017 óta végeznek hasonló jellegű beavatkozásokat.
Miközben számos elemzés azt szajkózza, hogy mennyire fontos a munkahelyi környezet, a jó hangulat, a főnök elismerő szavai, egy friss felmérés arra világít rá, hogy a romániai alkalmazottak ennél jóval többre tartják az anyagi elismerést.
Pénteken reggel elindult a sepsiszentgyörgyi elhelyezési központból az iskolába a 16 éves Koncz Anita Alexa, de oda már nem érkezett meg. A rendőrséggel kerestetik.
Néhány nap alatt szürkéről fekete színre változott a bálványosi Csiszárfüdő egyik medencéjének vize. A jelenség mögött álló okokról szakértők számoltak be a Székelyhonnak.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Mazsorettek, táncosok és tornászok veszik birtokukba a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnokot szombaton délután, a Kézdi Kupa nevet viselő tánc- és tornaverseny kiírásán.
A történet főszereplői Mása és Tánya, mindketten rajonganak Csehov művészetéért. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pénteken és szombaton 19 órától játssza legújabb, Mikor lesz nyár? című előadását.
Több mint húszmillió euró értékű beruházás megalapozása zajlik Sepsiszentgyörgy északi kijáratánál: itt épül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) új kampusza. Tonk Márton, az egyetem rektora beszélt a munkálatokról a Székelyhonnak.
Különleges eseménnyel készül virágvasárnapra Az emberek inspirálnak nevű egyesület. A zabolai Mikes-kastély egyik épületében nemcsak a tojásfestés titkaiban mélyülhetnek el az érdeklődők, hanem kevésbé szokványos zenei élményben is részük lehet.
Megcsúszott teherautó miatt zárták le a 2D jelzésű országutat csütörtök délután Ozsdola térségében, ugyanakkor két útszakaszon korlátozták a 3,5 tonnánál nehezebb össztömegű járművek forgalmát.
Elindult a napijegyek értékesítése a VIBE Fesztivál 2025-ös kiadására, emellett új szállásopciók is elérhetők – olvasható a szervezők közleményében.
A Madrigál kórus nyitja, a Gipsy Kings együttes koncertje zárja az idei rendhagyó sepsiszentgyörgyi városnapokat, a fesztiválhétvégén pedig napi három nagyszínpadi koncerttel kényeztetik a közönséget, derült ki a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatóján.