Búcsút és jubileumi ünnepséget tartottak a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumnál. Az iskola védőszentjének ünnepére gyűltek össze a tanintézmény kápolnájában, ahol visszatekintettek az elmúlt 30 esztendőre.
A környezetőrség a bűnüldöző szervekhez fordul, miután halpusztulás történt a Tatros-folyóban, Gyimesfelsőlok község egyik településén.
Év végéig minden szükséges munkálatot befejeznek, így elkészül Gyimesfelsőlokon a szennyvízhálózat, amelyre nagy szüksége volt a községnek. Az üzemeltetést szeretnék saját kézben tartani, így az önkormányzatnak kell megtalálnia ehhez a megoldást.
Tűz ütött ki egy gyimesfelsőloki lakóháznál hétfő délelőtt, egy személyt pánikroham miatt kellett ellátnia az egészségügyi csapatnak – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Ingyenes honosítás, valamint anyasági és életkezdési támogatás ügyintézését lehet lebonyolítani Gyimesfelsőlokon augusztus folyamán. Az előre kijelölt napokon történő ügyfélfogadást a gyimesfelsőloki polgármesteri hivatalban szervezik meg.
Székelyföldön is egyre többen fedezik fel a keleti gyógyítás ősi formáit, köztük az orvosi piócakezelést. Ez a természetes terápia évszázadok óta ismert, és máig alkalmazzák különböző egészségügyi panaszok enyhítésére – a vérkeringési zavaroktól kezdve a gyulladásokon át egészen az ízületi problémákig. Albert Zsuzsánna gyógymasszőrt és alternatív gyógyászt kérdeztük a kezelés pozitív mellékhatásairól is, valamint arról, mire kell figyelni, ha valaki ezt a terápiát választja.