Az iskola, ahol a fazekasmesterség alapjait lehet elsajátítani

„A cél az volt, hogy a műterem felszereltségét bővítsük, a foglalkozásokat változatosabbá tegyük, és a kellemest a hasznossal összekötve, egy népi mesterséget tudjunk megismertetni a gyermekekkel” – fogalmazott Bíró Zsuzsanna.

Arról beszélgettek, hogy miként tehetnék könnyebbé a cukorbetegek életét

A cukorbetegek világnapjára szervezett előadásokkal egybekötött találkozót az érintettek számára a Gyergyói Cukorbetegek Egyesülete partnerségben a Hargita Megyei Ifjúsági és Gyerek Cukorbetegek Egyesületével.

Arról beszélgettek, hogy miként tehetnék könnyebbé a cukorbetegek életét
2017. november 27., hétfő

A térség gazdasági fellendítésének lehetőségeiről értekeztek Gyergyószentmiklóson

Szükség van a gyergyószéki vállalkozói élet fellendítésére, hiszen ez a térség gazdasági fejlődésének a kulcsa – hangzott el hétfőn a Gyergyószentmiklóson szervezett Gazdasági konferencián. Emellett szó esett a térséget érintő aktuális gazdasági problémákról is.

A térség gazdasági fellendítésének lehetőségeiről értekeztek Gyergyószentmiklóson
2017. november 27., hétfő

Nem hagyják magukra a nehéz körülmények között élő sorstársaikat a gyergyószentmiklósiak

Gyergyószentmiklóson immár negyedik alkalommal indították útjára az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért tartós élelmiszer-gyűjtő programot a rászoruló, sokgyerekes vagy egyszülős családok, egyedül élő idősek megsegítéséért.

Nem hagyják magukra a nehéz körülmények között élő sorstársaikat a gyergyószentmiklósiak
2017. november 27., hétfő

A szelektív hulladékgyűjtés fontosságára nevelik a diákok mellett a szülőket is

A diákok mellett a szülőknek és a tanároknak is fontos szerepe van abban a környezettudatosságot erősítő programban, amelyet iskolák közötti verseny keretében hirdetett meg a Let's Do it Romania! csapata.

A szelektív hulladékgyűjtés fontosságára nevelik a diákok mellett a szülőket is
2017. november 26., vasárnap

Azt mondja, fel sem tudják fogni, milyen luxusban élnek az itteniekhez képest

„Két ország választ el bennünket, de mintha 50 évvel visszamentünk volna a történelemben. Sokkoló azt látni, hogy alapvető dolgok hiányoznak a gyermekotthonból” – fakadt ki egy osztrák adományozó, aki a Motoros szív a gyermekekért mozgalom irányítójával érkezett Gyergyóba.

Azt mondja, fel sem tudják fogni, milyen luxusban élnek az itteniekhez képest
2017. november 25., szombat

Heten megsérültek, egy férfi meghalt a gyergyói autóbalesetben

Súlyos autóbaleset történt szombatra virradóan Gyergyóalfalu határában: egy nyolc férfit szállító mikrobusz az úttestről lesodródva frontálisan egy fának csapódott. A jármű vezetője életét vesztette, heten súlyos sérüléseket szenvedtek.

Heten megsérültek, egy férfi meghalt a gyergyói autóbalesetben
2017. november 24., péntek

Angliában élő gyergyói tornász: nem csak élsportban kell gondolkodni

Ha Gyergyószentmiklós kiemelkedő eredményeket elérő sportembereit rangsorolni akarjuk, akkor Molnár Levente biztosan egyike azoknak, akik a dobogóra állnának. A tornász főiskolás világbajnoki címet szerzett, még 1983-ban. Ma Angliában él, és neveli tornászok újabb generációit.

Angliában élő gyergyói tornász: nem csak élsportban kell gondolkodni
2017. november 24., péntek

A tévéshow-k árnyoldalaira világít rá a Figura új előadása

A kiválasztott címmel tantermi előadást mutat be a Figura vasárnap este a gyergyószentmiklósi színházban. A Dávid Péter által rendezett darab a tehetségkutató tévéműsorok, a valóságshow-k világát jeleníti meg, érzékeltetve azok árnyoldalait is.

A tévéshow-k árnyoldalaira világít rá a Figura új előadása
2017. november 24., péntek

Ennyit költenek a Szent Miklós Napokra

A gyergyószentmiklósi városnapi rendezvények finanszírozásáról is döntöttek a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.

Ennyit költenek a Szent Miklós Napokra
Ennyit költenek a Szent Miklós Napokra
2017. november 24., péntek

Ennyit költenek a Szent Miklós Napokra

2017. november 23., csütörtök

Új alpolgármestere van Gyergyószentmiklósnak

Zakóban és kockás ingben érkezett Len Emil az alpolgármester megszavazását is napirendre tűző csütörtöki gyergyószentmiklósi testületi ülésre. Amint lapunknak elmondta, azért, mert ehhez a feladathoz nem nyakkendő, hanem gumicsizma kell.

Új alpolgármestere van Gyergyószentmiklósnak
Új alpolgármestere van Gyergyószentmiklósnak
2017. november 23., csütörtök

Új alpolgármestere van Gyergyószentmiklósnak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból
Megnyitás

Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból

A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.

2017. november 23., csütörtök

Befejezték az aszfaltozást Újfalu és Alfalu között

Befejezték a 126-os jelzésű megyei úton az aszfaltozást Gyergyóújfalu és Alfalu között – a több mint öt kilométeres szakasszal kedden végzett a kivitelező.

Befejezték az aszfaltozást Újfalu és Alfalu között
2017. november 23., csütörtök

Cukorbetegek világnapja Gyergyószentmiklóson

Minden érintettet, cukorbetegeket és hozzátartozóikat egyaránt várnak november 25-én 10 órára a gyergyószentmiklósi Korona kistermébe. A szervezők számos résztvevőre számítanak, hiszen népbetegségről van szó, szinte nincs is olyan család, amelyik ne lenne érintett e kórban.

Cukorbetegek világnapja Gyergyószentmiklóson
Cukorbetegek világnapja Gyergyószentmiklóson
2017. november 23., csütörtök

Cukorbetegek világnapja Gyergyószentmiklóson

2017. november 23., csütörtök

Adakozásra szólítják a gyergyószentmiklósiakat

Gyergyószentmiklóson immár negyedik alkalommal indítják útjára az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért tartósélelmiszer-gyűjtő programot a rászoruló, sokgyerekes vagy egyszülős családok, egyedül élő idősek megsegítéséért.

Adakozásra szólítják a gyergyószentmiklósiakat
2017. november 22., szerda

Honfoglaláskori ételeket lehet kóstolni Gyergyószentmiklóson

A szó szoros értelmében belekóstolhatunk őseink ételeibe Gyergyószentmiklóson. Az idei Szent Miklós Napok során az érdeklődők számára kiderülhet, hogyan étkeztek honfoglaló eleink, illetve hogyan fejlődött a magyar gasztronómia.

Honfoglaláskori ételeket lehet kóstolni Gyergyószentmiklóson
2017. november 22., szerda

Leleplezik a névadó szobrát

Néprajzi, főleg népviseletekre összpontosító katalógust jelentetett meg a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum. A névadó születésének kilencvenedik évfordulóján mutatják be, egy országos néprajzi konferencia keretében, ugyanakkor leplezik le Tarisznyás Márton szobrát is.

Leleplezik a névadó szobrát
Leleplezik a névadó szobrát
2017. november 22., szerda

Leleplezik a névadó szobrát

2017. november 21., kedd

Túlélni a gyergyói telet: fatelepet létesítenek Szentmiklóson

Igényfelmérést folytat a gyergyószentmiklósi önkormányzat azzal a céllal, hogy 2018-ban elindíthassa a tűzifa-értékesítésre szánt telephelyet. Az elképzelés szerint sokaknak nagy segítség lenne ez, sőt a kezdeményezők szerint a falopások csökkenéséhez is hozzájárulhat a hivatalos tűzifatelep.

Túlélni a gyergyói telet: fatelepet létesítenek Szentmiklóson
2017. november 21., kedd

Kocsonyamustra is lesz a gyergyószentmiklósi disznótoros főzőversenyen

Az idei gyergyószentmiklósi városünnepen is megszervezik a Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyt és Süteménymustrát.

Kocsonyamustra is lesz a gyergyószentmiklósi disznótoros főzőversenyen

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye