„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök.
Gyergyószentmiklós városi rangot 1907-ben kapott, és ez szorosan összefüggött azzal, hogy elért ide a vasútvonal. A gyergyószentmiklósi könyvtárban hétfőn este megnyílt kiállítás ennek állított emléket.
„Jöjjön be hölgyem, hogy legyen egy szép nő is a teremben” – így fogadott egy később érkezőt Györffi Kálmán, legújabb kötetének bemutatóján. Rövid mondatával sikerült kétféle érzést is kiváltania a múzeumban összegyűltek körében.
Meglepetésekkel állt színpadra hétfőn este a Bagossy Brothers Company: megszokott hangzású dalaik ezúttal akusztikus hangszerek megszólaltatásával csendültek fel a gyergyószentmiklósi művelődési ház nagytermében.
Négy személy kapta meg idén Gyergyószentmiklós városának legrangosabb kitüntetéseit. A díszpolgári címet Bocsárdi László vehette át. Pro Urbe-díjjal tüntették ki Antal Józsefet, míg Bálint Ákos és Miklós András posztumusz részesült az elismerésben.
Gyergyószentmiklóson az idei Szent Miklós Napokra szervezték a második Gyergyói Világvándort. December 2-6. között számos rendezvényt kínálnak a szervezők. Kedden délután Szent Miklós püspök ajándékaként örömzenélésre készülnek a gyergyói zenészek.
Közel 30 ezer lej gyűlt azon a vasárnapi jótékonysági esten, amelynek ötlet- és házigazdája a Gyergyószentmiklósról elszármazott Erdélyi Róbert volt. A vendéglátásban érdekelt üzletember egy segélyalapítvány létrehozását kezdeményezte.
A sok közül egy panasz célba ért, a Gyergyószentmiklósi Vadász és Sporthorgász Egyesület engedélyt kapott annak a medvének a kilövésére, amely Heveder és Vasláb környékén keserítette meg számos gazda életét. A vadat sikerült kilőni.
Negyvenkét kilométernyi szennyvízvezeték építésére kap pénzt Gyergyószentmiklós a fejlesztési minisztériumtól. Jöhet a közbeszerzések kiírása a tervekre, aztán pedig a kivitelezésre. Ha minden jól megy, 2018 második felében elkezdődik a munka.
Gyergyószentmiklóson advent első vasárnapján közösségi gyertyagyújtást szerveztek a város főterén.
A tavalyinál kevesebb, összesen 34 csapat főzött a Gyergyószentmiklósi Városnapok részeként immár 8. alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyen.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
A Szent Miklós Napok szombati rendezvényén megtelt a gyergyószentmiklósi sportiskola tornaterme gyermekekkel. Ezt a helyet nevezték ki ugyanis a Zsibongónak, itt állították ki a gyermekrajzokat, melyeket a Hogyan készülünk az ünnepre? című felhívásra küldtek be a napközisek és iskolások.
Jelentősen enyhült az orvoshiány a Gyergyószentmiklósi Városi Kórházban, ahol idén öt új szakorvos állt munkába. Ugyanakkor vannak még olyan osztályok, ahol a szakemberhiányt meg kell oldani.
Az idei Szent Miklós Napok és 2. Gyergyói Világvándor találkozó nyitórendezvényeként két találkozóra került sor pénteken este. Elsőként egy vállalkozói és gazdasági fórumot tartottak, amit a művészetek témakörben szervezett pódiumbeszélgetés követett.
90. életévét töltötte volna be szerdán, november 29-én Tarisznyás Márton. Az évfordulón a tudósnak szobrot avattak az ő nevét viselő gyergyószentmiklósi múzeum udvarán. A tiszteletadás néprajzi konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott.
Erőszakkal vitte magával egy gyergyószentmiklósi férfi korábbi élettársát annak csíkszenttamási lakásából. A férfit megtalálása után őrizetbe vették.
Gasztronómiai programmal és pódiumbeszélgetéssel rajtol pénteken a Szent Miklós Napok programsorozata, amelyet idén a második alkalommal szervezendő Gyergyói Világvándor rendezvényei színesítenek.
Advent első vasárnapja lesz december 3-a. A gyergyószentmiklósi önkormányzat és az egyházak képviselői szokás szerint ebben az évben is megszervezik a közösségi gyertyagyújtást a város főterén.