
A Lúdas Matyi mellett a Hazától hazáig című előadásukat is játsszák. Jelenet a produkcióból
Fotó: Kátai Jocó
A 2025-ös év első hónapjában a gyerekeké lesz a főszerep a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínháznál. Január 14-én és 15-én a Lúdas Matyit játsszák elsőként, emellett vendégjátékokkal érkezik a Bekecs Táncszínház.
2025. január 10., 12:312025. január 10., 12:31
Szervezett előadások keretében szórakoztatja legkisebb nézőit Lúdas Matyi, a liba és a Döbrögi házaspár, akik január 14-én és 15-én sepsiszentgyörgyi gyerekekkel találkoznak. A Fazekas Mihály klasszikus műve alapján készült mese-musical témája örökérvényű: a vétkes megbűnhődik, az igazság győzedelmeskedik.
A Hazától hazáig című folklórműsort két alkalommal játsszák a Háromszék Táncstúdióban. Január 21-én szervezett diákelőadás keretében barangolhatnak el a nézők a Somogy vidékétől Bukovináig, január 22-én pedig ezzel ünnepelik a magyar kultúra napját.
A társulat zenekara ebben a hónapban is tart hangszerbemutatókat. A gelencei gyerekek január 16-án 10 és 12 órától a helyi művelődési házban, a csernátoniak 17-én 12 órától a Végh Antal Általános Iskolában, a barótiak 20-án 10 és 12 órától a művelődési házban ismerkedhetnek a különböző népi zeneszerszámokkal.
Jelenet a Szép új világból
Fotó: Bekecs Táncszínház
A hónap végén két vendégelőadással érkezik Sepsiszentgyörgyre a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház. Felnőtteknek szóló, Táncolva öröklődik című produkciójukat január 29-én 19 órától adják elő a Háromszék Táncstúdióban, míg másnap délelőtt ugyanott a Szép új világ című gyerekelőadást mutatják be.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!