Havazik Hargita megye magasabban fekvő részein

Havazik Hargita megye magasabban fekvő részein

Hargita megye több településén is havazik, a Hargitafürdő felé vezető úton télies körülmények között zajlik a közlekedés – számolt be az Agerpres hírügynökségnek Adrian Pănescu prefektusi szóvivő.

Árus Zsolt felvette a kesztyűt Dan Tanasăvel szemben

Nem a székelyföldi románok érdekeit védi, hanem a magyarság jogait sérti a magyar intézmények ellen indított perei nyomán közismertté vált Dan Tanasă – jelenti ki Árus Zsolt.

Árus Zsolt felvette a kesztyűt Dan Tanasăvel szemben
2017. április 06., csütörtök

Kitörni az erőszak szorításából

A családon belüli erőszak olyan „láthatatlan probléma”, amelynek valós nagyságát még megbecsülni sem lehet – hangzott el a rendőrség, a gyermekvédelmi, valamint a közegészségügyi igazgatóság, illetve a Szent Ferenc Alapítvány közös csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kitörni az erőszak szorításából
Kitörni az erőszak szorításából
2017. április 06., csütörtök

Kitörni az erőszak szorításából

2017. április 06., csütörtök

Több mint ezren követeltek élhetőbb életteret Gyergyószentmiklóson

Rendet, rendet, rendet – kiáltotta az a több mint ezer személy Gyergyószentmiklóson, akik a közbiztonságért szervezett tüntetésre gyűltek össze a művelődési ház előtt. A lakosság soraiban volt több kárvallott, illetve jelen voltak a rendőrök, tűzoltók, mentősök és a Gyergyói-medence polgárőrei is.

Több mint ezren követeltek élhetőbb életteret Gyergyószentmiklóson
2017. április 06., csütörtök

Segítség a pálya- és iskolaválasztásban

Információnyújtás, tájékoztató a különböző szakmák világáról – ezzel a céllal rendezték meg idén is a gyergyói diákok számára a már hagyományossá vált pályabörzét. Udvarhelyen Sulibörzére készülnek.

Segítség a pálya- és iskolaválasztásban
Segítség a pálya- és iskolaválasztásban
2017. április 06., csütörtök

Segítség a pálya- és iskolaválasztásban

2017. április 06., csütörtök

Inkubátorházat terveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi önkormányzat elképzelése, mely szerint egy vállalkozói inkubátorházat létesítene, kivitelezhetőnek látszik.

Inkubátorházat terveznek Gyergyószentmiklóson
Inkubátorházat terveznek Gyergyószentmiklóson
2017. április 06., csütörtök

Inkubátorházat terveznek Gyergyószentmiklóson

2017. április 06., csütörtök

Még fűtenek Gyergyóban, de meddig?

A törvényes előírásokat követve mindaddig biztosítja Gyergyószentmiklóson a távfűtést a szolgáltató, amíg három egymást követő éjszaka a kinti hőmérséklet nem lesz kevesebb 10 Celsius-foknál – tájékoztatott a városháza szóvivője.

Még fűtenek Gyergyóban, de meddig?
Még fűtenek Gyergyóban, de meddig?
2017. április 06., csütörtök

Még fűtenek Gyergyóban, de meddig?

2017. április 06., csütörtök

Udvarhelyen eső, Csíkban havas eső várható

Többnyire felhős, csapadékos időt jeleznek szombat estig Székelyföldre a marosvásárhelyi meteorológiai központnál. Ezzel együtt pedig lehűlést.

Udvarhelyen eső, Csíkban havas eső várható
Udvarhelyen eső, Csíkban havas eső várható
2017. április 06., csütörtök

Udvarhelyen eső, Csíkban havas eső várható

2017. április 06., csütörtök

Tájékoztató kampánnyal hívják fel a figyelmet a Kék bálna veszélyeire

A Kék bálna elnevezésű internetes játék veszélyeire adott ki figyelmeztetést a Hargita Megyei Tanfelügyelőség és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. Az intelmek iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak és szülőknek szólnak.

Tájékoztató kampánnyal hívják fel a figyelmet a Kék bálna veszélyeire
2017. április 05., szerda

Tüntetni valamiért, nem valami ellen

Csütörtök délután öt órára várnak tüntetésre minden olyan gyergyószentmiklósi személyt, aki úgy gondolja, vannak hiányosságok a város közbiztonsága terén, és ennek javítását jelenlétével kéri.

Tüntetni valamiért, nem valami ellen
Tüntetni valamiért, nem valami ellen
2017. április 05., szerda

Tüntetni valamiért, nem valami ellen

2017. április 05., szerda

A Zöldövezet-program Hargita megyei nyertesei

Hargita megyéből három egyesület kap idén támogatást a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közös Zöldövezet-programja révén környezetvédelmi projektjeik megvalósítására. Országos szinten 50 szervezet pályázata nyert támogatást.

A Zöldövezet-program Hargita megyei nyertesei
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A Gyárfás kúria felújítási látványterve
Megnyitás

A Gyárfás kúria felújítási látványterve

Kiállítótermeket, szálláshelyeket és kávézót is szeretnének kialakítani a székelykeresztúri Gyárfás-kúriában a nyáron elkezdődő restaurálás során. A tervek szerint 19. századi állapotába állítják vissza az épületet a korabeli leírások alapján.

2017. április 05., szerda

Szemetesek a vízpartok, de még nem büntettek emiatt

A folyó- és patakmedrek, vízfolyások kitakarítását, valamint az árkok és vízelvezető csatornák karbantartását is ellenőrzik Hargita megye településein.

Szemetesek a vízpartok, de még nem büntettek emiatt
2017. április 05., szerda

Tüntetés lesz a közbiztonságért Gyergyószentmiklóson

„Jó, ha a közösség a hangját hallatja. A tüntetésnek nem uszítás a célja, hanem közösen kérjük, hogy biztosítsák a közrendet” – így fogalmazott Bajkó Tibor az Arbor Szövetség nevében. A polgárőrséggel közösen kértek és kaptak engedélyt egy tüntetés szervezésére.

Tüntetés lesz a közbiztonságért Gyergyószentmiklóson
2017. április 05., szerda

Már nem elég menő a Facebook a fiatalabbak körében?

A fiatalabb korosztályok körében egyre népszerübbé válnak az olyan közösségi oldalak, mint a Snapchat és az Instagram. Mindez nem jelent veszélyt a világ leglátogatottabb oldalára, a Facebookra, amelyen egyre hangsúlyosabban vannak jelen a középkorú és az idősebb korosztályok.

Már nem elég menő a Facebook a fiatalabbak körében?
2017. április 05., szerda

385 szolgáltatóval áll szerződésben a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár

E hónap elsejétől érvényesek az egészségügyben az új szolgáltatói szerződések, amelyek révén finanszírozza az egészségbiztosítási pénztár a háziorvosi, szakorvosi, fogászati rendelők, kórházak, laborok működését, illetve a gyógyszerek árának megtérítését.

385 szolgáltatóval áll szerződésben a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár
2017. április 05., szerda

Nagyon könnyen segíthet a hátrányos helyzetűeken egy új elképzelés szerint

Hátrányos helyzetű emberek által készített kézműves termékek értékesítéséről folytat tárgyalásokat a mozgássérültek szervezete, az udvarhelyi városháza és a Merkúr áruházlánc. Állandó árukészlettel látnák el a szociális szervezetek az üzlethálózat boltjait.

Nagyon könnyen segíthet a hátrányos helyzetűeken egy új elképzelés szerint
2017. április 04., kedd

Gyakornokprogram Balaton-parti szállodában

Siófoki szállodával kötött együttműködési megállapodást a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Földrajz Kara, ezzel bővítve a hallgatók szakmai felkészülésének lehetőségét.

Gyakornokprogram Balaton-parti szállodában
2017. április 04., kedd

Kitüntetés Jeszenszky Géza főorvosnak

Kicsinek bizonyult a gyergyószentmiklósi kórház gyűlésterme az ünnepelt ismertségéhez, érdemeihez képest. Jeszenszky Géza főorvos a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság elismerését vehette át Tar Gyöngyi igazgatótól kedden délben.

Kitüntetés Jeszenszky Géza főorvosnak

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye