Hargita Megye Tanácsa rendkívüli ülésén döntött újabb támogatásról az általa fenntartott Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság támogatására. A december 29-re összehívott ülésen közel 2,3 millió lejt hagytak jóvá a szociális rendszer támogatására.
A hétvégi és hétfői rendkívül alacsony értékekhez képest jóval több új fertőzést azonosítottak kedden Hargita megyében, és egy haláleset is történt a térségben az elmúlt 24 órában. A gyógyultak száma ugyanakkor nagyon magas volt.
Három év után jogerős bírósági határozat érvénytelenítette a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ menedzseri tisztségéért kiírt versenyvizsga eredményét, és a menedzseri szerződést.
Hosszas tárgyalási időszak és tiltakozás után eredményt ért el az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi tömörülése két követelésük esetében.
A koronavírus-járvány miatti online oktatás buktatói között számlálandók azok a tantárgyak, amelyek megkövetelik a fizikai jelenlétet. Utánajártunk, hogyan lehet hangszeroktatást, zeneórát, esetleg testnevelésórát tartani úgy, hogy az a diák hasznára is legyen.
Több gyergyószentmiklósi utca állapotán javítottak az elmúlt hetekben: év végére sikerült 120 ezer lejre tört követ vásárolnia az önkormányzatnak, ezekkel tüntették el az utak mély sebeit.
Rendőrök, csendőrök és tűzoltók is ellenőrizték vasárnap az új típusú koronavírus terjedésének megfékezése érdekében hozott szabályok betartását Hargita megyében. A hatóságiaknak bőven akadt dolguk, mivel tömegek próbáltak eljutni a megye népszerűbb üdülőtelepeire.
Csupán két új fertőzést igazoltak hétfőn Hargita megyében, és halálesetek sem történtek az elmúlt 24 órában a térségben. A folyamatosan csökkenő esetszámoknak köszönhetően 0,4 ezrelékre esett vissza a fertőzöttségi arány a megyében.
Az úgynevezett digitális világ előtt készült fényképeket gyűjti egy helyre, rendszerezi és teszi hozzáférhetővé a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum az általa létrehozott gyergyoidia.ro oldalon, amelynek tartalommal való feltöltéséhez keres önkénteseket.
Számos Hargita megyei településen választottak új polgármestert a szeptemberi helyhatósági választásokon, illetve húsz év után Marosvásárhelyen is újítás történt. Utánajártunk, mivel foglalkoznak a korábbi város- és községvezetők, és miként élték meg a változást.
Rendezni tudja adósságai nagy részét a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, miután az intézmény a napokban pénzt kapott a költségvetési tartalékalapból. A pénzhiány miatt azonban a szociális rendszerben dolgozóknak idén nem tudtak vakációs jegyeket adni.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Hosszú autósorok alakultak ki vasárnap kora délután a Madarasi Hargitára és a Hargitafürdőre vezető utakon – számoltak be több közlekedési Facebook-csoportban is a helyzetről.
Testi sértés, öngyilkosságok, közúti balesetek, tűzesetek és számos egyéb szerencsétlenség árnyékolta be a karácsonyi időszakot Hargita megyében. A rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat munkatársainak is számos alkalommal kellett közbelépniük szenteste és karácsony első- illetve másodnapján.
Rendkívül alacsony számú, mindössze hat új fertőzést azonosítottak vasárnap Hargita megyében, és egyetlen haláleset sem történt a térségben. Kórházban is egyre kevesebb személyt ápolnak.
Árokba borult traktorhoz riasztották a rendőröket péntek este, Gyergyószárhegyen. A traktor sofőrje ittas állapotban volt, sőt még járművezetői engedélye sem volt – tájékoztat közleményében a Hargita Megyeri Rendőr-főkapitányság.
Mindeddig nem ért el eredményt a környezetvédelmi minisztérium ellen benyújtott bűnügyi kereset ügyében a Zetelaki Területtulajdonosi Társulás. Az ügyészség nemrég elutasította a prevenciós célú medvekilövési kvóta jóváhagyásának az elmulasztása miatt kezdeményezett keresetet.
Rossz közérzettel és anyagi nehézségekkel küszködik a lakosság, a gyerekeknek hiányoznak a társaik és várják, hogy visszatérhessenek az iskolapadba, a cégek többsége pedig már a túlélésre van berendezkedve. A koronavírus-világjárvány miatt egy nehéz évet tudhatunk magunk mögött.
Három lehetőséget ajánl Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a szokásos, karácsonyt követő házszentelések lebonyolítására. Gyergyószentmiklóson hagyományosan, de a hatályban lévő óvintézkedések betartásával áldják meg az otthonokat a katolikus papok.