Hirdetés
Hirdetés

Mindenhol érezteti a hatását a járvány – ezekre érdemes odafigyelni, hogy átvészeljük az előttünk álló időszakot

Maszkban az utcán. Átalakult az életünk, és ez jövőben sem lesz másként, de fontos bizakodóan előre tekinteni •  Fotó: Pinti Attila

Maszkban az utcán. Átalakult az életünk, és ez jövőben sem lesz másként, de fontos bizakodóan előre tekinteni

Fotó: Pinti Attila

Rossz közérzettel és anyagi nehézségekkel küszködik a lakosság, a gyerekeknek hiányoznak a társaik és várják, hogy visszatérhessenek az iskolapadba, a cégek többsége pedig már a túlélésre van berendezkedve. A koronavírus-világjárvány miatt egy nehéz évet tudhatunk magunk mögött, ez pedig a lelkileg és anyagilag is megterhelőbb téli hónapokban sem lesz másként, így utánajártunk, mivel tehetjük könnyebbé ezt az időszakot.

Iszlai Katalin

2020. december 26., 09:242020. december 26., 09:24

Lassan egy éve, hogy fenekestől felfordultak a mindennapjaink, és mára már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírus-világjárvány a következő hónapokban is velünk marad.

Ha van járvány, ha nincs, télen még nehezebb megbirkózni a megváltozott helyzettel, a közérzetünk romolhat, a fűtés miatti magasabb értékű számlák kifizetése sokak számára nehézségeket okozhat,

a gyerekek egyre jobban vágynak a társaságra, de továbbra is online kell tanulniuk, és a cégek is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, főként a vendéglátóipari egységek, amelyeknek teraszai a hideg miatt már nem vonzanak annyi vendéget.

Mit tehetünk, hogy könnyebben átvészeljük ezt az időszakot lelkileg és anyagilag, mire számíthatnak a gyerekek és miként készülnek a vállalkozások? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Hirdetés

Nyissunk a világ felé

Szalay Zsuzsanna pszichológus tapasztalatai alapján azt látja, hogy belefáradt a lakosság a korlátozásokba, és ez a testi mellett főként lelki fáradtság formájában nyilvánul meg. Ezt jelenleg tovább nehezíti, hogy a közelgő ünnepeket ilyen hangulatban, és megszorítások közepette kell várni. „Sokaknak nem tetszik, hogy a karácsonyt és a szilvesztert nem tudják a régi, hagyományos módon megünnepelni, ez pedig frusztrációt vált ki, és ezáltal hajlamosabbak lesznek a depresszióra kialakulására.

Idézet
Korábban is létezett az úgynevezett szezonális depresszió, amely kimondottan az ünnepek környékén alakult ki az szorongásra hajlamosabb személyeknél, ezt pedig idén a járványhelyzet tovább erősítette. Ezáltal ez egy kritikus időszak, sokkal nehezebb, mint mondjuk a tavasz vagy a nyár

– mutatott rá a pszichológus. Hozzátette: azokon a településeken, ahol a zöld forgatókönyv érvényesül, sokat számít, hogy bizonyos kulturális és egyéb rendezvényeket, még ha kisebb létszámmal is, de meg lehet tartani.

Idézet
Ha van igényünk erre, éljünk a lehetőséggel, nyissunk az emberek, a rendezvények, a feltöltődési lehetőségek felé, és az ünnepeket is próbáljuk meg szűk családi, baráti körben tölteni, a szabályoknak megfelelően, a lényeg, hogy közösségi élményt teremtsünk, mert a legtöbb embernél ebből van hiány

– ajánlotta Szalay Zsuzsanna. Azt is kihangsúlyozta: mindenki tisztában van azzal, hogy a járványhelyzet át fog nyúlni a következő évbe is, és jó, ha ezt tényként elfogadjuk, de ez még nem ok arra, hogy elkeseredéssel tekintsünk 2021-re.

„Fogadjuk meg újévkor, hogy megpróbálunk azokra a tevékenységekre koncentrálni, amelyek értelmet visznek a hétköznapokba. Ez lehet a hivatásunk, a munkánk, a gyerekünk nevelése, egy finom étel megfőzése, egy baráti beszélgetés vagy bármi, amiben örömünket leljük.

Idézet
Fogjuk fel úgy, hogy semmi sem azért történik, hogy a kárunkra legyen, hanem hosszútávon építő hatással bírhat. Ha így indulunk neki az új évnek, és igyekszünk a legtöbb örömmel élni az életünk a történésektől függetlenül, sokkal könnyebb lesz

– húzta alá a pszichológus.

Tudatos vásárlás

Ahhoz, hogy a következő időszakban ne csak lelkileg, de anyagilag is kiegyensúlyozottabbak lehessünk, nem árt tudni, miként oszthatjuk be eredményesen a pénzünket. Szabó Árpád közgazdász meglátása szerint

hosszútávon nagyon jó megoldás, ha rendszeresen kis összegeket teszünk félre egy megtakarítási számlára.

Ennek előnye, hogy ezeket a kisebb összegeket a mindennapokban nélkülözni tudjuk, nem érezzük meg annyira a hiányukat, de a sok kicsi sokra megy alapon egy hosszabb idő után már nagyobb összeg fog rendelkezésünkre állni, amiből szabadon gazdálkodhatunk. Emellett azonban rövid távon is sok mindent tehetünk, hogy könnyebben átvészeljük ezt az időszakot. Az egyik titok a bevásárlás: bizonyított, hogy

egy nagybevásárlás sokkal gazdaságosabb, mint több kicsi.

A tudatos vásárlással pénzt spórolhatunk és elviselhetőbbé tehetjük azt, hogy semmit sem lehet látni előre •  Fotó: Jakab Mónika Galéria

A tudatos vásárlással pénzt spórolhatunk és elviselhetőbbé tehetjük azt, hogy semmit sem lehet látni előre

Fotó: Jakab Mónika

Ha egy héten egyszer tartunk egy nagybevásárlást, és mindenből a nagyobb kiszerelésű változatot választjuk, lényegesen kevesebbet költünk, mintha több alkalommal mennénk a boltba a hét folyamán. Az sem mindegy, hogy hol vásárolunk, érdemes összehasonlítani a boltok árait, hiszen Szabó megfigyelései alapján

az egyik nagyáruházban átlagosan száz lejjel kevesebbe kerül egy nagybevásárlás egy öttagú család számára, mint egy másikban.

Egy évben 52 hét van, ami 5200 lejt jelent, tehát több fizetésnyi összeget spórolhatunk meg csak azzal, hogy a megfelelő boltot választjuk. Szintén fontos, hogy mindig bevásárlólistával menjünk a boltba, ezáltal elkerülhetjük az impulzusvásárlás okozta felesleges költekezést. „Az is fontos lenne, hogy hetente egy órát foglalkozzunk az anyagi helyzetünkkel.

Idézet
Üljünk le, és akár egy füzetben, akár számítógépen számoljuk össze, hogy az adott héten mennyit és mire költöttünk. Egy-két hónap alatt kialakulnak tendenciák, és látni fogjuk, mire folyik el a pénz, ezáltal pedig az is meglátszik, hol tudnánk spórolni, min kellene változtatni

– emelte ki a közgazdász. Zárásként arra is felhívta a figyelmet, hogy a hagyományos boltok és az online áruházak árai között jelentős különbségek lehetnek, és a legtöbb esetben online vásárolhatunk olcsóbban. Ezért érdemes mindig több helyen is megnézni valaminek az árát, és okosan dönteni, ha pedig mondjuk cipőről vagy ruháról van szó,

felpróbálhatjuk a kívánt terméket egy hagyományos boltban, majd a megfelelő méretet megrendelhetjük az internetről, ha ott olcsóbban megtaláljuk.

Visszatérnének az iskolapadba

A felnőtt világ nehézségei mellett a gyerekek is megsínylették az elmúlt időszakot, teljesen átalakult a világuk, beszorultak a négy fal közé, nem találkozhattak kortársaikkal, és meg kellett küzdeniük az online oktatás kihívásaival is. Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő szerint a kezdeti nehézségek ellenére mára a gyerekek és a pedagógusok is hozzászoktak a megváltozott körülményekhez.

Idézet
Tény, hogy az online oktatás sokkal nehezebb a gyerekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak is, de utóbbiak egyre ügyesebben használják a technikai eszközöket, változatosak lettek az órák. Ettől eltekintve az ember, és főként a gyerek társasági lény, így sokkal kívánatosabb lenne a hagyományos oktatás. Reménykedünk, hogy az új évben azokon a településeken, ahol alacsonyabb a fertőzöttségi arány, visszatérhetnek az iskolapadba a gyerekek

– emelte ki a főtanfelügyelő. Azt is elárulta, hogy fel vannak készülve az első félév végi számonkérés online történő lebonyolítására. Minden pedagógus maga döntheti el, milyen megoldást választ, de fontos kiemelni, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csak felelés vagy felmérő alapján lehet a gyerekek tudását felmérni, hanem például projektek, referátumok készítésével, portfóliók összeállításával vagy gyakorlati feladatok megoldásával.

Próbálnak túlélni

A járványhelyzet ugyanakkor a cégeket is kihívások elé állította, többen csődbe mentek, mások leépítések mellett döntöttek, és noha vannak olyan szektorok is, amelyek nem sínylették meg az elmúlt hónapokat, a vállalkozások zöme komoly gondokkal küzd. Bakcsy Tünde, a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a cégek többsége a túlélésre van berendezkedve. Mint részletezte,

akiknek volt lehetőségük, a járványhelyzet kirobbanását követően átalakították tevékenységüket, például táska helyett maszkot gyártanak vagy cégtábla helyett plexi üveget.

Akiknek viszont nem volt lehetőségük a váltásra, rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, az autókereskedésektől kezdődően a vendéglátáson keresztül egészen a pékségekig gondok vannak, mindenhol csökkent az eladások száma. „A kisebb vállalkozásoknak a védőfelszerelés és a fertőtlenítőszerek megvásárlása is komoly gondot jelent a kevesebb bevétel mellett.

Idézet
Senki nem szeretné bezárni az ajtót, de volt olyan, aki ideiglenesen mégis megtette, mivel a költségei jóval meghaladták a bevételét

– mutatott rá Bakcsy Tünde.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének elnöke is. Mint kifejtette, van néhány kivétel, például az egészségügy vagy az építőipar, amelyek még növekedést is elértek az idén, de a vállalkozások többségét kedvezőtlenül érintette a járványhelyzet.

A kiskereskedelemben történt például számottevőbb visszaesés, de a leginkább a vendéglátóegységek szenvedték meg ezt az évet.

A vendéglátóipari egységek bevétele mintegy felére esett vissza a korábban megszokotthoz képest •  Fotó: Beliczay László Galéria

A vendéglátóipari egységek bevétele mintegy felére esett vissza a korábban megszokotthoz képest

Fotó: Beliczay László

Szerteágazó gondok

Nagy György a székelyudvarhelyi Gondűző szálloda és étterem vezetőjeként mélyebben is belelátott ezen szektor problémáiba, mint mondta, a vendéglátóipari egységek bevétele mintegy felére esett vissza a korábban megszokotthoz képest. A téli időszak ráadásul további nehézségeket tartogat, és az sem segít a helyzeten, hogy idén az ünnepeket is másként élik meg az emberek. „Teljesen más formában zárja az évet ezúttal a lakosság úgy az elővigyázatosság, mint a korlátozások miatt.

Idézet
Szilveszterkor nem mennek vendéglőbe, az év végi céges rendezvények elmaradnak, a magánjellegű rendezvények szintén, és egyébként is kevesebben járnak vendéglőkbe, kávézókba az emberek, ez pedig mind-mind bevételkieséshez vezet a vendéglátóegységek és a beszállítók, például hús- és tejfeldolgozók, pékségek, zöldségkereskedők számára is.

Arra készülünk, hogy ez jövőben is kitart, január is csendesebb lesz, a gond viszont az, hogy a helyzet javítására vonatkozó ötleteket már mind kimerítettük, például a házhoz szállítás terén” – részletezte Nagy. 

A vendéglátóipari egységek mellett számos más vállalkozás is nehéz helyzetbe került, ilyen például az Elit Optika. A szemészet vezetője, Demeter Borbála megkeresésünkre elmondta, a bizonytalanság a legrosszabb, nem tudják megjósolni sem, mekkora bevételre számíthatnak. „Bizonytalanságban vagyunk a járványhelyzettel és a cég jövőjével kapcsoltban is.

Idézet
Egy nagyobb beruházást terveztünk ebben az évben, bővíteni szerettük volna a csíkszeredai üzletünket, de nem volt rá lehetőség, és most már azon gondolkodunk, hogy érdemes-e egyáltalán fejlődni, nőni?

A fertőtlenítés is rengeteg nehézséget okoz számunkra, az egyik fő gond, hogy a szemüvegkereteket minden felpróbálás után fertőtleníteni kell, de ezáltal elveszítik a színüket vagy lekopik róluk a márkajelzés, így hetente több keretet vagyunk kénytelenek kidobni” – sorolta a nehézségeket Demeter Borbála.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről
Hirdetés