Két nemzetközi turisztikai vásáron mutatták be a hétvégén Maros megye látnivalóit: az érdeklődők Kisinyovban és Szolnokon ismerkedhettek a térség turisztikai kínálatával.
Folytatódik az 1 Lej Egyesület adománygyűjtő kezdeményezése, melynek során egylejes felajánlásokat várnak, hogy az így összegyűlt pénzből létrehozzák az ország első független gyermekonkológiai és -hematológiai gyógyászati központját.
Minél több a Dan Tanasă vezette egyesület által megnyert per a székelyföldi önkormányzatok ellen, annál nehezebb lesz a magyarság számára kedvező döntést elérni a hasonló ügyekben. Cikkünkben az egyesület tevékenységét vázoljuk.
Kövenként lopkodják szét és adják el a víz alól előbukkanó Bözödújfalu maradványait. A közvélemény szerint kegyeletsértés, ami a negyedszázada elárasztott településsel történik.
Elkészítette az energiaügyi minisztérium azt a határozattervezetet, melynek alapján kifizethetik a ratosnyai vízerőmű megépítéséhez szükséges erdőket. Hatszor többet adnának értük, mint hat éve.
Ha bezárnak egy iskolát, nehezen vagy talán soha nem nyitják újra. Ezért is volt olyan fontos a csütörtök délelőtti iskolaavató ünnepség a Jedd községhez tartozó kis falunak, Kebelének. Tizenkét kisiskolást és tíz óvodást fogad a tanítónő és az óvónő mindennap az új épületben.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki Áder János magyar köztársasági elnök Jakab Istvánt, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesét.
Nem attól lesz óvodaérett egy gyerek, hogy el tud számolni tízig vagy tud öt mondókát, lelki szempontból kell megérnie az édesanyától való elváláshoz, valamint bizonyos önállóságot is feltételez az óvodaérettség. Igen, létezik ez a kifejezés.
Új helyszínen igazi újdonságokkal várják az érdeklődőket a 26. alkalommal megrendezendő erdőszentgyörgyi városnapokon. A sárkányölő Szent György ünnepét három napig ülik.
Hátrányos helyzetű emberek által készített kézműves termékek értékesítéséről folytat tárgyalásokat a mozgássérültek szervezete, az udvarhelyi városháza és a Merkúr áruházlánc. Állandó árukészlettel látnák el a szociális szervezetek az üzlethálózat boltjait.
Egyelőre nem folytatódik a Marosvásárhelyt Jászvásárral, azaz Erdélyt Moldvával és a Moldovai Köztársasággal összekötő autópálya újratervezése. A Számvevőszék vizsgálóbizottsága rendellenességeket észlelt.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
A Marosvásárhelyi Regionális Vérközpont helyiségigénnyel fordult a szászrégeni önkormányzathoz. Olyan helyet szeretnének, ahol véradásra rendezkedhetnek be.
A Maros völgyében több mezőn nyílik a viszonylag ritka kockásliliom, szakemberek szerint még mintegy tíz napig lesz látható a különleges virág. Az egyik holtmarosi „lelőhelyen” pedig Lengyelországból származó gólya gyűrűjét is megtaláltuk.
Öt éve egyrészt divat is volt, másrészt egyfajta belső késztetésként a virágok szeretetét akarta átvinni a gyümölcs- és zöldségfaragásba Fóris Kinga. Azóta igazi háromdimenziós műalkotásokat készít, és különleges munkáit versenyeken is elismerik.
Szintetikus drogokkal kereskedő személyeket vettek őrizetbe a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei. A pszichoaktív hatású szereket Medgyesen, Segesváron és Dicsőszentmártonban terjesztették – fiatalkorúaknak is.
A Maros megyei önkormányzat csütörtöki ülésének legfontosabb napirendi pontja a megyei költségvetés elfogadása volt. Tavalyhoz képest idén 28 százalékkal több pénzből gazdálkodhat a megyevezetés.
Maros megye nem áll túl jól a dúsgazdagok számát illetően, csak tizenötödik ezen a kétes hírű országos listán. A Capital lap évente összeálltott rangsor alapján a szászrégeni Mircea Oltean áll az élen a megyében.
A húsvéti ünnepek közeledtével az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság minden évben felkészül az élelmiszerpiacok megnövekvő forgalmára. Maros megyében idén két ideiglenes bárányvágó pont fog működni.