Elkezdődött hétfőn a tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában, ami a tervek szerint éprilis 14-éig tart.
A Hargita Megyei Mozgássérültek Szövetsége azzal a kéréssel fordul a nyilvánossághoz, hogy a csíkszeredai székhelyüknek, rehabilitációs központjuknak és védett műhelyeiknek helyett adó új épület felépítéséhez aki teheti, járuljon hozzá.
Falumúzeumot rendeznének be az egykori csíkjenőfalvi óvodaépületben, ennek érdekében gyűjtést hirdettek Karcfalva községben. A kezdeményezők úgy vélik, kötelességük átadni az ifjú nemzedéknek azt, amit őseik hátrahagytak.
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.
A Down-szindrómások társadalmi elfogadottságának megerősítésére, illetve az érintett családok tapasztalatainak cseréjére, az ismerkedésre, ünneplésre nyújtott alkalmat a szombati élő zenés bál, amelyet Csíkszeredában szervezett a helyi Happy Down Egyesület.
A romániai GastroPan kiállítás, verseny és vásár Délkelet-Európa legjelentősebb ilyen jellegű rendezvényének számít. Eddig a kiállítást rendszerint Marosvásárhelyen, idén viszont Nagyszebenben rendezték meg március 23–25. között.
Biochipset gyártana Csíkszentsimonban a Lixid Projekt Kft., az ahhoz szükséges alapanyagot, azaz a pityókát székelyföldi gazdáktól vásárolná fel. A csíki gazdák üdvözlik a feldolgozóépítés hírét.
Húsz-huszonöt köbméter szemetet gyűjtöttek össze az Olt-folyó partjáról pénteken a csíkszeredai városháza által szervezett zöld napi akció során az intézmény főként irodai alkalmazottai.
Közel két tucat Csíkszeredából ellopott kerékpárból eddig tizenegyet megtalált, ötöt pedig már vissza is szolgáltatott a rendőrség a jogos tulajdonosoknak – közölte csütörtökön a megyei főkapitányság. Olvasóink arra voltak kíváncsiak, károsultként miként tudhatják meg, hogy biciklijük a megtaláltak kö
Csíkszentsimonba látogatott pénteken Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormánya támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát. Reményei szerint a közeljövőben megegyezés születhet a felek között.
A világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára – a Föld Órájára március 25-én, szombaton 20.30-kor. Csíkszereda ebben az évben is csatlakozik a kezdeményezéshez.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Autóversenyzők tartanak edzést, ezért lezárják a Szent Anna-tóhoz vezető 113A jelzésű megyei utat szombaton.
A hallgatók elégedettségére szeretne alapozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának új dékánja. Makó Zoltán volt dékán helyét márciustól vette át Lázár Ede egyetemi docens, korábbi dékánhelyettes, akivel jövőbeli terveiről, a tervezett változtatásokról, illetve magánélet&
Lejárt az előkészítő osztályokba a körzetes beiratkozás első szakasza, a gyermekek névjegyzékét szerdán tették közzé. A csíkszeredai tanintézetek esetében csak a Petőfi Sándor Általános Iskolában volt túljelentkezés.
A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja – jelentette ki Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón az Igazi Csíki Sör ügyében.
A Hargita megyei önkormányzat többnyire útfelújításokra kért pénzt, a csíkszeredai az utak rendbetétele mellett új létesítmények felépítésére is igényelt támogatást a Helyi Fejlesztések Országos Programon keresztül a fejlesztési minisztériumhoz.
Rendkívüli ülést tartott csütörtökön a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete, amelyen módosították a polgármesteri hivatal státusjegyzékét, hét új állással bővítve a közintézményt.
Gyerekkori álma teljesült a csíkszeredai Lőrincz Szabolcsnak, amikor kijutott a tizedik alkalommal megszervezett Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára.