Székelyek Bukarestben – képtörténet

Mintegy ötszáz székelyföldi utazott szerdán Bukarestbe, hogy a környezetvédelmi miniszterrel oszthassák meg a medvetámadásokkal kapcsolatos problémáikat. Az udvarhelyiek hajnalban indultak, tudósítónk és fotóriporterünk is velük tartott. Képtörténetben mutatjuk be útjukat.

Szent Lászlóról szóló rockoratóriumot mutat be a Role együttes

Közel nyolcvan táncos, zenész, színész, statiszta közreműködésével mutatja be augusztus 20-án a csíkszeredai Szabadság téren a Role együttes a Szent László, légy velünk! című rockoratóriumot, táncjátékot.

Szent Lászlóról szóló rockoratóriumot mutat be a Role együttes
2017. július 05., szerda

Így teljesítettek az érettségin a Hargita megyei végzősök

Közzétették szerdán az érettségi eredményeit, Hargita megyében a vizsgázók több mint fele – 60,48 százalék – ért el legalább hatos átlagot. Az idei átmenési arány szinte azonos a tavalyival, amikor a vizsgázók 60,09 százaléka írta meg az átmenőt.

Így teljesítettek az érettségin a Hargita megyei végzősök
2017. július 05., szerda

Hargita megyében közel 78 ezer nyugdíjast érint a nyugdíjpont értékének növelése

Ezer lejre nőtt a nyugdíjpont értéke július elsejétől, így a nyugdíjak összege már ettől a hónaptól nagyobb lesz. A kilencszázalékos növekedés Hargita megyében közel 78 ezer nyugdíjast érint, a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőkön azonban nem sokat segít.

Hargita megyében közel 78 ezer nyugdíjast érint a nyugdíjpont értékének növelése
2017. július 05., szerda

175 medve kilövésére adnak engedélyt – országos szinten

Elindult szerdán hajnalban Bukarestbe, a környezetvédelmi miniszterrel tartandó találkozóra a székelyföldi küldöttség. Megoldást keresnek az immár mindennapossá vált medvetámadások problémájára. Munkatársaink is buszra ültek.

175 medve kilövésére adnak engedélyt – országos szinten
2017. július 04., kedd

Folyamatosan csökken a beiskolázottak száma Romániában

A 2016–2017-es tanévben a romániai köz- és felsőoktatásban beiskolázott tanulók száma 3,59 millió fő volt, 45 300-zal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) közleményéből.

Folyamatosan csökken a beiskolázottak száma Romániában
2017. július 04., kedd

Hozzáláttak a madéfalvi kultúrotthon felújításához

A héten láttak munkához a madéfalvi kultúrotthonnál a felújítást végző cég alkalmazottai, akiknek két év áll a rendelkezésükre elvégezni a teljes körű tatarozást. Az önkormányzat bízik benne, hogy annál rövidebb idő is elég lesz a kivitelezésre.

Hozzáláttak a madéfalvi kultúrotthon felújításához
2017. július 04., kedd

Csütörtökig lehet beiratkozni a középiskolákba

Hargita megyében csütörtökig tart a középiskolák kilencedik osztályaiba készülő diákok felvételije, amelyre a hét elejétől iratkozhatnak a nyolcadik osztályt végzett tanulók.

Csütörtökig lehet beiratkozni a középiskolákba
2017. július 04., kedd

Várják a továbbtanulni akaró diákokat a Sapientia csíkszeredai karán

Idén is 14 alapképzéses és 5 mesterképzéses szakra várja a jelentkezőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara: összesen 318 tandíjmentes és 320 tandíjas helyet hirdettek meg, amelyekre július 17-25. között lehet beiratkozni.

Várják a továbbtanulni akaró diákokat a Sapientia csíkszeredai karán
2017. július 04., kedd

Elegük van a medvetámadásokból, több mint kétszázan készülnek Bukarestbe Hargita megyéből

Több mint kétszáz polgármester, közbirtokossági elnök, vadásztársulati vezető és állattartó gazda jelentkezett a július 5-i bukaresti megmozdulásra – tájékoztat közleményben Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája.

Elegük van a medvetámadásokból, több mint kétszázan készülnek Bukarestbe Hargita megyéből
2017. július 04., kedd

Csíkszentkirályi Szent István Egyházi Kórus: ahol minden próba egy külön élmény

A tapasztalatszerzés motiválja leginkább a Csíkszentkirályi Szent István Egyházi Kórus tagjait, akik heti rendszerességgel próbálnak. Jelenleg huszonegyen énekelnek a karban. Folytatjuk csíkszéki egyházi kórusokat bemutató sorozatunkat.

Csíkszentkirályi Szent István Egyházi Kórus: ahol minden próba egy külön élmény
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
„A székely vándor végre hazatalált”
Megnyitás

„A székely vándor végre hazatalált”

A korondi születésű Lőrincz Márton 1936-ban magyar színekben lett olimpiai bajnok, szabadfogású birkózásban. Buenos Airesben halt meg, és temették el. 55 évvel a halála után viszont újra „hazatért”: szülőfalujában, a Firtos lábánál helyezték hamvait örök nyugalomra.

2017. július 04., kedd

Játékfüggőség: a tabunak számító szenvedélybetegség

Noha a szakemberek szerint a szerencsejáték-függőség a csíki térségben is gyakori szenvedélybetegségként van jelen, az érintettek csak ritka esetben fordulnak szakemberhez segítségért.

Játékfüggőség: a tabunak számító szenvedélybetegség
2017. július 04., kedd

Amikor a diákok is dolgozni kezdenek

Népszerű az idénymunka a Hargita megyei diákok körében, a nyári szünet első két hetében már 168 középiskolást és egyetemistát alkalmaztak. Megyeszinten 706 ajánlat közül választhatnak az érdeklődők.

Amikor a diákok is dolgozni kezdenek
2017. július 03., hétfő

Köszönetüket fejezik ki az Ezer Székely Leány Napja szervezői

Közleményben köszönték meg a szervezők, hogy szombaton több ezer székely ruhás leány és legény töltötte be Csíkszereda főterét, majd a Kis- és Nagy-Somlyó hegye közötti Nyerget július első szombatján, az Ezer Székely Leány Napján.

Köszönetüket fejezik ki az Ezer Székely Leány Napja szervezői
2017. július 03., hétfő

Befejeződhet idén az újtusnádi ravatalozó építése

Van még tennivaló az újusnádi ravatalozónál, de amennyiben minden a tervek szerint alakul, akár már ebben az esztendőben használatba veheti az egyházközösség a régóta igényelt létesítményt.

Befejeződhet idén az újtusnádi ravatalozó építése
2017. július 03., hétfő

Megduplázódott az útlevéligénylések száma Hargita megyében

Az igénylők száma fokozatosan növekedett június elejétől kezdődően úgy a csíkszeredai, mint a megyében található kihelyezett útlevélosztályokon – tájékoztatta az Agerprest a Hargita megyei prefektúra.

Megduplázódott az útlevéligénylések száma Hargita megyében
2017. július 03., hétfő

Hang- és videofelvétel készül a sofőrvizsgák gyakorlati próbájáról

Hang- és videofelvétel készül hétfőtől a sofőrvizsgák gyakorlati próbájáról – derül ki a közlekedési törvénykönyv pénteken érvénybe lépett módosításaiból. Emellett egy miniszteri rendelet a sofőriskolák számára is kedvezőtlen változásokat hoz.

Hang- és videofelvétel készül a sofőrvizsgák gyakorlati próbájáról
2017. július 03., hétfő

Idén biztosan zárva marad a Szeredai-fürdő

A csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete a pénteki tanácsülésen döntött arról, hogy nem nyílik meg idén a Szeredai-fürdő.

Idén biztosan zárva marad a Szeredai-fürdő

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye