Elhunyt Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár. A politikus 80 éves volt – adja hírül az Euronews.
Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a kedden zárult Sziget fesztiválra, amely hétből három napon is telt házas volt – áll a Sziget fesztivál által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
Olyan alacsony a vízállás a Duna budapesti szakaszán, hogy kilátszik az Ínség-szikla. Ez a szikla általában víz alatt van, de a budapesti vízmércén mért 95 centiméter körüli vízállásnál kibukkan a vízből.
Svédországba kapott meghívást a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, szokásukhoz híven, ezúttal is több állomást felölelő, több országon átívelő turnét szerveztek.
Egy rövid kedvcsinálót követően kijött az első hosszú előzetes az Oscar-díjas Nemes Jeles László, a Saul fia rendezőjének új filmjéhez. A Napszállta (Sunset) című alkotás a Velencei Filmfesztiválon debütál, Magyarországi premierje pedig szeptember 27-én lesz.
Noha a görögországi erdőtűz híre a hazai, nyaralni készülők körében is okozott némi pánikhangulatot, romániai turisták nincsenek veszélyben, és a nyaralni készülőknek sincs okuk aggodalomra.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításával kezdődött Romániában a magyar közösségre nehezedő állami nyomásgyakorlás, szögezte le lapunk kérdésére csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.
Európa jövője szempontjából meghatározó lesz a 2019-es európai parlamenti választás. De milyen kihívásokkal kell szembenéznie Magyarországnak és a romániai magyar kisebbségnek? – erre a kérdésre próbáltak választ adni a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szerdán.
Az Európai Unió meggyengülésének okait, illetve a kontinens jövőjét boncolgatták magyar, román és lengyel „nagyágyúk” Tusványos első napján. A felszólalók között Mihai Răzvan Ungureanu volt román miniszterelnök is helyet kapott.
A magyarországi, Nagykáta - Tápiószele és Berettyóújfalu - Biharkeresztes közötti pályajavítási munkálatok miatt július 21-e és augusztus 3-a között módosul a nemzetközi vonatok menetrendje - tájékoztatott csütörtökön a román vasúttársaság (CFR) kolozsvári regionális központja.
Élményekben gazdagon tért haza a napokban a lengyelországi Boroszlóból (Wroclaw) az a tíz faipari technikus szakos, tizedik osztályos gyergyóditrói diák, akik számára iskolájuk, a Puskás Tivadar Szakközépiskola háromhetes tanulmányi utat biztosított egy pályázatnak köszönhetően.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Idén is nagy népszerűségnek örvendett az angliai Manchesterben második alkalommal megszervezett Góbéfest, amelyet a hétvégén tartottak a város központjában lévő Albert-téren.
Közvetlen járatot indított Toronto és Bukarest, illeve Montreal és Bukarest között az Air Canada légitársaság.
A Clearservice takarító cég Németországban biztosít munkát erdélyi munkavállalók részére, azonban célja, hogy dolgozói néhány év múlva hazajöjjenek, és itthon valósítsák meg álmukat. Ezért indította el a cég a munkatársai számára az „Itthon Otthont Teremtünk” programot.
Budapesten nyílik kiállítása Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművésznek a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által létrehozott Kárpát-haza Galéria eseménysorozat keretében.
Nem hét, hanem kilenc személy halt meg a kedden délután Budapest közelében történt közlekedési balesetben, amelyben egy romániai rendszámú kisbusz volt érintett – írja az Agerpres hírügynökség a külügyminisztérium kedd esti közlésére hivatkozva.
Pünkösd az egyház születésnapja és egyik legnagyobb ünnepe. A Szentlélek eljövetelének ünnepe bővelkedik népszokásokban.
Eltévedni nem lehet, a jelek elvezetnek. A világ egyik legősibb útját járni egyéni vállalás. A székelyudvarhelyi-kadicsfalvi Szilágyi Ferenc és lánya, Dalma 2014 óta fontolgatták: el lehetne menni…