Ellenőrzésen bukott le két udvarhelyszéki, akik ittas állapotban ültek volán mögé, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkeztek, és az autók sem voltak bejegyezve a közúti forgalomba.
Tizenötödik alkalommal hozta nyilvánosságra Románia leggazdagabb személyeinek névsorát a Capital nevű gazdasági lap. A 2016-os adatok szerint Hargita megyéből egyedüliként Verestóy Attila szerepel a listán.
A vadak és az ember életterének átfedései miatt egyre gyakrabban tévednek be udvarhelyszéki településekre az erdők lakói. Az ember közelségéhez hozzászokott vadak azonban sok fejfájást okoznak a gazdáknak, autósoknak és vadőröknek.
Évente 6–10 áramlopásra derül fény Udvarhelyszéken, a gázlopások száma ennél alacsonyabb. Mivel a vízvezetékrendszer megcsapolása a legkevésbé veszélyes, utóbbival is többen megpróbálkoznak. A közműszolgáltatóktól történő lopás bűncselekménynek minősül.
Évek óta probléma, hogy egyesek a Kénosi-tető felé haladva szabadulnak meg szemetüktől, emiatt pedig ipari hulladék, összetört elektronikai berendezések, pillepalackok és egyéb műanyag hulladék csúfítja a környéket. A polgármester takarítást ígér, a környezetőrség szerint csak egy mobil kamera kihelyezése jelenthet megoldást.
Megteremtenék a biciklis közlekedés lehetőségét Székelyudvarhelytől Keresztúrig, több mint húsz kilométer hosszan. Hargita megye tanácsa európai uniós pályázatból finanszírozná a beruházást.
Nem mindenki fog örülni annak, ha eltörlik a hároméves kor alatti gyerekek esetében a társasházi közösköltség-fizetési kötelezettséget, hiszen ezáltal megnő a többi lakó kiadása. Véleményes ügy.
A március 25-i erdők napja alkalmából nagy fába vágták fejszéjüket az erdészek: a romániai rekordnak számító egy nap alatt elültetett egymillió csemetét kívánták felülmúlni 1,2 millió facsemete elültetésével. Udvarhelyszéken húszezer fával szálltak be a közösbe.
Két helyre is riasztották a bögözi önkéntes tűzoltókat csütörtökön – tájékoztat a község önkormányzata a Sok a gyújtogató, kevés a tűzoltó című közleményében.
Túl a szerdai meleg napon most furcsán hangzik, de tény: a Madarasi Hargitát friss hótakaró lepte be. Az utóbbi napok havazásának köszönhetően a síközpont lesiklópályáit 25 centis friss hó fedi, délben pedig akár 9 Celsius-fokig is felmelegszik a levegő.
Udvarhelyszék három városának önkormányzatai nagyrészt útjavításokra igényeltek pénzt a regionális és fejlesztési minisztérium Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) benyújtott pályázatokban. Az útkarbantartások mellett szennyvízhálózat bővítésére, kórházi gyermekosztály
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Március közepén ugyan már megjelent az első fehér gólya Homoródszentpálon, néhány napon belül azonban nagyobb csapatokban is visszatérnek vidékünkre – tudtuk meg Szabó József székelyudvarhelyi ornitológustól.
Megáldják vasárnap a székelykeresztúri Szent Kereszt felmagasztalása-plébániatemplom új nagyharangját. A 880 kilós hírközlő Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő műhelyében készül. Nagy átmérője 1087, magassága 965 milliméter.
Népszerűsítenék az elektronikus ügyintézésre lehetőséget biztosító www.e-szolgaltatasokhr.ro internetes felületet, amelyen keresztül Hargita megye lakói online intézhetik ügyeiket. Ugyanakkor a weblapon egyes megyei közintézmények online szolgáltatásai is elérhetők, amelyeket a későbbiekben bővíteni szeretnék.
Elkezdték a meder- és ároktakarításokat az udvarhelyszéki települések egy részén, számos faluban kalákát is hirdettek a közmunkára. Van olyan község, ahol az önkormányzat szükség esetén munkagéppel segíti a lakókat az áradásmegelőzés elvégzésében.
A minőségi hegyvidéki szarvasmarha-állományra kérhető támogatás feltételeinek változása miatt újabb lehetőségük nyílt a gazdáknak a tejtermelés-ellenőrző programba (COP) való beiratkozásra március 31-éig.
A széna kilójáért jelenleg 40–60 bani körüli árat kérnek, míg a búzát minőségétől függően 70–78 baniért lehet értékesíteni kilogrammonként. A megkérdezett gazdák szerint mindkettő iránt nagyon visszafogott a kereslet.
Vasárnap estig meghosszabbította az Országos Meteorológiai Szolgálat a rossz időre vonatkozó figyelmeztetését, amely az ország egész területét érinti.