
A lakóközösségeken múlik, hogy a kisgyerekes családok mennyit fizetnek a közösbe
A lakástulajdonosi társulások működését szabályozó 2007-ből származó 230-as törvény egyik cikkelyét egészítették ki nemrég egy olyan bekezdéssel, amely szerint a lakószövetségek eldönthetik, hogy a három éven aluli gyermekeket kivonják-e vagy sem a közös költségek fizetése alól. Ennek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy a csíkszeredai és udvarhelyi lakószövetségeknél mi volt eddig a bevett szokás, és a jogszabály megjelenésétől kezdve változtatnak-e azon vagy sem.
2017. március 28., 10:532017. március 28., 10:53
2017. március 28., 10:572017. március 28., 10:57
A közös költségben többnyire a szemétszállítási díj, a lépcsőházi világítás költsége, az egyéb költségek, toronyházakban a lift működtetésének költsége oszlik meg a lakrészekben élő személyek száma szerint. Amennyiben úgy dönt egy adott lakószövetség, hogy a három éven aluli gyermek után nem kell közös költséget fizetni, akkor az érintett családok havonta hozzávetőleg az egy személy után járó 7,35–7,50 lejes szemétszállítási díj, az 1–2 lejes lépcsőházi világítási díj, a lépcsőházanként változó összegű, általában 5–20 lej közötti egyéb költség, valamint adott esetben a 3–5 lejes lifthasználati díj kifizetésének kötelezettsége alól mentesülhetnek.
Boros Tibortól, a csíkszeredai Orgona lakószövetség elnökétől megtudtuk, hogy a hozzájuk tartozó tömbházakban eddig sem számították bele a közös költségbe a három éven aluli gyermekeket, ez már évek óta így van, és erről közgyűlésen döntöttek a lakók annak idején. Puskás Éva, a csíkszeredai Nárcisz lakástulajdonosi társulás titkára érdeklődésünkre elmondta, eddig az volt az eljárás náluk, hogy az egy éven aluli gyermeket nem írták be a közös költségbe, csak egy éves koruk után. A jogszabály bevezetése kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nemsokára közgyűlést fognak tartani, és akkor arról is hoznak majd döntést a lakókkal közösen, hogy a továbbiakban hogyan járjanak el. Mint magyarázta, gyakran azzal érvelnek az emberek, hogy
A hozzájuk tartozó tömbházakban jelenleg háromra tehető azon családok száma, akiket érintene ez a rendelkezés.
Hányan vannak, mennyit fizetnek? Lakószövetségek döntik el, hogy hány éves kortól kell a közös költségbe fizetni
Fotó: Mihály Csaba
A csíkszeredai Tudor lakótelepi Kaktusz, Fenyő, Akác, valamint Nárcisz lakószövetségek ügyintézője a téma kapcsán közölte, ha nő a személyek száma egy lakrészben, akkor a lakó a lépcsőházfelelősöknek kell bejelentse az újabb személyt, viszont van példa arra is, hogy ezt helyette a szomszédja teszi meg. Az ügyintéző szerint eddig is minden lakóközösség maga döntötte el, hogy hány éves kortól veszik be a gyermeket a közös költségbe, általában erre már egy hónapos kortól sor került.
Szép gesztusnak tartja Varga István, a székelyudvarhelyi Tábor 3 lakástulajdonosi tárulás elnöke a honatyák döntését, amivel véleménye szerint a gyerekvállalást szeretnék ösztönözni. Azonban úgy véli, hogy a korhatárt nem kellett volna három évig kitolni, hiszen az egyéves gyerekeket is lifttel utaztatják szüleik, ugyanakkor a háztartási szemét mennyisége is nagyobb egy kisgyerekes családban, mint egy gyermektelen pár esetében. Az adminisztratív és karbantartási költségek eloszlását, a lépcsőházi villanyfogyasztás díját például a lakófelület alapján határozzák meg, azonban a szemét és járdatakarításét, toronyblokkok esetében pedig a lifthasználatot a személyek száma után fizetik – ez utóbbihoz csak a második emeletnél magasabban élők járulnak hozzá. Így tehát jelenleg a csecsemők után is havonta tíz lej körüli összeget fizetnek közköltségként a szülők – magyarázta az elnök. Ha ez módosulni fog, a költségek leosztását újra kell számolni, tehát a többi lakó többet fog fizetni.
– összegezte Varga. Nála a napokban már ketten is érdeklődtek a módosítás iránt, azonban amíg az nem jelenik meg a Hivatalos Közlönyben, nem hívja össze a társuláshoz tartozó huszonegy lépcsőház felelőseit, hogy döntsenek a kérdésben.

Nem lesz kötelező a három év alatti gyerekek után is fizetni a társasházakban a közös költséget, ha ehhez a lakóközösség is hozzájárul. Erről keddi ülésén döntött a bukaresti képviselőház – tudósít az MTI.
Jónak tartja Zólya Attila, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Lakótársulás elnöke is, hogy a kisgyerekek után nem lesz kötelező közös költséget fizetni, azonban a többi lakóra nézve megterhelőnek tartja az intézkedést. A médiából már értesült a jogszabályról, azonban várja annak hivatalos megjelenését, ugyanakkor úgy véli, hogy erről a polgármesteri hivataltól is értesítést kell kapniuk. Szerinte a jogszabály érvényesítése nem lesz egyszerű, mivel a lakástulajdonosi társuláshoz tartozó lépcsőházak többségében nincs tömbházfelelős, ezért nehéz lesz a lakók tájékoztatása és a döntéshozás megszervezése. A lakók koráról nem vezetnek nyilvántartást, így azt sem tudja még, hány potenciális kedvezményezett lakhat a társuláshoz tartozó tömbházakban.
Indoklás
A törvénymódosító indítványt tavaly májusban terjesztette be Dragoş Luchian liberális képviselő. Indoklásában abszurdumnak nevezte, hogy egy csecsemő vagy kisgyerek után is ugyanannyi közös költséget fizessenek a szülők, mint amennyit egy felnőtt lakónak kell fizetnie, miközben például a kisállatok gazdáit semmilyen többletköltség nem terheli.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!