Románia első, nemzetközi versenyek szervezésére is alkalmas motorverseny-pályáját építik Maros megyében. A megyei önkormányzat szombaton, május 8-án írta alá az 55,9 millió lejes projekt kivitelezésére vonatkozó szerződést, a megvalósításra 36 hónap áll rendelkezésre.
Románia első, nemzetközi versenyek szervezésére is alkalmas motorverseny-pályáját építik Maros megyében. A megyei önkormányzat szombaton, május 8-án írta alá az 55,9 millió lejes projekt kivitelezésére vonatkozó szerződést, a megvalósításra 36 hónap áll rendelkezésre.
Meg kell oldani a válságot saját eszközökkel, de a politikumnak is teljesíteni kell, emelte ki Olosz Gergely az RMDSZ frakcióvezetője a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ugyanakkor a koalíciónak is működnie kell, tette hozzá a képviselő.
A Háromszéki Ifjúsági Tanács a Nevelési és Szakképesítési Közösségi Programok Országos Ügynökségének meghívására a Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány által megszervezett ONG Fest nevű országos civil fesztiválon és kiállításon vett részt Bukarestben a hétvégén.
Hetvennégy végzős hallgató – ötvenkilenc a magyar- és tizenöt a román tagozatról – ballagott el pénteken, május 7-én a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyeztett Tagozatán.
Mindenki szeretne tisztaságot látni a Négyes körül, de az üdülőövezet rendezése még várat magára. Jóindulat és ötletek bőven vannak, de tényleges megoldások kevésbé.
Nem mindennapi helyzetben volt szükség a hétvégén a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség különleges bevetési egységének néhány tagjára, akik péntekre virradó éjszaka Csíkszeredában egy fiatalembert akadályoztak meg abban, hogy öngyilkos legyen.
Immár második hónapja, hogy csökkenő tendenciát mutat Hargita megyében a munkanélküliségi ráta – tájékoztat a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség.
Sepsiszentgyörgyön is megünnepelték a Vöröskereszt világnapját, az Erzsébet parkban felállított sátorban különböző rendezvényekkel várták szombaton az érdeklődőket.
A Marosvásárhelyi Transilvania repülőtér három új szolgáltatással rukkol elő: hétfőtől pilótaiskolát indítanak, valamint légitaxit és légi mentést is kínálnak.
Maros megye kormánybiztosa, Marius Paşcan leváltotta Apold szociáldemokrata polgármesterét, mivel Niculae Colceriut 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték csúszópénz elfogadása miatt.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Székelyföld sikeréről értekeztek pénteken Sepsiszentgyörgyön, a 4. Sikeres Székelyföld szakmai fórumon. A számos értelmiségit, szakembert felvonultató konferecián a megyei és városi elöljárók, politikusok mellett oktatási szakértők is jelen voltak.
Pénteken tartotta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium a Tarisznyás Márton útján elnevezésű hagyományörző napot. A kezdetekben szerény programkínálatú rendezvény mára már nemzetközivé nőtte ki magát, a hetedik alkalommal megszervezett hagyományőrző napokon a gimnázium magyarországi testvériskoláinak képviselői is részt vettek.
Sólé és iszap ömlött a Kis-Küküllőbe csütörtökön, május 6-án, ezért a Maros Vízgyűjtő Medence Igazgatósága sürgősen értesítette a folyó mentén levő vízszolgáltatókat, hogy raktározzanak el vizet még mielőtt a szennylé eléri a nagyobb településeket.
Nem lehetett volna elkerülni a drasztikus lépéseket, valamint gazdasági válságban igen nehéz kormányozni, mondta Markó Béla Sepsiszentgyörgyön az országos megszorításokkal kapcsolatosan.
Kétnapos látogatásra érkezett Markó Béla miniszterelnök-helyettes Háromszékre, melynek során a tanügyi törvénytervezetről, és az ezzel kapcsolatos koalíciós megállapodásokról értekezett.
Az új rendszert fokozatosan vezették be a háziorvosi rendelőkben, van, ahol csupán néhány napja működik, máshol már hetek óta. Nem mindenki elégedett az új intézkedéssel.
Szórványtanácskozásra kerül sor Sepsiszentgyörgyön, amelyen részt vesznek többek között Kovászna és Hargita megye szórványprogramjainak felelősei, valamint Hunyad megyei vendégek.