Elképesztő, mit szednek be a fiatalok

Az álomboltok bezárásával nem sikerült megoldani a legális drogok okozta problémát. A marosvásárhelyi fiatalok találékonyságát bizonyítja, hogy máris új hallucinogén anyagot fedeztek fel. Ez egy tisztálkodó szer.

Borbély László: fel sem merült a nagybányai aranybánya újraindítása

Románia környezetvédelmi és erdőügyi minisztere hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy engedélyt adtak volna a nagybányai aranybánya újraindítására. Sőt, az elmúlt időszakban nem is kért erre engedélyt egyetlen vállalat sem.

Borbély László: fel sem merült a nagybányai aranybánya újraindítása
2010. február 28., vasárnap

Nem irtanak ki 8,2 hektár erdőt, mégis lesz terelőút

Elkezdődhet Marosvásárhelyen az oly vitatott terelőút megépítése a Tudor lakónegyed és a kórház között, miután a városháza képviselői és a környezetvédelmi miniszter megegyezett: mindketten támogatják az új nyomvonalat, amely 8,2 hektár erdő kivágása helyett csak legfennebb 4 hektár letarolásával jár.

Nem irtanak ki 8,2 hektár erdőt, mégis lesz terelőút
2010. február 28., vasárnap

Több könyvet is bemutattak a Szakszervezetek Művelődési Házában

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében három, az erdélyi magyar közélettel foglalkozó könyvet mutattak be péntek délután a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében.

Több könyvet is bemutattak a Szakszervezetek Művelődési Házában
2010. február 28., vasárnap

Egy hét alatt tízezer leadott roncsautó

Ezentúl a közintézmények is cserélhessék le régi, használt, környezetszennyező gépkocsijaikat a roncsautóprogram keretében – tervezi Borbély László környezetvédelmi és erdőügyi miniszter, mivel a program beindulásától (egy hete) sokkal sikeresebb, mint gondolták.

Egy hét alatt tízezer leadott roncsautó
Egy hét alatt tízezer leadott roncsautó
2010. február 28., vasárnap

Egy hét alatt tízezer leadott roncsautó

2010. február 28., vasárnap

Egy hét alatt tízezer leadott roncsautó

Ezentúl a közintézmények is cserélhessék le régi, használt, környezetszennyező gépkocsijaikat a roncsautóprogram keretében – tervezi Borbély László környezetvédelmi és erdőügyi miniszter, mivel a program beindulásától (egy hete) sokkal sikeresebb, mint gondolták.

Egy hét alatt tízezer leadott roncsautó
Egy hét alatt tízezer leadott roncsautó
2010. február 28., vasárnap

Egy hét alatt tízezer leadott roncsautó

2010. február 28., vasárnap

Rendőrségi, csendőrségi razziák hétvégéje

Bűnügy, gazdasági és közlekedés-rendészeti rendőrök, illetve csendőrök részvételével került sor a hétvégén Hargita megyében nagyszabású ellenőrző akcióra. Ezek nyomán több mint harminc bűncselekményt lepleztek le, az esetek több mint felénél az elkövetőket tetten érték az egyenruhások.

Rendőrségi, csendőrségi razziák hétvégéje
2010. február 28., vasárnap

Nemsokára döntenek a bentlakás elhelyezéséről

Egy hatalmas, megnyert pályázat keretében nyáron elkezdődik a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület külső és belső felújítása. Ennek befejezése után az épületben csak oktatási felületek lesznek, így költöznie kell a Márton Áron Gimnázium bentlakásának, amelyik jelenleg az iskolaépületben működik.

Nemsokára döntenek a bentlakás elhelyezéséről
2010. február 28., vasárnap

A polgármesteri hivatalt hibáztatja az E-ON

A hatósági engedély hiánya miatt kezdték el pár nap késéssel a csíkszeredai Kossuth utca és Temesvári sugárút kereszteződésében észlelt nagyméretű gázszivárgás kijavítását – olvasható abban a közleményben, amelyben kérdéseinkre válaszol az E-ON Románia szolgáltató.

A polgármesteri hivatalt hibáztatja az E-ON
A polgármesteri hivatalt hibáztatja az E-ON
2010. február 28., vasárnap

A polgármesteri hivatalt hibáztatja az E-ON

2010. február 27., szombat

Sok a munkanélküli Maros megyében

Maros megyében jelenleg több mint 20 000 munkanélkülit tartanak nyilván. A dolgozók száma így 2009 végére 125 000-re csökkent.

Sok a munkanélküli Maros megyében
Sok a munkanélküli Maros megyében
2010. február 27., szombat

Sok a munkanélküli Maros megyében

2010. február 27., szombat

Sok a munkanélküli Maros megyében

Maros megyében jelenleg több mint 20 000 munkanélkülit tartanak nyilván. A dolgozók száma így 2009 végére 125 000-re csökkent.

Sok a munkanélküli Maros megyében
Sok a munkanélküli Maros megyében
2010. február 27., szombat

Sok a munkanélküli Maros megyében

2010. február 26., péntek

Visszahelyezte az RTL Klubot a kábelszolgáltató. De meddig?

Újra foghatják az RTL Klubot az RCS&RDS ügyefelei is Maros megyében. A kábelszolgáltató székháza előtti tiltakozásra a cég területi igazgatója, Gheorghe Proștean válaszolt. Engedve a tiltakozók nyomásának visszahelyeztette a csatornát a régi sugárzási frekvenciájára, de csupán újabb intézkedésekig.

Visszahelyezte az RTL Klubot a kábelszolgáltató. De meddig?
2010. február 26., péntek

Vita Gyergyószentmiklós címeréről

Új címere lesz Gyergyószentmiklósnak. Egyelőre azonban igencsak megoszlanak a vélemények arról, hogy pontosan milyen is legyen a város hivatalos szimbóluma. A polgármesteri hivatal megrendelésére több címerváltozat is készült, de a jelek szerint igazából egyik sem nyerte el a polgárok tetszését.

Vita Gyergyószentmiklós címeréről
Vita Gyergyószentmiklós címeréről
2010. február 26., péntek

Vita Gyergyószentmiklós címeréről

2010. február 26., péntek

Tűz volt egy udvarhelyi raktárban

Tűz ütött ki egy székelyudvarhelyi cég raktárában pénteken, február 26-án délután, az anyagi kár nem jelentős.

Tűz volt egy udvarhelyi raktárban
Tűz volt egy udvarhelyi raktárban
2010. február 26., péntek

Tűz volt egy udvarhelyi raktárban

2010. február 26., péntek

Új szakok a csíkszeredai Sapientián

Új szakokat szeretne indítani a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok kara.

Új szakok a csíkszeredai Sapientián
Új szakok a csíkszeredai Sapientián
2010. február 26., péntek

Új szakok a csíkszeredai Sapientián

2010. február 26., péntek

Mesteri képzés indulhat Csíkszeredában

A budapesti Corvinus egyetemmel együttműködésben, székhelyen kívüli képzésként az ősztől mesteri képzés indulhat Csíkszeredában. A képzésre bármely országban szerzett diplomával lehet jelentkezni, de tudni kell magyarul.

Mesteri képzés indulhat Csíkszeredában
Mesteri képzés indulhat Csíkszeredában
2010. február 26., péntek

Mesteri képzés indulhat Csíkszeredában

2010. február 26., péntek

Autók égtek el Marosvásárhelyen

Péntek reggel a marosvásárhelyi Tudor lakótelepen, a Cutezantei utcában tíz autó lobbant lángra, kettő közülük teljesen kiégett, a többi is jelentősen károsult. Nagy valószínűséggel gyújtogatás történt.

Autók égtek el Marosvásárhelyen
Autók égtek el Marosvásárhelyen
2010. február 26., péntek

Autók égtek el Marosvásárhelyen

2010. február 26., péntek

Vita és személyeskedés a megyei tanács ülésén

Nem volt mentes a vitától a Hargita megyei önkormányzat pénteki ülése. A vita személyeskedéssé vált, a polgári frakció tartózkodott a szavazásoknál.

Vita és személyeskedés a megyei tanács ülésén

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye