A román állampolgárok közel hatmillió eurót költöttek el május elsején

A Romániai Turisztikai Cégek Szövetségének (FPTR) adatai szerint több mint 86 000 állampolgár töltötte a május elsejét romániai üdülőtelepeken, és csak 11 000 utazott külföldre. A turisták közel hatmillió eurót költöttek.

Szobrot kapott a neves ortopéd szakorvos

Nagyot gondoltak az egyik országos lefedettségű rádióadó szerkesztői. A gondolatból tett lett, melynek eredményeként öt romániai személy kapott mellszobrot munkásságáért. Egyikük a neves marosvásárhelyi ortopéd szakorvos, Băţagă Tiberiu. Úgy jött a szoboravatásra, hogy nem is tudta, miért jön – meg is lepődött.

Szobrot kapott a neves ortopéd szakorvos
2010. május 03., hétfő

Az udvarhelyi tanintézmények finanszírozása is nő

Rövidesen megjelenik a Hivatalos Közlönyben az a törvénymódosító határozat, melynek értelmében nő a fejkvóta alapú finanszírozás bizonyos tanintézmények esetében.

Az udvarhelyi tanintézmények finanszírozása is nő
2010. május 03., hétfő

A kormány megállapodott az IMF-el, hogy év közepéig visszafizeti az ÁFÁ-t

A kormány megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), hogy év közepéig napirendre kerül az ÁFA törvény által előírt 45 napos visszafizetésével, nyilatkozta Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter.

A kormány megállapodott az IMF-el, hogy év közepéig visszafizeti az ÁFÁ-t
2010. május 03., hétfő

Előadás anyanyelvünkről

A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű rendezvénysorozat keretében Komoróczy György újságíró tart előadást pénteken délután hat órától a csíkszeredai városháza gyűléstermében.

Előadás anyanyelvünkről
Előadás anyanyelvünkről
2010. május 03., hétfő

Előadás anyanyelvünkről

2010. május 03., hétfő

Gyilkostói sípálya: a nemzeti park egyelőre elutasítja a projektet

Hivatalosan is határozott a Békás-szoros Nagyhagymás Nemzeti Park Tudományos Tanácsa a Gyilkos-tóhoz tervezett sípálya, valamint a Mária forrás beépítését eredményező ivóvízvezeték ügyében. A határozat mindkét projekt esetében ugyanaz: a hiányos dokumentációk miatt elutasítják a projekteket.

Újra égett az erdő Csiszérben

Legalább tíz hektár erdős terület égett le a gyergyószéki Csiszér-dűlőben, Hidegék lokán. A tüzet, akárcsak két héttel ezelőtt, emberi gondatlanság okozta.

Újra égett az erdő Csiszérben
Újra égett az erdő Csiszérben
2010. május 03., hétfő

Újra égett az erdő Csiszérben

2010. május 02., vasárnap

Gödörbe zuhant és meghalt egy fiatalember Büdösfürdőn

Tragikus haláleset történt a hétvégén Büdösfürdőn. Egy csíkszentimrei fiatalember zuhant a régi bányabejáratnál található gödörbe, és életét vesztette.

Gödörbe zuhant és meghalt egy fiatalember Büdösfürdőn
2010. május 02., vasárnap

Békéért zarándokoltak a Kolping-családok

Évtizedes hagyomány immár, hogy Szent József ünnepén Csíksomlyóra látogatnak a romániai Kolping-családok. Az is megszokott már, hogy egyúttal béke-zarándoklatként is számon tartják a rendezvényt, amely a csíkszeredai kitérő után Gyergyószentmiklóson folytatódott.

Békéért zarándokoltak a Kolping-családok
2010. május 02., vasárnap

Maros megyeiek is a függetlenek új pártjában

Május elsején, a munka ünnepén tartotta alakuló ülését a parlamentben helyet foglaló független honatyák által alapított párt, a Románia Haladásáért Nemzeti Unió (Uniunea Naţională pentru Progresul României, UNPR). Soraiban jelentős szerepvállalásra készülnek a Maros megyei függetlenedtek is.

Maros megyeiek is a függetlenek új pártjában
2010. május 02., vasárnap

Bizottság a feketemunka ellen

Vegyesbizottságot hoz létre a kormány a különböző tárcák és intézmények képviselőinek részvételével a feketemunka felszámolása érdekében.

Bizottság a feketemunka ellen
Bizottság a feketemunka ellen
2010. május 02., vasárnap

Bizottság a feketemunka ellen

2010. május 02., vasárnap

Általános iskolai oktatáshoz fog tartozni a 9. osztály?

A képviselőház oktatási bizottsága pénteken, a tanügyi törvénytervezet négyórás vitája után jóváhagyta, hogy a kötelező oktatás tíz osztályos legyen, bevezessék az iskola előkészítő osztályt és a 9. osztály ne a középiskolához, hanem az általános iskolai oktatáshoz tartozzon.

Általános iskolai oktatáshoz fog tartozni a 9. osztály?
2010. május 02., vasárnap

Balesetveszélyes európai utcák Csíkszeredában

Több csíkszeredai utca lakóinak hátrány, hogy utcájuk valójában a városon áthaladó európai út része lett. A balesetveszélyes gödrök nemcsak őket, hanem az áthaladókat is zavarják, a felújítás egyelőre nem folytatódik.

Balesetveszélyes európai utcák Csíkszeredában
2010. május 02., vasárnap

Galambfalván tanácskoztak a polgármesterek

Igencsak megnőtt az egy négyzetméterre jutó polgármesterek száma pénteken délelőtt Nagygalambfalván, ahol a Hargita megyei tanács elnöke, Borboly Csaba találkozott az udvarhelyszéki településvezetőkkel.

Galambfalván tanácskoztak a polgármesterek
2010. május 02., vasárnap

Késeléses halál Balánbányán

Egy 22 éves balánbányai fiatalember vesztette életét szombatról vasárnapra virradó éjszaka, egy diszkóban történt összetűzés nyomán. Az áldozatot egy másik fiatal késelte meg – a szúrások halálos sérüléseket okoztak.

Késeléses halál Balánbányán
Késeléses halál Balánbányán
2010. május 02., vasárnap

Késeléses halál Balánbányán

2010. május 02., vasárnap

Raffay: A történelem mindig hoz lehetőségeket

A magyar történelem egyik legtragikusabb időszakáról Trianon előzménye és átka címmel tartott érdekfeszítő előadást péntek délután a csíkszeredai városháza tanácstermében a neves magyarországi történész Raffay Ernő, aki a 90-es évek elején az Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumában államtitkár is volt.

Raffay: A történelem mindig hoz lehetőségeket
2010. május 02., vasárnap

Június elsején közlik a támogatottak listáját

Megváltoztatta a kormány a számítógép-vásárlási program lebonyolításának menetrendjét, így a korábban kiadottól eltérően nem jelent meg május 2-án az oktatási tárca honlapján az idén számítógép-vásárlási támogatásban részesülők névsora.

Június elsején közlik a támogatottak listáját

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye