Több százan látogattak ki szombaton a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezőre a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete által megszervezett családi fesztiválra.
A tizenharmadik század óta számos átalakításon esett át, tavaly azonban a korábbiaknál jóval nagyobb volumenű, az épület egészét érintő felújításnak vetették alá a bibarcfalvi református templomot.
Különleges évfordulót ünnepel a gyergyószentmiklósi református közösség: 125 évvel ezelőtt, 1898-ban szentelték fel a templomot, amely az akkori Csík vármegyében az első volt. A gyülekezet vasárnaptól egyhetes rendezvénysorozatottal emlékezik.
Nyár ide vagy oda, akár 10 Celsius fokos is lehet a tavak vize, így azok, akik kimelegedett testtel belemennek, életveszélyes helyzetbe sodorják magukat – figyelmeztet Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentők vezetője.
Szombaton délután találták meg és hozták a partra annak a férfinak a holttestét, akinek eltűnését pénteken jelentették a zetelaki tónál.
Műanyag hulladék és autók karosszériái kaptak lángra szombaton a Maros megyei Nyárádtőn. A helyszínt és környékét sűrű füst borította be.
Két napja folyamatosan hangos, éjszakába nyúló zenebona zavarja a székelyudvarhelyi lakókat elsősorban a Bethlen-negyedi, kadicsfalvi és bethlenfalvi részén. Mint kiderült, egy roma személy hunyt el, és őt búcsúztatta egy 150-200 fős társaság.
Semmilyen motorizált járműre nem volt jogosítványa annak a 33 éves sepsiszentgyörgyi férfinak, aki balesetet okozott szombaton délben.
Tizenharmadik alkalommal tartanak megemlékezést Csíkszentdomokoson Márton Áron püspök születésnapjához – augusztus 28. – kapcsolódóan. Augusztus 31-én szentmisére és konferenciára várják az érdeklődőket.
Nem először ölt tehenet egy pásztortanyán az elmúlt másfél héten az a medve, amelyet pénteken éjjel lőttek ki a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület tagjai Lövéte határában.
Gazdátlan, ugyanakkor barátságos, életvidám négylábúakat lehet örökbefogadni Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Value Centernél szervezett akció kereteiben.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Noha az e-cigi káros következményeinek biztosabb feltérképezéséhez még több évnek kell eltelnie, mint amennyit magunk mögött tudhatunk a termék piacra dobása óta, az már biztos, hogy egy új betegség a számlájára írható: az EVALI.
Éjszaka sem találták meg, így szombaton újrakezdik a pénteken eltűnt személy keresését a zetelaki víztározónál.
Egy 11, 13 és 15 éves testvérpárt keres a rendőrség, akik pénteken eltávoztak a sepsiszentgyörgyi Koldus és Királyfi családi típusú nevelőotthonból, és nem tértek vissza. A rendőrség az éjszaka folyamán Kézdikőváron találta meg őket.
Jelenleg két nagy elméletet tartanak számon a székelyek eredetét illetően: az egyik szerint a székelyek eredendően magyarok, a másik szerint pedig egykor más népekhez tartoztak, később csatlakoztak csak a magyarokhoz, majd elmagyarosodtak.
Karácsonykőről hazatérő Maros és Szeben megyei tűzoltók segítettek a Bucsin-tetőn hídfőnek ütközött és térerő hiányában segítség nélkül maradt családnak.
Eltűnt egy férfi pénteken este a zetelaki víztározóban. A hatóságok nagy erőkkel kezdek a keresésébe.
Nagyszabású hangversenykörúton van jelenleg a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Csütörtökön Hannoverben, a St. Johannis evangélikus templomban léptek fel nagy sikerrel a filisek, pénteken már úton vannak a hollandiai Urkbe.