Ismét haszonállatokra támadt a medve a csíkszeredai Natúr lakópark közelében: ezúttal fényes nappal, hétfő reggel tört be a lakóházak közelében lévő, villanypásztorral bekerített legelőre. Egy juhot pusztított el.
Tej-kifli program nélkül kezdődött el Kovászna megyében a tanév, a megyei önkormányzat vezetősége szerint az utolsó pillanatban hozott jogszabály-módosítások okolhatók emiatt.
Autó gyúlt ki az udvarhelyszéki Bögözben, a tűzoltók jelenleg is dolgoznak a helyszínen.
Megerősödő szélre és esőre vonatkozó figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) szinte az egész országra – írja az Agerpres hírügynökség.
A gyergyószéki értelmi sérülteket foglalkoztató és fejlesztő intézményben nem kezdődik el a tanítás, a napközi további működése is veszélyben van. A napközi vezetőjével és a városmenedzserrel beszélgettünk a hogyan továbbról.
Megoldódni látszik, legalábbis időszakosan a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság anyagi válsága: a pénzügyminisztérium honlapján hétfőn jelent meg az a költségvetés-módosítási tervezet, mely 2 millió 713 ezer lejt irányoz elő az intézménynek.
Egyre kevesebben hiszik már el, hogy idén változhat valami a csíkszeredai vasútállomáson, és elkezdődhet a peronok megemelése. A Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságának igazgatója szerint viszont közel van ez az időpont.
A gazdátlan ebek elterjedésének szabna gátat svájci támogatással a szeptember 15-én kezdődő ivartalanítási akció, amelyben a menhelyi kutyák, a gyári és lakótelepi gazdátlan ebek, valamint a háztartásban lévő házőrzők részesülhetnek Székelyudvarhelyen.
Nem összefüggő alegységként, hanem osztályonként sorolták be a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumhoz a katolikus iskola osztályait, ezzel az intézkedéssel a tanfelügyelőség gyakorlatilag megszüntette az iskolát. A szülők nem adják fel.
Kizárólag román nyelven érhetők el az ötödik osztályosok számára az ismét jócskán megkésett tankönyveket helyettesítő, az oktatási minisztérium által kiadott úgynevezett útmutatók.
A Brassói Magyar Napok igazi üzenete, hogy van itt egy élő, működő magyar közösség, amely ragaszkodik identitásához, egyedi kulturális kincseihez – mondta Potápi Árpád János a Brassói Magyar Napok ünnepélyes megnyitóján vasárnap este.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Nem lehet teljes a háromszéki románság öröme, amíg a román zászló nem maradhat véglegesen a sepsiszentgyörgyi városháza tornyán, „ahol a helye van” – jelentette ki Sebastian Cucu.
Az idén immár tizennyolcadik alkalommal adták át a Pápai Páriz Ferenc, erdély neves orvostudósának emlékére alapított díjat Székelyudvarhelyen, vasárnap este a Művelődési Ház koncerttermében.
Reggeli torna és családi jóga, sok-sok gyermekprogram, zsonglőrködés, társasjáték, rajz, zene, tánc, vetélkedő és kincskeresés, mézespogácsa-készítés, kutyabemutató, könyvcsere, beszélgetés, próba – mindez a szombati színházi évadkezdő kínálatát gazdagította.
Hagyományőrző központot adtak át vasárnap a Székelykeresztúrhoz közeli Csehétfalván. A létesítmény az alig százötven lelket számláló falu megmaradásának egyik záloga lehet. Az ünnepségen a helyiek aszfaltozott útra is ígéretet kaptak.
Milyen áldozatokat hoztak eleink a családért, a templomért és az iskoláért? Szükséges-e, és miért fontos a felekezeti oktatás? – kérdések és válaszok születtek vasárnap a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóinak szentelt ünnepségen.
Táncházzal kezdődött pénteken, majd szombaton délelőtt felvonulással, szentmisével és gálaműsorral folytatódott a gyergyóújfalvi Katorzsa Néptáncegyüttes 10 éves évfordulójára szervezett ünnepség.
Négy országból huszonhat kovácsmester nyújtott betekintést a szakma rejtelmeibe a hétvégén harmadik alkalommal, Sepsiszentgyörgy főterén szervezett Nemzetközi Kovácstalálkozón.